Mint arról korábban beszámoltunk, a szezonnak bajnoki címvédőként nekivágó Fluminense együttese óriási meglepetésre kiesett a brazil Serie A-ból. A nagy múltú klubnál azonban most mégis örülhetnek, hiszen a brazil szövetség utólagos pontlevonással sújtotta a Portuguesa csapatát, így pedig a Fluminense bennmaradt az élvonalban.
A Portuguesa amiatt kapott négy pont levonást, mert Heverton nevű játékosa jogosulatlanul szerepelt a bajnokság utolsó fordulójában, amikor edzője a 78.percben becserélte a Gremio elleni találkozón. Mivel Hevertont piros lappal kiállították az azt megelőző fordulóban, eltiltás miatt nem léphetett volna pályára az utolsó körben, ám erről a szakmai stáb valamiért megfeledkezhetett. A szarvashibáért súlyos árat fizet a Portuguesa, hiszen a így a 12. helyről lecsúszott a 17. és egyben kiesést jelentő pozícióba, így pedig utólag kiesett az élvonalból.
A hétfői bejelentést követően a Fluminense-drukkerek vad ünneplésbe kezdtek, ám az ügynek még nincs vége, mivel a Portuguesa fellebbezhet a döntés ellen.