Brazíliában nélkülünk rendezik meg a tornát, immár sorozatban a hetediket. Miért? A válasz sokkal bonyolultabb, mint a kérdés, lexikonnyi nyilatkozat, vélemény, kritika, elemzés született a témában, egyvalakinek a nyilvános értékelése azonban hiányzik a sorból. Azé az emberé, aki három és fél évig első számú szakmai irányítója volt a válogatottnak, akire szövetségi kapitányként a legnehezebb feladat, ezzel együtt a legnagyobb felelősség hárult. Egervári Sándor nem akarja feltépni a sebeket, nem akar új impulzust adni azoknak, akik már korábban is szitokszóként raktározták el a nevét, akik az utolsó fél év eredményei alapján ítélik meg a munkáját, lenullázva mindazt, ami az elmúlt három és fél esztendőben történt. És ami - összességében - előrelépést jelentett. Hogy mekkorát, azt a számok mutatják, mert bár lehet önámításnak nevezni a ranglistákat, amíg nincs reálisabb mérce, addig ezeket kell elfogadni, elvégre a FIFA és az UEFA is az általuk felállított sorrend alapján dolgozik. Ilyen, a közeljövő szempontjából meghatározó jelentőségű tény például az, hogy a 2016-os franciaországi Európa-bajnokság selejtezőinek sorsolásakor a magyar válogatott a második kalapba kerül. A negyedikből jutott el idáig, és ez akkor is eredmény, ha huszonnégyen kvalifikálják magukat az Eb-re.

Az is igaz persze, hogy a bukaresti 3-0 és az amszterdami 8-1 árnyékában a részsikerek elhalványulnak, a két vereség, főként azok mikéntje az optimizmus legapróbb csíráját is kiölte az szurkolókból. A történet azonban úgy kerek, ha a szakmai stábból is elmondja valaki a véleményét, nem megkerülve a kínos kérdéseket, hiszen az ezekre adott válasz a későbbiekben akár mankóként is szolgálhat. Mivel Egervári Sándor a fent említett okokra hivatkozva nem vállalta a nyilvánosságot, ezért a hatharom.com az egyik segítőjét, ,,egymeccses" utódját, Csábi Józsefet kérte fel a beszélgetésre. Az interjú során nem kronológiai áttekintésre voltunk kíváncsiak, azt próbáltuk kideríteni, mik voltak azok a sarokpontok, amik a lemondásáig vezettek, hogyan értékeli Csábi a szakmai munkát, mi várható a jövőben, kijuthatunk-e az Európa-bajnokságra. 

,,2010-ben azt a feladatot kaptuk, hogy építsünk fel egy olyan csapatot, amelyik kvalifikálja magát a 2016-os Eb-re, ez idő alatt alakítsuk át úgy a keretet, hogy a változás ne menjen az eredményesség rovására. Mi ennek megfelelően leadtunk az elnökségnek egy anyagot, amit ha most visszalapozok, és mondjuk féléves ciklusokra bontunk, akkor a számok azt mutatják, hogy amit vállaltunk, amivel megbíztak minket, azt teljesítettük. A fiatalítás megtörtént, a selejtező csoportok negyedik helyéről előreléptünk a harmadikra, úgy, hogy a továbbjutásra az utolsó fordulókig megmaradt az esély. Sajnos, 2013-ban, különösen ősszel, más-más okok miatt egy sor korábban alapembernek számító futballistára nem, vagy csak részben számíthattunk. Sérülés, formahanyatlás, vagy meccshiány miatt legalább heten-nyolcan nem voltak olyan állapotban, mint másfél-két évvel ezelőtt. A helyettük belépők pedig nem tudták őket megfelelően pótolni. Lehet rájuk építeni, de nekik is idő kell ahhoz, hogy nemzetközi rutint szerezzenek, és stabil kerettaggá váljanak. Az utolsó félévünk messze elmaradt attól, amit szerettünk volna, sőt a holland meccs még azt is lerombolta, amit addig felépítettünk. A 8-1 után nem lehetett mást tenni, mint lemondani, ez abban a helyzetben természetes volt. Azt azonban sajnálnám, ha az elmúlt három évet úgy ahogy van, elfelejtenénk, és kitörölnénk az emlékezetünkből. Mi is követtünk el hibákat, ezt soha nem tagadtuk, de a szándékunk egyértelmű volt, és úgy gondolom, megteremtettük az alapját annak, hogy a magyar válogatott most már valóban jó eséllyel induljon az Eb-selejtezőkön. Annak ellenére mondom ezt, hogy nem ismerem az új kapitány elképzeléseit, a leendő keret összetételét. Nyilvánvaló, hogy Pintér Attila új játékosokat is kipróbál, mindenki ezt tenné az ő helyében, de az is biztos, hogy a mi általunk kijelölt garnitúrából sokan maradnak, mert jelenleg nincs náluk jobb. Gyökeres változtatásra már csak azért sem számítok, mert fél év múlva kezdődnek a selejtezők, az elvárás egyértelmű, nincs idő a kísérletezésre".

