Utánpótlás

Ausztriában is elbukott az U21-es válogatott

A magyar U21-es labdarúgó-válogatott 4-2-re kikapott Ausztriában Európa-bajnoki selejtezőn.

A magyar U21-es válogatott számára  matematikailag is lehetetlenné vált a második hely megszerzése - fotó: mlsz.hu

A mérkőzés első perceiben az osztrákok többet birtokolták ugyan a labdát, de a mieink szervezetten védekeztek, nem hagytak területet a házigazdáknak - írta az MLSZ honlapja. A 8. percben mégis vezetést szerzett Ausztria, Daniel Offenbach 24 méterről, nagy erővel lőtt a kapu bal oldalába. Tökéletesen eltalált lövés volt (1-0). A mieink nem estek szét, továbbra is szervezetten fociztak, és a 18. percben sikerült megszerezni az egyenlítő találatot: egy bedobás után Kovács István a felezővonal közeléből remek ütemben indította a leshatáron kilépő Radót, aki elszakadt a védőitől, higgadtan elhúzta a kapus mellett a labdát, majd 10 méterről az üresen maradt hálóba passzolt (1-1). A 26. percben már mi vezettünk: labdát szereztünk a saját 16-osunk előterében, gyors passzokkal kihoztuk a veszélyzónából, majd Kleinheisler László nagyszerűen vette észre a balösszekötő helyén induló Holman Dávidot, aki egy védővel a nyakán kapura tört, és a 16-os vonaláról tanári mozdulattal emelte át a kifutó kapuson a labdát, pontosan a kapu jobb oldalába (2-1).

A második félidőt az osztrákok kezdték jobban, mezőnyfölényt alakítottak ki, az 54. percben meg is szerezték az egyenlítő gólt: a 16-osunk előterében senki sem lépett ki kellően erőszakosan a labdás emberre, a hazai játékosok nyugodtan kipasszolhatták a védelmet, a látványos akció végén Robert Zulj került ziccerbe, és 14 méterről, középről a bal alsó sarokba lőtt (2-2). A második félidőre sajnos többek teljesítménye is jelentősen visszaesett a magyar válogatottból, a hazaiak mezőnyben fölénk kerekedtek, és a 67. percben megszerezték a vezetést is: egy magyar szöglet után kontrát indítottak a hazaiak, a középen érkező Kevin Stögerrel senki sem tudta tartani a lépést, a Kaiserslautern támadója megcsinálta magának a lövőhelyzetet, majd 15 méterről a hálóba lőtt (3-2). A 83. percben eldőlt a meccs, egy a védősor mögé beemelt labdát Zulj kanalazott középre, a csereként beállt Friesenbichler pedig közelről az üres kapuba fejelt (4-2).

Győzelmükkel az osztrákok nagy lépést tettek a rájátszás felé, a mieink számára pedig matematikailag is lehetetlenné vált a második hely megszerzése.

U21-es Európa-bajnoki selejtező
4. csoport, 6. forduló
INFO Ausztria-Magyarország 4-2 (1-2)
Gólszerző: Offenbacher (8.), Zulj (54.), Stöger (67.), Friesenbichler (82.), ill. Radó (18.), Holman (26.)
Ausztria: Riegler – P. Farkas, Neuhold, Spendlhofer, Martschinko – Tschemegg, Offenbacher – Stöger, Zulj, Schaub (Schöpf, 73.) – Gregoritsch (Friesenbichler, 80.). Szövetségi edző: Werner Gregoritsch
Magyarország: Jova – Baráth, Kelemen, Lang, Szolnoki – Kovács I., Szakály A., Vécsei – Kleinheisler (Bese, 67.), Radó, Holman (Ugrai, 61.). Szövetségi edző: Róth Antal
[1424498] 2013-11-18 20:30:00 Austria U21 - Hungary U21x;