Felkészülési mérkőzés

Könnyedén nyerhettünk volna Milánóban - Lahm

Olaszország felkészülési labdarúgó mérkőzésen 1-1-re zárt Milánóban Németországgal.

Balotelli és Howedes balettja - fotó: AFP

Németország a nyolcadik percben egy szögletet követően Mats Hummels fejesével került előnybe, majd húsz perccel később Ignazio Abate pontos lövéssel egyenlített. Philip Lahm, a német csapat játékosa szerint könnyedén nyerhettek volna Milánóban.

"Ha a teljes meccset nézzük, jobbak voltunk, könnyedén győzhettünk volna - mondta Lahm a mérkőzést követő sajtótájékoztatón. - Nagyobb helyzeteink voltak és az utolsó percben eltaláltuk a kapufát. Sok olyan dolgot csináltunk, amivel elégedettek lehetünk, de tudunk javulni."

Toni Kroos eközben úgy vélte, mindkét csapat győzelemre törekedett.

"Intenzív meccs volt, mindkét gárda nyerni akart - vélte Kroos. - Az ilyen meccsek mindig jó tesztet jelentenek, megmutatják miben kell fejlődnünk és miben vagyunk jók."

Cesare Prandelli, az olaszok szövetségi kapitánya szerint csapatának javulnia kell, ha meccselni szeretne a legjobb együttesekkel.

"Úgy vélem, jó meccset játszottunk - kezdte Prandelli. - Kicsit gondban voltunk a németek passzjátékával, csatár nélkül játszottak és az elején nehezen tudtuk követni őket. Ellenfelünk egy szöglet után szerzett gólt, a rögzített szituációkban javulnunk kell. Létszámfölényt szerettünk volna kialakítani a középpályán, ez 20 percen át működött, ebben az időszakban megnyerhettük volna a találkozót. Németország a világ egyik legjobb válogatottja. Ha azt hisszük, hogy mi vagyunk a legjobbak és fölénybe kerülhetünk a németekkel szemben, akkor tévedünk. Ehhez sok munkára van szükség."

Németország 1995 óta nem tudott nyerni Olaszország ellen, azóta nyolc alkalommal találkoztak.

[1590904] 2013-11-15 20:45:00 Olaszország - Németországx;