Egervári Sándor a korábbi csapatainál kínosan ügyelt a morális egységre. Sokan úgy vélik, hogy ez a válogatottnál megbomlott, és ez is oka lehetett a bukaresti, majd az amszterdami kudarcnak. Csábi ezt cáfolja, azt viszont elismeri, hogy az Andorra elleni selejtezőre már egy morálisan meggyengült társaságot kellett felkészítenie.

,,Soha nem éreztük a csapaton, hogy morális problémák lettek volna, még az amszterdami mérkőzés előtt sem voltak erre utaló jelek. Az utolsó meccs lóg ki a sorból, az a válogatott már nem volt olyan egységes, összetartó, mint pár nappal azelőtt. Ebben természetesen szerepet játszott a 8-1, az azt követő közhangulat, meg persze Szalai Ádám nyilatkozata. Utóbbival kapcsolatban azért mindenképpen szeretnék megjegyezni valamit. Bár Ádinak sok mindenben igaza volt, abban a félórában többször is komoly ellentmondásba keveredett önmagával. Anélkül, hogy belemennék a részletekbe, egy momentumot azért megemlítenék. Szalai többek között arról beszélt, hogy aki itthon hétről-hétre pár ezer ember előtt játszik, attól elvárható-e, hogy ötvenezer fanatikus szurkoló előtt ne remegjen meg a lába. Ebben is van igazság, de hitelesebb lett volna tőle, ha ezt a bukaresti meccs után mondja el, ahol a többiekkel együtt ő is leblokkolt. Pedig éppen ő az, aki minden héten hasonló tömeg előtt lép pályára a Bundesligában. Ráadásul a hollandiai meccsből betegségre hivatkozva kiugrott, nem biztos tehát, hogy neki kellett volna megnyilvánulnia a hazaérkezésünk után. Az időzítést furcsállottam, a sorozat után szerencsésebb lett volna elmondania a véleményét. Félreértés ne essék, nem haragszom rá, sőt, korábban többször elbeszélgettem vele, legutóbb a romániai selejtező előtt. Akkor azt mondtam neki, hogy most a pályafutásának különleges szakaszát éli, a magyarokat, az országot képviseli, a nevétől hangos a hazai és a német sajtó, de ne feledje, az élet olyan, hogy egyszer fent, egyszer lent. Ő is tapasztalta ezt, amikor a Mainzban jól ment neki a játék, a sérülése idején, amikor vissza kellett küzdenie magát a csapatba, aztán az átigazolása után, amikor gyorsan beilleszkedett a Schalkéba, ahol Huntelaar kiesése miatt azonnal megkapta a lehetőséget, és élt is vele. Annyit jegyeztem meg neki, természetesen nem azt kívánom, hogy újra lent legyen, de nem is ez a kérdés, sokkal inkább az, hogy ez mikor következik be. Ádámra a szellemisége, a profi mentalitása miatt volt szüksége a válogatottnak, amikor Egervári először meghívta, a szűk keretből is kimaradt, mert nem volt kész, a sérülése után nem volt százszázalékos állapotban. Emlékszem, a bukaresti meccs előtt azt nyilatkozta róla az egyik klubtársa, hogy hihetetlen mekkorát harcolt a bajnokijukon. Nem azt mondta, hogy jól játszott, hanem hogy harcolt. Na, ezt a szellemiséget hiányoltuk a románok ellen, kiváltképp tőle. Neki kellett volna körbemenni és azt mondani a többieknek, hogy fiúk, akkor most gyertek utánam, hiszen ő képes arra, hogy magával vigye a csapatot. Ez sajnos nem történt meg. És hát láttam én őt az észtek ellen is, amikor kispados volt, hogyan reagált egy-egy gólunkra, meg láttam Amszterdamban a szintén a tartalékok közé nevezett Sneijdert, aki a nyolcadik holland találatot is kitörő örömmel fogadta. Mindketten profik, mégis égbekiáltó a különbség, és most nem elsősorban a játéktudásra gondolok".   

