Téli hírmorzsák

Japán "nagypapa" a Négysáncversenyen, Gyarmati két helyre Szocsitól

megosztom

Korrekordot dönthet a japán Okabe Takanobu, aki 43 évesen vehet részt a síugrók rangos év végi viadalán, a hagyományos Négysáncversenyen.

hatharom.com "Téli hírmorzsák" névre hallgató rovatában igyekszünk benneteket tájékoztatni a téli sportok legfrissebb történéseiről és érdekességeiről.

- Meglepő hírt tettek közzé a japán síugrók kapcsán. A fiatal Simizu Reruhi helyén ugyanis a veterán, immáron 43 éves (!) Okabe Takanobu került be a december végén kezdődő Négysáncversenyre utazó ázsiai csapatba. A Világkupában utoljára (Japánon kívül) 2010 márciusában szereplő Okabe mellett Kaszai Noriaki, Takeucsi Taku, Daiki Ito és Vatasze Juta lesz a japán csapat tagja még a két német és két osztrák helyszínből álló legendás, immáron 62. kiírásához érkező versenyen.

- Ha már a Négysáncverseny szóba került, akkor jó tudni, hogy az osztrákok is kihirdették a versenyre készülő keretüket. A hét tagú delegációban ott lehet a Titisee-Neustadtban hatalmasat bukó és agyrázkódást szenvedő Thomas Morgenstern is. A 27 éves síugró helyét egészen az oberstdorfi selejtező napjáig fenntartják neki, ha addig teljesen felépül, akkor indulni fog. Ellenkező esetben viszont Gregor Schlierenzauer, Stefan Kraft, Wolfgang Loitzl, Andreas Kofler, Thomas Diethart és Michael Hayböck mellé még keresnie kell valakit Alexander Pointner szövetségi kapitánynak.

- A magyar Gyarmati Panka a huszadik helyen végzett a hétvégi hódeszka világkupán az Egyesült Államokban, így a világranglistán két helyre van az olimpiai kvótától. "Gyarmati Copper Mountainben a rossz versenyzési körülmények miatt taktikai váltásra kényszerült, de az 52 induló közül huszadik lett, ezzel a 28. helyre lépett előre a ranglistán" - tájékoztatta a Magyar Snowboard Szövetség hétfőn az MTI-t. A sportág pontozási rendszeréből fakadóan az utolsó pillanatig nyitott, ki indulhat Szocsiban a februári téli játékokon. A legsikeresebb magyar hódeszkás előtt hat amerikai található a ranglistán, s mivel egy nemzetet maximum négyen képviselhetnek, Gyarmati Panka jelenleg két helyre van az ötkarikás indulástól. A végleges indulási sorrend január 19-én, a kanadai stonehami kvalifikációs Világkupán dől el.

- A toronyugró világbajnok Thomas Daley után a napokban egy másik világszerte ismert sportoló, az amerikai Brian Boitano is bejelentette másságát. Az 1988-as téli olimpia bajnokának kitárulkozása különösen azért kapott nagy hangsúlyt, mert Boitano is tagja lesz a szocsi olimpiára utazó küldöttségnek, az olimpia előtt pedig a közelmúltban szigorított törvények miatt éles vita alakult ki az melegek jogai körül. Úgy tűnik, hogy az amerikaiak finom politikai üzenetet is csempésznek a szocsi olimpia megnyitójába, ahol nem csak Boitano, hanem a másságát már korábban felvállaló tenisz legenda, Billie Jean King is felvonul majd.

- Bokasérüléséből felépült ugyan és a múlt héten elkezdhette az edzéseket, ám mégsem tudja vállalni a december végén kezdődő Tour de Ski sorozatot a svájciak sífutó olimpiai bajnoka, Dario Cologna. A 27 esztendős versenyző egy novemberi edzésen sérült meg, azóta a rehabilitáció mellett már csak a szocsi olimpiára készül. "Már a sérülés pillanatában tudtam, hogy necces lesz a Tour de Ski részvételem. Napról-napra jobban vagyok ugyan, de még nem vagyok jó formában ahhoz, hogy vállaljam a versenyt" - sopánkodott Cologna, aki korábban háromszor (2009, 2011, 2012) is megnyerte a Tour de Ski sorozatot.

- Az elmúlt hétvége sajnos a sérülések vonatkozásában újabb rossz hírt hozott. A courcheveli szlalom versenyen még kedden megsérülő Tessa Worley számára ugyanis véget ért az idény. A 2013-ban óriás-műlesiklásban vb-címet szerző francia sízőt jobb térdében szakadt el egy szalag és bár a műtéten már túl is esett, a rehabilitáció nem lehet olyan gyors, hogy az olimpián ott lehessen. Az első diagnózisok szerint hat hónapos kihagyás vár majd Worleyra, így ebben a szezonban nem is állhat már lécre. Sajnos hasonlóan járt a németek 22 esztendős sízője, Veronique Hronek is, aki vasárnap Val d'Isere-ben sérült meg a térdén, így ő is kénytelen lesz lemondani Szocsiról.

megosztom