Halálcsoport

Kezdjük ott a dolgot, hogy szakemberek, mesteredzők szokták számon kérni, ha valaki elfelejti, hogy ellenfelek is vannak a pályán - teljes joggal. A Ferencvárosnak most két nagyon kemény is jutott úgy, hogy a három csapatból csak kettő juthatott tovább, azaz a B volt a halálcsoport. A fővárosiak ugyanolyan nevetve masíroztak volna át az Győr ellenfelein, mint azt a címvédő tette, de a másik két kvartettből is szinte biztosan középdöntősök lettek volna, ha valamelyik továbbjutóval cserélhetnek.

Itt azonban egy nem annyira mélyről újraépítkező, 2012-ben BL-győztes Buducsnoszttal és tavalyi önmaguk, egy sokak számára ismeretlen, korán lendületet kapó és azt végigvivő Midtjyllanddal kellett megküzdeniük. Ha valamit, akkor utóbbi ellenfél erejét rosszul mérték fel, méghozzá annyira hogy kettős vereséggel csoportgyőzelemhez is "segítették".

Lyukas posztok

Hiába tűnt úgy, hogy sikerült jól erősíteni a nyáron, nagyrészt a csapat régebbi tagjai múlták önnön legjobbjukat alul az elmúlt hetekben. Támadásban a belső posztok rendben voltak (arról kicsit később, hogy kiknek köszönhetően), a jobb szélről Kovacsicz Mónika extrát, a bal oldalról Vérten Orsolya és Szarka Adrienn stabilan jó teljesítményt tettek hozzá a közöshöz. Beállóban azonban nem ez volt a helyzet. A három azon a poszton játszó játékos hat meccsen (azaz idevéve a Lublin elleni találkozókat is) összesen hat gólt tudott összehozni, azaz gyakorlatilag súlytalanok voltak. Ráadásul azt a hatot sem mind klasszikus felállt fal elleni játékból, volt köztük egy-két lerohanásból szerzett találat is.

Védekezésben nem voltak állandó lyukak a csoportkörben, de majdnem minden mérkőzésen volt valahol hosszú időn keresztül gyenge pont. Legalábbis minden ellenfélnek volt egy-egy olyan játékosa, aki szinte bármikor át tudta játszani a Fradi falát. Hol átlövésből, hol betörésből, hol a szélről. És hiába tűnt úgy néha, hogy a hat mezőnyjátékos jól teszi a dolgát, ugyanis általában nagyon kevés volt a kapusok teljesítménye. Alena Abramovics és Szikora Melinda sem tudott állandó jó formát mutatni. Ez előbbitől lett volna inkább elvárható, de leginkább a Győr elleni bajnokin jött össze, az meg ugye itt nem számít. Az ezen a szinten újonc Szikora nem tudott azonnal akkorát fejlődni, amekkora itt segíthetett volna - ez lett volna a csoda kategória -, így tőle is csak rövid periódusokban volt várható a jó teljesítmény. Annyit hozott, amennyit tudott.

A csapat mélysége

Az igazolások, Siófokkal való játékoscserék egyik kimondott célja volt, hogy a klasszisok mögött hosszabb kispadot sikerüljön kialakítani, de egyelőre ez sem jött össze. Az említett, eredményes posztokon többnyire ugyanazok vitték a prímet akik eddig: Tomori Zsuzsanna, Zácsik Szandra és Szucsánszki Zita. Balkezes átlövőt nem sikerült szerezni, így nem igen bővült a taktikai repertoár, Laura Steinbach szerződtetése és Nerea Pena visszatérése pedig nem hozta meg azt a pluszt, amit várhattunk, mert egyikük sem volt olyan pontosan illeszkedő eleme a csapatnak, mint kellett volna. A német átlövő rendkívül pontatlanul durrogtatott, a spanyol irányító pedig kapkodva, ritmustalanul játszott. Utóbbi a hétméteresek jó százalékú értékesítésével tudta segíteni az együttest. Nem véletlen, hogy a vezetőedző a Buducsnoszt elleni hazai meccstől kezdve lemondott az előzetesen tervezett és addig alkalmazott folyamatos forgatásról a nehéz találkozókon.

A Ferencváros rengeteg gólt kapott ezen az őszön. Amíg a Győrt a bajnoki nyitányon sikerült 20 találat alatt tartani, addig a Midtjyllandot és a Buducsnosztot még 25-nél sem sikerült egyszer sem megállítani. A három csapat egymás elleni mérkőzésein a mieink 96-112-es, a dánok 94-89-es, a montenegróiak pedig 95-84-es gólkülönbséget hoztak össze. Ennek a negatív mérlegnek csak részben volt az okozója a már említett gyenge kapusteljesítmény, legalább ugyanannyira sok támadási hiba ért könnyű találatot az ellenfeleknek. Eladott labdák, belemenések, lépéshibák, gyenge lövések. Ezeket különösen a Midtjylland használta ki jól. Ez a sok hiba pedig legtöbbször a játékosok fáradtságával volt magyarázható, ami pedig megint oda vezethető vissza, hogy a belső posztokon vagy ugyanaz a három ember vitte a prímet vagy senki. Persze ők is csak addig, amíg bírták.

