Topfoci

Suárez ellopja Ronaldo cipőjét?

Luis Suárez és Diego Costa is duplázni tudott a hétvégén, így mind a ketten beérték Cristiano Ronaldót az európai Aranycipőért folytatott versenyben.

Suárez rákapcsolt, 11 nap alatt nyolc gólt lőtt / AFP

Némileg váratlanul komoly kihívói lettek a Real Madrid szupersztárjának a kontinens legjobb góllövője címért folytatott harcban. Ugyan az elmúlt hetekben a nemzetközi sajtó áradozott a portugál klasszis zsenijéről, a Liverpool és az Atlético Madrid csatára "szép csendben" befogta a királyi gárda hetesét, kihasználva, hogy Ronaldo egy sérülés miatt néhány találkozót kénytelen volt kihagyni.

Luis Suárez pillanatnyilag a világ talán legjobb formában lévő befejező csatára, az uruguayi támadó a Liverpool legutóbbi három bajnokiján 8 gólt szerzett: a Norwich ellen négy (!),  West Ham és a Tottenham ellen pedig egyaránt két-két gólt ragasztott be az ellenfél hálójába. Az olykor érthetetlenül viselkedő Suárez parádéjának hála a Liverpool idén újra le tehet valamit az asztalra, a Vörösök a szezon eleje óta dobogós helyen állnak a Premier League-ben, az eddig látottak alapján pedig joggal emlegetik a bajnokesélyes csapatok között.

Diego Costa szenzációsan kezdte a szezont, a spanyol ligában Messi és Ronaldo is csak a hátát nézte, majd az őszi szezon közepén némi megtorpanás következett a brazil csatár termelésében. A spanyollá válás procedúrája talán elvonta  Costa figyelmét a gólszerzésről, így Ronaldo könnyedén előzte be az Atlético csatárát, akit egy kisebb sérülés is hátráltatott a közelmúltban. A Matracosok csodafegyvere azonban újra tüzel, a Valencia, a Porto és az Elche is megtapasztalhatta, milyen az ha Costa a játékra koncentrál.

Noha Suárez és Costa áll most a legközelebb ahhoz, hogy elhappolja Ronaldo elöl az Aranycipőt, akad még néhány nagyágyú, akit vétek lenne leírni. Zlatan Ibrahimovic a Paris Saint-Germainben 14 bajnoki gólnál jár, a hétvégén megsérülő Sergio Agüero a Manchester Cityben 13 találatot számlál, akárcsak a fiorentinás Giuseppe Rossi.

Annak ellenére, hogy Lionel Messi legközelebb csak 2014-ben léphet pályára és lemaradása Ronaldóval szemben már 9 gól, az argentint semmiképpen nem írnánk le. Messi az elmúlt években már megmutatta, ha formában van nincs ember a Földön, aki tartani tudná vele a lépést, így a tetemes hátrány és a kihagyás ellenére is van esélye arra, hogy negyedszer is megszerezze a legjobb gólszerzőnek járó elismerést.

Aranycipő 2013/2014
Játékos Csapat Bajnokság Gólok Szorzó Pontok
Cristiano Ronaldo Real Madrid La Liga 17 2 34
Luis Suárez Liverpool Premier League 17 2 34
Diego Costa Atlético Madrid La Liga 17 2 34
Zlatan Ibrahimovic PSG Ligue 1 14 2 28
Nerijus Valskis Suduva Litván 1.o. 27 1 27
Giuseppe Rossi Fiorentina Serie A 13 2 26
Sergio Agüero Manchester City Premier League 13 2 26
Frode Johnson Odds Tipplaegen 16 1.5 24
Edinson Cavani PSG Ligue 1 12 2 24
Alfred Finnbogason Heerenveen Eredivisie 16 1.5 24
Az utóbbi 10 év Aranycipősei
Szezon Nyertes Gólok Pontok
2012/2013 Lionel Messi (Barcelona) 46 92
2011/2012 Lionel Messi (Barcelona) 50 100
2010/2011 Cristiano Ronaldo (Real Madrid) 40 80
2009/2010 Lionel Messi (Barcelona) 34 68
2008/2009 Diego Forlán (Atlético Madrid) 32 64
2007/2008 Cristiano Ronaldo (Manchester United) 31 62
2006/2007 Francesco Totti (Roma) 26 52
2005/2006 Luca Toni (Fiorentina) 31 62
2004/2005 Diego Forlán (Villarreal) Thierry Henry (Arsenal) 25 50
2003/2004 Thierry Henry (Arsenal) 30 60

* A gólok súlyozása az UEFA koefficiens alapján történik, amely az elmúlt öt év nemzetközi kupaeredményei alapján kerül meghatározásra. Az első öt helyezett bajnokságban szerzett gólok kettőt, míg a 6-21. helyen található pontvadászatokban elért találatok 1,5 pontot érnek, a többi ligában minden egyes gól egy pontot ér.