Serie A

Tovább folytatódik a Milan-csatár kálváriája

További heteket kell kihagyni Stephan El Shaarawy-nak, az AC Milan olasz válogatott támadójának, aki így sem a Roma, sem pedig az Inter elleni rangadón nem léphet pályára.

El Shaarawy igazi visszatérésére még várnia kell a drukkereknek

Noha már-már úgy tűnt, a 21 éves csatár nyár óta tartó kálváriája az őszi szezon végére véget érhet, a Milan közleménye szerint a fiatal kiválóság idén már biztosan nem léphet pályára.

Ez különösen azért lehet kellemetlen a piros-feketék számára, mert az elkövetkező hetekben több fontos bajnoki is vár a csapatra, így a hétvégi Roma elleni majd a városi derbi az Inter ellen.

El Shaarawy az Ajax elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen három hónap után először volt kezdő, ám Massimo Allegri vezetőedzőnek taktikai megfontolásból 22 perc után le kellett őt cserélnie. A sors furcsa fintora, hogy El Shaarawy újra megsérült, így legalább háromhetes pihenőre kényszerül, és a napokban Amszterdamba utazik, hogy konzultáljon egy nagy nevű specialistával. 

El Shaarawy a szezonban mindössze hét alkalommal lépett pályára, de mérkőzést végig csak augusztusban, a PSV elleni BL-selejtezőben játszott.

A Bajnokok Ligája legjobb 16 csapata közé jutó Milanra hétfőn komoly rangadó vár, hiszen a San Siróban az idén még veretlen AS Roma látogat.

[1536676] 2013-12-16 20:45:00 AC Milan - Romax;