Mentális felkészültség

Elek Gábor sokszor elmondta augusztus óta, hogy egy új, eddig ismeretlen helyzetben van a csapata, hiszen sokszor az esélyesség terhével is meg kell birkóznia, míg tavaly a BL-ben még akkor is sötét lónak számított, ha előtte kétszer megnyerte a KEK-et. Ez látszott a vártnál nehezebben megnyert selejtezőn és a Dunaújváros ellen elbukott bajnokin is. Pedig ahogy már emlegettük, a Győr ellen még minden rendben volt, esélytelenebbként le tudták győzni a magyar bajnokság, a Magyar Kupa és a Bajnokok Ligája címvédőjét. Csakhogy úgy látszik, amíg a kisalföldieknek jót tett az a vereség, addig a Fradinak nem tett jót a győzelem. A vezetőedző már a Midtjylland elleni meccs közben is kritizálta játékosai hozzáállását: "Ezt nem is értem, ez azért egy BL-meccs!"

Ott egy kötelezőnek gondolt győzelemből súlyos vereség lett, majd érthetetlen módon a dánok elleni hazai találkozónak is úgy ment neki a gárda, hogy héttel kell nyerni. Persze, annyi kellett volna egy igazán jó helyzethez az utolsó forduló előtt, de mivel a korábbi mérkőzésekben - és mint kiderült, a két csapat közötti különbségben - nem volt benne ez az eredmény, a saját elvárásuk görcsössé tette a játékosokat, ami egy újabb vereséghez vezetett. Aminek egyébként valódi jelentősége már nem volt.

A Buducsnoszt elleni, vasárnapi rangadóra már láthatóan jobban sikerült a felkészülés fejben is, de fentebb is említett okok miatt nem bírta, nem bírhatta végig a meccset az együttes. 40-50 percig sikerült egyben tartani a fejeket, tűrni a montenegróiak verekedését és azt, hogy a játékvezetők ezt hagyják, ott viszont elszakadt a cérna. Tomori Zsuzsannánál ki tudták provokálni, hogy elveszítse a fejét, ez pedig lehet, hogy látványosan nem ártott a csapatnak, de jót sem tett neki. Ő ugyan akkor még nem adta fel, de egyesével végül mindenki megtette, amikor már valóban mindegy volt.

Újra KEK, no meg a vb

A nemzetközi kupaszereplés a BL-kieséssel nem ért véget az FTC számára, az új cél a KEK négy éven belüli harmadszori megnyerése lehet. Ami egyébként lehet, hogy jobban is szolgálná a csapat újbóli összeérlelését, mint tette azt ez az őszi szezon. Persze bármennyire is a magyar csapat tűnik a legerősebbnek abban a sorozatban, ingyen azt a trófeát sem adják. Kötelezőnek nem tekinthető a végső siker, mert azért ott lesz a Hypo, a Podravka, a Metz, az Érd és a Viborg is az ellenfelek között.

Előtte viszont a válogatottban kellene jól teljesíteni a lelkileg most valószínűleg mélyen lévő lányoknak. Amíg tavaly egy ünneplő Fradi adta a később Eb-bronzérmes nemzeti csapat gerincét, addig most ugyanezek a játékosok sokkal nehezebb helyzetből indulnak neki Szerbiának. Most Hajdu János megbízott szövetségi kapitányra vár tehát nagyrészt a feladat, hogy újra sikeréhes gárdát faragjon belőlük.

Leszerepeltek?

Nem. Nem tudtak megfelelni a saját és a mi elvárásainknak sem, de azért Dunának nem kell menniük. Egyelőre.

Ki kell elemezniük a hibáikat, és ki kell javítaniuk őket, hogy tavasszal újra a régiek vagy még jobbak legyenek. Elek Gábor ugyanaz az edző, aki kétszer KEK-győzelemre vezette a csapatát, a játékosai pedig érezhetően csak javultak a keze alatt, így mindenkinek folytatnia kell a munkát és az útját előrefelé.

A klubnak biztosan nem jön jól anyagilag a kiesés, a második számú sorozat jó eséllyel veszteséges lesz, talán még győzelem esetén is. Így aztán még inkább elkél a támogatás minden formában.