Az utolsó félévben Egervári Sándor munkájának megítélése az MLSZ elnökségén belül sem volt egyértelmű, mintha megrendült volna benne a bizalom. Hogy ez érezhető volt-e, és ha igen, az kihatott-e az eredményességre, arra Csábi a következőt válaszolta:

,,Nem éreztem, hogy az elnökség kihátrált volna a válogatott mögül, sőt a törökök elleni mérkőzés előtt Csányi Sándor az egyik nyilatkozatában kiállt a szövetségi kapitány mellett. Nyilván nem ezért nyertünk, mint ahogyan Bukarestben sem azért kaptunk ki, mert elmaradt ez a fajta szóbeli megerősítés. Megjegyzem, a román elnök a kinti meccs előtt nyilvánosan kijelentette, hogy bármi lesz az eredmény, Piturcának 2016-ig szerződése van, ő a kapitány. Egy ilyen mondatnak azért üzenete van, nem feltétlenül azt jelenti, hogy elképzelhetetlen a váltás, az ugyanis bármikor benne lehet a pakliban, sokkal inkább jelzés azoknak a futballistáknak, akik esetleg egy új edző kinevezésében gondolkodnak. Azokban a napokban talán nálunk is jól jött volna egy hasonló nyilatkozat, és akkor az esetleg ,,billegő" játékos is beáll a sorba, nem hangoskodik, és nem tart sajtótájékoztatót..."      

A romániai vereséget sokan annak tulajdonítják, hogy nem volt megfelelő a mentális felkészítés, hiányzott a játékosokból az a plusz, ami abban a hangulatban elengedhetetlen a győzelemhez, vagy legalább a pontszerzéshez. Hogy lehet az, hogy egy ilyen fontos mérkőzésen egyszerre mindenki csődöt mondjon?

,,Tény, hogy az ottani miliő, a szurkolói fogadtatás a szokásostól eltérő mentális felkészítést igényelt. Telkiben semmi jel nem utalt arra, hogy valakit esetleg megbénít majd a tét, a hangulat. Sőt, az ellenkezője történt, túlpörgették magukat a fiúk, már-már vissza kellett őket fogni az edzéseken. A Bukarestben pályára lépő tizennégy játékosunkból egyébként tíz légiós volt, a többségük számára nem jelenthetett terhet a zsúfolt lelátó. A négy itthon játszó közül Guzmics Ricsi ugyan rontott az elején, de utána szinte hiba nélkül játszotta le a meccset. Azt viszont mi sem értettük, hogy a többiek miért mondtak csődöt, egyedül Komanban lehetett felfedezni némi vállalkozó kedvet, de ő is pontatlanul futballozott. Nagyon hiányzott abból a csapatból egy igazi vezér, olyan mint például Gera Zoli, aki a puszta jelenlétével képes tartalék energiákat mozgósítani. Szalairól hittük, hogy alkalmas erre a feladatra, de mint azt az előbb említettem, erre akkor ő sem volt képes".

Abban nincs vita, hogy a románok elleni párharc a továbbjutás szempontjából meghatározó volt. A hat pontból mindössze egyet sikerült szereznünk, és ez valóban döntőnek bizonyult a végelszámolásnál. Budapesten, a románok 92. percben szerzett egyenlítő gólja sokak szerint már márciusban eldöntötte a továbbjutást.         

