Két élvonalbeli csapat is vereséget szenvedett az FA-kupában vasárnap, aligha számított bárki is arra, hogy az utóbbi hetekben jó formába lendülő Manchester United hazai pályán pottyan ki a legnagyobb tradíciókkal bíró kupasorozatból a Swansea City ellen. A West Ham United idegenben szaladt bele méretes pofonba, a Kalapácsosokat a másodosztályú Nottingham Forrest döngölte a földbe. A Chelsea, a Liverpool és a Sunderland magabiztosan lépett tovább, míg a negyedosztályú Plymouth kétgólos hátrányból talpra állva harcolta ki az újrajátszást a Port Vale otthonában.
Spanyolországban az újévben először lépett pályára a Barcelona, amely a sérülés után még nem bevethető Lionel Messi, valamint az eltiltott Sergio Busquets nélkül is könnyedén győzött az Elche ellen. A katalánok vezére Alexis Sánchez volt, aki mesterhármassal járult hozzá a sikerhez. A gránátvörös-kékeknek még az is belefért, hogy Xavi Hernández büntetőt hibázzon.
A tizennyolcadik fordulóban elszenvedte első bajnoki vereségét a Roma az olasz bajnokságban, amint azt Protipp rendszerünkben mi is megjósoltuk, a Juventus túl nagy falatnak bizonyult a Farkasok számára. A torinóiak Arturo Vidal és Leonardo Bonucci góljával már a második játékrész elejére megnyugtató előnyt szereztek, a kegyelemdöfést pedig Mirko Vucinic adta meg tizenegyesből, miután két fővárosi játékost, Daniele De Rossit és Leandro Castant is kiállította a játékvezető. Sikerükkel a fekete-fehérek nyolcpontosra duzzasztották előnyüket üldözőjükkel szemben, amely a pontvadászat feléhez közeledve igencsak tetemes különbségnek mondható.
Franciaországban kupafordulót rendeztek, és bár a Paris Saint-Germain találkozóját a pocsék időjárási viszonyok miatt elnapolták, a nagyok közül a címvédő Bordeaux, illetve a Monaco, a Lyon és a Lille is pályára lépett, mindannyian sikerrel jutottak a legjobb harminckettő közé. Leginkább a hercegségbeliek szurkolóinak kellett izgulniuk, Radamel Falcaóék a 86. percben szerezték meg a győztes találatot a harmadik vonalban szereplő Vannes vendégeként.
Juventus-Roma
Manchester United-Swansea
Derby County-Chelsea
Barcelona-Elche
FA-kupa |
---|
A legjobb 32 közé jutásért |
INFO Nottingham Forrest (II.)-West Ham United 5-0 (1-0) |
INFO Sunderland-Carlisle (III.) 3-1 (1-1) |
INFO Derby County (II.)-Chelsea 0-2 (0-0) |
INFO Liverpool-Oldham (III.) 2-0 (0-0) |
INFO Port Vale (III.)-Plymouth Argyle (IV.) 2-2 (2-0) |
INFO Manchester United-Swansea City 1-2 (1-1) |
Serie A |
---|
18. forduló |
INFO Chievo-CagliarI 0-0 (0-0) |
INFO Fiorentina-Livorno 1-0 (0-0) |
INFO Juventus-Roma 3-0 (1-0) |
Primera División |
---|
18. forduló |
INFO Sevilla-Getafe 3-0 (1-0) |
INFO FC Barcelona-Elche 4-0 (2-0) |
INFO Osasuna-Espanyol 1-0 (1-0) |
INFO Real Sociedad-Athletic Bilbao 2-0 (1-0) |
Francia Kupa |
---|
A legjobb 32 közé jutásért |
INFO Olympique Marcq-en-Barœul (IX.)-Auxerre (II.) 2-6 (2-3) |
INFO Saint-Amand-les-Eaux (VI.)-Iris Club Croix (V.) 1-1 (1-0) - büntetőkkel: 2-4 |
INFO AS Marseille La Cayolle (VIII.)-FB Île-Rousse (V.) 0-2 (0-0) |
INFO FC Bourg-Péronnas (III.)-Guingamp 0-2 (0-2) |
INFO AC Amiens (IV.)-LOSC Lille 1-3 (1-1) |
INFO SC Bastia-Évian TG 1-0 (1-0) |
INFO Nantes-Nice 0-2 (0-1) |
INFO FC La Suze (VI.)-Olympique Lyonnais 1-6 (1-2) |
INFO US Raon (IV.)-Girondins Bordeaux 1-2 (0-1) |
INFO AF Rodez (IV.)-Montpellier Hérault 0-2 (0-1) |
INFO FC Quimperlé (VIII.)-AC Ajaccio 1-2 (1-1) |
INFO Vannes (III.)-AS Monaco 2-3 (2-2) |
INFO FC Sète (V.)-USJA Carquefou (III.) 2-0 (1-0) |
INFO Olympique Marseille-Stade Reims - Később |
A vasárnapra kiírt Stade Brestois(II.)–Paris Saint-Germain és Cannes (IV.)-Saint-Étienne mérkőzéseket a rossz időjárás miatt elhalasztották. |