Magyar foci

Szombattól magyar földben nyugszik Zsengellér Gyula

  • MTI

Szombaton, Cegléden kerül sor Zsengellér Gyula újratemetésére. Az Újpest és a magyar válogatott egykori legendás labdarúgójának földi maradványait októberben hozták haza Ciprusról.

Az esemény kommunikációs ügyeit intéző iroda tájékoztatása szerint a program 11 órakor kezdődik majd a játékos szülővárosában, a Református Nagytemplomban, ahol beszédet mond többek között Zsengellér Zsolt, az elhunyt fia és Földi László, a város polgármestere is. 12.30-tól a Református Öregtemetőben kerül sor a búcsúztatásra, az újratemetésre és a síremlék felavatására, majd 14.15-től a helyi Sportmúzeumban termet neveznek el a futballistáról.

Zsengellér Gyula 1915. december 27-én született Cegléden, és itt ismerkedett meg a sportág alapjaival. 1935 és 1947 között a Salgótarján, majd az Újpest színeiben 325 magyar bajnoki mérkőzésen 387 gólt szerzett. A válogatottban 39 alkalommal lépett pályára és 32-szer volt eredményes. Tagja volt az 1938-as franciaországi világbajnokságon ezüstérmet nyert magyar együttesnek. Négyszeres bajnok és ötszörös gólkirály volt itthon, később az olasz AS Roma csapatában folytatta pályafutását. Visszavonulása után edzőként dolgozott Olaszországban, majd Cipruson, ahol szövetségi kapitány is volt, és a szigetországban telepedett le. Nyolcvanhárom éves korában, 1999 márciusában hunyt el, s az volt a kívánsága, hogy a végső nyughelye szülővárosában, Cegléden legyen.

Zsengellér egykori klubja, az Újpest szombaton a Pápát fogadja a bajnokságban.

[1480831] 2013-11-23 18:00:00 Újpest - Pápax;