,,Az a gól így utólag tényleg kulcsmomentumnak mondható, de én máshonnan közelíteném meg ezt a párharcot. Nem magyarázkodni akarok, de fontosnak tartom megjegyezni, hogy nem kaptuk meg az egyenlő feltételeket a FIFA-tól. Nekünk üres lelátók előtt kellett lejátszanunk a második hely szempontjából kiemelt jelentőségű mérkőzést, míg Románia hasonló rendbontások miatt csak pénzbüntetéseket kapott. Meggyőződésem, hogy ha a Puskás Stadionban harminc-negyvenezren szurkolnak a csapatnak, akkor a játékvezető lefújja az egyenlítő gól előtti egyértelmű szabálytalanságot. Maguk a románok sem hittek már abban, hogy pontot szereznek, ezt leginkább Piturca viselkedésén lehetett észrevenni. Szinte az egész meccset állva, a zónán belülről követte, onnan irányította a csapatot, majd miután a harmadik cseréjét is pályára küldte, visszament a kispadhoz, leült, az utolsó tíz percben nem szólt semmit, láthatóan feladta a mérkőzést. Lehet, hogy ez most utólagos okoskodásnak tűnik a részemről, de vállalom. Természetesen azt is, hogy nem csak a játékosok, hanem mi is elkövettünk hibákat. A legnagyobb támadást az amszterdami 8-1 után kaptuk, hozzáteszem, jogosan. Abból a meccsből akkor sem tudtunk volna jól kijönni, ha bunkerfocira rendezkedünk be, lehet, hogy csak hármat, vagy négyet rúgnak a hollandok, de akkor azt vetik a szemünkre, hogy nem mertünk kockáztatni. Mi az utóbbit választottuk, sajnos, ez lett a vége, a felelősség a miénk."

Hogyan tovább? A kérdés egyrészt a válogatottra, másrészt Csábi edzői pályafutásának folytatására vonatkozik. Az utóbbival kapcsolatban azt kérdeztük, érzi-e hátrányát annak, hogy a válogatott mellett dolgozott.

,,Két válaszom van erre. Már játékosként tudatosan készültem az edzői pályára, aktív labdarúgóként elvégeztem a szakedzőit a TF-en, majd később erre ráépítettem a licenceket. Amikor a válogatotthoz kerültem, azt gondoltam, hogy az ott eltöltött idő szakmai előrelépést jelent számomra, könnyebb lesz majd elhelyezkednem. Nos, valóban sokat tanultam az elmúlt három és fél évben, ráadásul szövetségi kapitány lehettem, még ha csak egy meccsre szólt is a megbizatásom. Ami a jövőmet illeti, nem csak Egervári Sándor, hanem én is cipelem magammal a 8-1 terhét. Ez nyilván eltart még egy darabig, de azt nem szeretném, ha ennek alapján ítélnék meg a felkészültségemet. Továbbra is nyitott vagyok minden lehetőségre, önálló feladatra, mert úgy érzem, hogy edzőként több lettem. Büszke vagyok arra, hogy a válogatott mellett dolgozhattam, mi sem természetesebb, hogy ezután is szurkolok a csapatnak. Az optimizmusom töretlen, szívből kívánom Pintér Attilának, hogy sikerüljön teljesíteni a célt, az Eb-re való kijutást. Ő egy egészen más típusú ember, mint Egervári, akinek nem vagyok a fogadatlan prókátora, de azt mindenképpen szeretném megjegyezni vele kapcsolatban, hogy makulátlan, talpig becsületes, bármikor tűzbe tenném érte a kezem. Ezt csak azért mondom el, mert nagyon megviselték azok a támadások, amelyek szerint anyagi érdeke fűződött egy-két játékos beválogatásához. Ez egyszerűen hazugság, régóta ismerem, nála ilyen soha nem fordult elő. Lehet őt kritizálni, a szakmai vitáktól sem szokott elzárkózni, a játékosait és a személyét érintő elvtelen támadások azonban érzékenyen érintik, akkor inkább magába fordul".

Csábi elmondta még, hogy a lemondás után többször beszélt Egervárival, aki azóta sem tette túl magát a történteken. Az utóbbi napokban azonban észrevehetően felszabadultabb, megszületett ugyanis a harmadik unokája, akivel néhány év múlva akár a futballról is elbeszélgethet. Lesz mit mesélnie...Gyanítom, hogy a 2013-as esztendőt a végére hagyja.