Légiósaink

Stieber húzza a Fürth szekerét az élvonal felé

Újabb hét telt el a 2013-as esztendőből, az év végéhez közeledve pedig ismét vetettünk egy pillantást arra, hogy a karácsonyi készülődést közepette hogyan teljesítettek a magyar labdarúgók Európa különféle bajnokságaiban a mögöttünk hagyott hétvégén. Légiósmustra.

ANGLIA

Az elmúlt két mérkőzésen mintegy harminc percnyi játékidőt már kapott, hétvégén viszont nem került be a West Bromwich Albion keretébe a súlyos sérülés után visszatérő Gera Zoltán. A birminghamiek hazai pályán szenvedtek 2-0-ás vereséget a Norwich Citytől, így már öt forduló óta nyeretlenek a Premier League-ben.

Az angol másodosztályban szereplő két légiósunk közül sem Bogdán Ádám, sem Varga József nem futballozott a hétvégén. A Bolton kapusa térdsérülése után lábadozik, utóbbi pedig sorozatban harmadszor maradt ki a Middlesbrough keretből.

Stieber Zoltán (balra) remekelt a Fürth hétvégi bajnokiján - Fotó: greuther-fuerth.de

NÉMETORSZÁG

Kimaradt a Schalke 04 kezdőcsapatából Szalai Ádám, akivel szemben a hétközi kupakiesés után komoly kritikákat fogalmaztak meg a sajtóban. Válogatott támadónk a 84. percben állt be a Mönchengladbach otthonában, de a királykékeket már nem tudta megmenteni a kudarctól (2-1). Az ugyancsak a német élvonalban futballozó Huszti Szabolcs végig pályán volt csapata, a Hannover stuttgarti bajnokiján, gólpasszt adott, de a vendégek vereséget szenvedtek (4-2).

A másodosztály magyar hőse ezúttal (is) Stieber Zoltán volt, aki remek játékkal, büntetőből szerzett góllal és gólpasszal segítette győzelemhez a Greuther Fürth együttesét Sandhausenben (1-3). A ballábas szélsőt a 88. percben cserélték le, helyére a zöld-fehérek másik magyarja, Korcsmár Zsolt állt be. A Cottbus-Ingolstadt (1-2) mérkőzésen is találkozhattak volna honfitársaink a pályán, de amíg a hazaiaknál Sváb Dániel kezdőként 88 percet futballozott, a vendégeknél Hajnal Tamást nem cserélték be. Király Gábor munkaadója, az 1860 München harminc percig emberelőnyben játszva nyert 2-1-re az Union Berlin ellen, a veterán hálóőrrel a gólvonalon.

A 3. Ligában az Osnabrück a keretből kimaradó Nagy Dániel nélkül hozta a kötelezőt a Regensburg ellen (1-0), a Dortmund tartalékcsapata pedig az Elversberg pályáján rendezett gálaelőadást (0-5), Bajner Bálint a 71. percben szállt be a mókába.

OLASZORSZÁG

Bravúrgyőzelmet aratott a Padova az olasz másodosztályban, a két magyart, Laczkó Zsoltot és Feczesin Róbertet is foglalkoztató gárda a Cesena otthonában nyert (0-1). Előbbi végig pályán volt, utóbbi a 88. percben csereként állt be. Hasonló különbségű sikerrel tartotta otthon a három pontot a Carpi is a Varesével szemben, ám a hazaiak kapuját ezúttal nem Kovácsik Ádám őrizte.

FRANCIAORSZÁG, BELGIUM, SVÁJC

Menekül a kiesés elől a francia másodosztályban a Chateauroux, ám mindezt Filkor Attila nélkül teszi. A magyar középpályás nem került a keretbe az Istres elleni győztes (2-0) mérkőzésen.

November közepéig hosszú veretlenségi sorozatot produkált a Genk, az utóbbi hetekben azonban porszem került a kék-fehérek gépezetébe. Köteles László csapata vasárnap hazai pályán maradt alul a Lokerennel szemben (0-2), így visszacsúszott a tabella ötödik helyére a belga élvonalban. A hétvégén már nem honfitársunk állt a gólvonalon, múlt heti sérülése súlyosabbnak bizonyult a reméltnél, így hosszabb kihagyás vár rá. Az Oostende Vass Ádám nélkül nyert 2-0-ra a Cercle Brugge ellen.

Svájcban a Vanczák Vilmost foglalkoztató Sion hasonló különbséggel maradt alul az Európa Liga-csoportkörében is szereplő St. Gallen otthonában, honfitársunkat a szünetben lecserélték.

HOLLANDIA

Fekete hétvégén vannak túl a hollandiai magyarok, ugyanis egyik honfitársunk sem ünnepelhetett győzelmet, de még pontszerzést sem az elmúlt napokban. Az NAC Breda az egyaránt a kispadon ücsörgő Babos Gáborral és Bodor Boldizsárral a keretében szaladt bele a késbe Amszterdamban (4-0), míg a Roda, a meccset végigjátszó Németh Krisztiánnal a soraiban odahaza kapott ki a Heraclestől (1-3). A Heerenveen a Feyenoordtól, a Groningen a Hágától szenvedett 2-1-es vereséget hazai környezetben, előbbieknél Otigba Kenneth végig pályán volt, utóbbiaknál Adorján Krisztián az utolsó félórában kapott lehetőséget.

OROSZORSZÁG

Kevin Kuranyi bizonyult a Dinamo Moszkva nyerőemberének az Amkar Perm elleni bajnokin az orosz élvonalban, Dzsudzsák Balázs kezdőként 88 percet töltött pályán. A Tom Tomszk Pintér Ádám nélkül bukott a Tyerek Groznyij vendégeként (2-0), az Ural viszont tisztes helytállással csak 2-1-re kapott ki Szentpéterváron. Koman Vladimir negyedórát futballozott a listavezető Zenit otthonában.

GÖRÖGORSZÁG, CIPRUS

Az Olimpiakosz Pireusz továbbra is őrzi veretlenségét a görög pontvadászatban, a piros-fehérek a kispadozó Megyeri Balázs nélkül nyertek az Aszterasz Tripolisz ellen (2-0).

Cipruson Leandro Almeida végigjátszotta csapata, az Omonia Nicosia Ermisz elleni bajnokiját (2-2), az Arisz viszont Kovács Zoltánnal a kapuban pont nélkül maradt az Anorthoszisz pályáján (1-0).

DÁNIA, LENGYELORSZÁG, AUSZTRIA

A dán bajnokságban Vadócz Krisztián a cserepadról nézte végig, amint az Odense vereséget szenved a Nordsjaelland vendégeként (2-0).

Lengyelországban a Lech Poznan roppant fontos három pontot tartott otthon a közvetlen rivális Wisla Krakkó ellen, a 2-0-ra megnyert mérkőzésen a második gólt pedig Lovrencsics Gergő szerezte. A válogatott szélső hatodik gólját szerezte a bajnokságban, a kék-fehérek a harmadik helyről várhatják a jövő heti, utolsó őszi fordulót.

Sógorainknál már küzdenek a téllel, ezért Gulácsi Péter csapatának, a Salzburgnak bécsújhelyi mérkőzését elhalasztották. A Wacker Innsbruck viszont pályára lépett, és Sáfár Szabolccsal a gólvonalon otthon maradt alul a Sturm Graz-cal szemben.