Átigazolás

Blanc Pjanicért és Cabaye-ért kampányol

megosztom

Laurent Blanc, a Paris Saint-Germain vezetőedzője nyíltan beszélt arról, hogy kiket szeretne leigazolni csapatába.

A francia szakember néhány napja még kissé ködösítve nyilatkozott arról, hogy a középpályára el tudna képzelni némi erősítést, most azonban már kimondta, hogy kiket szeretne.

Pjanic kapós lesz a közeljövőben - Fotó: AFP

"Cabaye és Pjanic a két célpontunk, őket szeretnénk. Hasonlóak, mindketten technikás középpályások. Két alternatíva, egyiküket sem helyezném a másik elé. Folyamatban vannak tárgyalások, de nehéz őket januárban befejezni. De nagyon boldog lennék, ha szereznénk egy középpályást" - mondta Blanc.

A Roma már reagált is a nyilatkozatra, méghozzá igen lényegre törően: "Nincs egyezség Miralem Pjanic átigazolásáról. A játékos nem eladó."

A bosnyák középpályással kapcsolatban rendre emlegetik a PSG-t, de a Manchester Unitedet is hírbe hozták már vele.

Cabaye-ról korábban is elismerően nyilatkozott már Laurent Blanc, de a francia játékost mások is leigazolnák a Newcastle Unitedtől. Nyáron a Monacót és az Arsenalt is emlegették vele kapcsolatban.

Pjanicot és Cabaye-t is 20-20 millió euróra becsüli a transfermarkt.de.

megosztom