Női kézilabda BL

Hibátlan maradt a Győr

  • MTI/hatharom

Százszázalékos mérleggel zárta a címvédő Győri Audi ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeit, miután az utolsó fordulóban tartalékosan legyőzte a vendég nagybányai (Baia Mare) csapatot.

A győri Katarina Bulatovics (k) a román Renata Andrada Ghionea (b) és Adriana Nicoleta Nechita (j) között. MTI Fotó: Kovács Anikó

A Győr - amely ezúttal több alapjátékosát is pihentette - biztos csoportelsőként jutott a középdöntőbe, amelynek sorsolását kedden rendezik Bécsben. Ambros Martín csapata sorozatban 18. BL-csoportmeccsét nyerte meg.

A spanyol vezetőedző örömmel nyilatkozott a mérkőzés végén: „Nagyon-nagyon boldog vagyok, gratulálok a csapatnak a százszázalékos teljesítményhez! Minden egyes játékossal elégedett voltam, a második félidőben voltak problémáink, ennek ellenére ki tudtuk harcolni a győzelmet, amely emiatt még nagyobb jelentőséggel bír” - idézi Martínt a győriek közleménye.

Herr Orsolya remekelt a kapuban, hetest, és számos ziccert hárított: „Úgy készültünk erre a mérkőzésre, mint az összes többire, igyekeztünk a figuráikat kielemezni, a lövéseiket megfigyelni. Kicsit a kelleténél több volt a lerohanásuk, de mi is kevesebben voltunk, így fáradtabbak voltak a lányok a sok visszafutásnál. Nehéz, kiegyenlített mérkőzés volt, látszódott, hogy az ellenfélnek ez most nagyon fontos, de mindenki sokat segített nekem.”

A Nagybánya edzője, Costica Buceschi a pozitívumokat emelte ki: „Szép meccs volt, a Győr az utolsó percekben tudott csak nyerni. Jó esélyünk volt, de úgy érzem, hogy féltünk nyerni. Fontos volt, hogy a BL-ben is meg tudtuk mutatni, hogy jól játszunk, ez volt az első BL-szereplésünk, nem lehetünk elégedetlenek.”


A másik magyar érdekelt, az FTC-Rail Cargo Hungaria csak akkor jut a nyolc közé, ha vasárnap pontot szerez a montenegrói Buducsnoszt Podgorica otthonában, máskülönben a KEK nyolcaddöntőjében folytatja. A zöld-fehérek sorsdöntő mérkőzéséről élő, szöveges közvetítésben számolunk be a hatharom.com-on!

Női BL, A csoport, 6. (utolsó) forduló:
Győri Audi ETO KC - Baia Mare (román) 28-26 (14-14)
 
A további program:
vasárnap:
Thüringer HC (német)-Hypo NÖ (osztrák), Nordhausen 15.00
 
B csoport:
vasárnap:
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) - FTC-Rail Cargo Hungaria 18.00
Midtjylland (dán)-Lublin (lengyel), Ikast 13.15