NB I

Monizt menesztette a Ferencváros

A Ferencváros hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződést bontott a csapat vezetőedzőjével, Ricardo Monizzal.

Moniz 2012 augusztusa óta vezette a Ferencvárost

"A mai nap folyamán az FTC Labdarúgó Zrt. vezetése kezdeményezte Ricardo Moniz szerződésének megszüntetését a csapat sikertelen szereplése miatt. Az elmúlt 8 bajnoki mérkőzésen megszerezhető 24 pontból mindössze 6-ot gyűjtött be az együttes, ami 25 százalékos teljesítménynek felel meg, így a változtatás szükségszerűvé vált. A következő két tétmérkőzésen Máté Csaba látja el a vezetőedzői teendőket" – olvasható a klub hivatalos közleményében a fradi.hu-n.

A 49 éves holland szakember 2012 augusztusában vette át a zöld-fehér csapat irányítását, első szezonjában a bajnokságban ötödik lett a gárdával, megnyerte a Ligakupát, majd idén júliusban szerződést hosszabbított 2016-ig. A 2013/14-es idényt is jól kezdték vele a ferencvárosiak, az utóbbi hetekben azonban jelentősen visszaesett a csapat teljesítménye, a legutóbbi nyolc bajnokijából csak egyet nyert meg, 16 forduló után mindössze a hetedik a tabellán. Az FTC szombat este 2-1-re kikapott a Pécstől a Puskás Ferenc Stadionban, Moniz szerint a játékvezető számos hibát vétett csapata kárára.

[1480846] 2013-11-30 20:00:00 Ferencváros - Pécsx;