Szocsi 2014

A főnökök nem akarják Pljuscsenko olimpiai részvételét?

Köti az ebet a karóhoz az ISU vezérkara, ami komoly dilemma elé állítja Szocsi előtt az orosz műkorcsolya szövetséget.

Érdekes újdonsága lesz a szocsi olimpia műkorcsolya versenyeinek a sportágban egyelőre még amolyan idegen testként ható csapatverseny. Az ötkarikás program elején sorra kerülő versenyszám ugyanis plusz lehetőséget kínál a nemzeteknek - gondoltuk eddig. A kérdéskör december végén az oroszok férfi versenyzőjének kijelölése kapcsán került a figyelem középpontjába. Nekik ugyanis csak egyetlen helyük van a férfi mezőnyben, erre a helyre pedig két klasszis versenyzőjük is joggal pályázik. Sokáig úgy tűnt, hogy az egyetlen helyet a torinói olimpiai bajnok Jevgenyij Pljuscsenko számára tartják fenn, aki sérülések és komoly műtétek után egyértelműen Szocsi miatt tért vissza a jégre.

A december végi orosz bajnokságon (amely a fő kvalifikációs viadal volt egyben) azonban jött a fiatal, mindössze 18 éves Maxim Kovtun, aki legyőzte a korábbi világbajnokot és ezzel jelezte, hogy az a bizonyos hely őt illetné meg az olimpián. Ezt követően a sportdiplomáciában jártasak felvetettek egy lehetséges kompromisszumot, amely szerint a tízszeres orosz bajnok Pljuscsenkót nevezzék be a csapatversenybe (hogy láthassa őt az érte továbbra is megőrülő orosz közönség), majd az első futása (rövidprogram) után sérültet jelentve lépjen vissza, így a kűrben, majd a később sorra kerülő egyéni küzdelmek során már Kovtun léphetne jégre az ő helyén.

A terv jónak és vállalhatónak tűnt, egészen addig, amíg a budapesti műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságon a Nemzetközi Korcsolya Szövetség (ISU) vezetője meg nem szólalt a kérdésben. Az olasz Ottavio Cinquanta ugyanis csütörtökön elmondta, hogy a szabályok értelmében sérülés esetén sem lehetséges az, hogy egy nemzet más versenyzőt nevezzen be a csapatverseny közben a játékokra. Szó se róla, ezek után nem irigyeljük az orosz szövetség vezetőit, hiszen úgy tűnik, mégis el kell dönteniük, hogy melyik ujjukba harapjanak. Akár még az is előfordulhat, hogy a budapesti Eb ma délutáni kűrje lesz a sorsdöntő ebben a kérdésben, amelynek az új üstökös, Maxim Kovtun egyelőre csak a negyedik helyről futhat neki...