Téli hírmorzsák

Kapós lett a téli olimpia - magyar gyorskoris bánat

Az előző pályázathoz képest nőtt az érdeklődés a téli olimpia iránt, a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál most hat város is beszállt a 2022-es játékokért folytatott versengésbe.

A közelmúltban útjára indult "Téli hírmorzsák" névre hallgató rovatunkban igyekszünk benneteket tájékoztatni a téli sportok legfrissebb történéseiről és érdekességeiről. A hétvégén az alpesi sízők a finnországi Leviben állnak rajthoz, a női műlesikló versenyhez már egy remek előzetessel is "megkínáltunk" titeket, a fiúknál pedig ezúttal is Marcel Hirscher - Aksel Lund Svindal párharcra számíthatunk.

- Elégedett lehet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a csütörtöki határidőig ugyanis hat pályázat érkezett a 2022-es téli olimpia megrendezésére, ami pontosan a kétszerese a négy évvel korábbi eseményre jelentkezők számának. Utolsóként a norvég főváros, Oslo is beadta a hivatalos papírokat, amely kifejezetten alacsony költségvetésű téli olimpiát akar rendezni, a tervek szerint a jövő évi szocsi játékok büdzséjének alig több mint tíz százalékából bonyolítaná le a norvégok az eseményt.

Szerinted hol rendezzék meg a 2022-es téli olimpiát?x;

Oslo mellett Stockholm, Krakkó (Zakopane és a szlovákiai Jasna bevonásával), Peking (Csangcsiakou várossal együtt), az ukrajnai Lviv és a kazahsztáni Almati kandidál még a 2022-es ötkarikás játékok lebonyolításra, a NOB 2015. július 31-én Malajziában dönt majd a helyszínről. Érdekes módon a játékok iránt korábban szintén érdeklődő - a 2018-as voksolás Pjongcsang ellenében elbukó - München esetében egy népszavazás végül a "NEM" mellett döntött.

- Nyolc nappal a szezon kezdete előtt már elutazott Svédországba a cseh férfi biatlon válogatott. A prágai indulásnál ott volt egy "kakukktojás" is a csapattal az előző évad nagy felfedezettje, Gabriela Soukalova ugyanis az egész nyáron a fiúkkal közösen készült, így nem csoda, ha most is velük tartott. A hírek szerint minden korábbinál keményebb alapozáson résztvevő Soukalovát cseh hölgy társai csak a jövő hét közepén követik majd Östersundba.

- A napokban Alexander Pointner szövetségi kapitány kihirdette az osztrák síugró válogatott keretét a jövő heti klingenthali szezonnyitóra. Az összetett Világkupa címvédőjének számító Gregor Schlierenzauer mellett a sógoroknál Thomas Morgenstern, Andreas Kofler, Wolfgang Loitzl, Manuel Fettner és Stefan Kraft lesz tagja a csapatnak. Az egyetlen komoly hiányzó a sógoroknál a veterán Martin Koch lesz, akit a Világkupa első néhány versenyére egyelőre nem neveztek be.

- A napokban bemutatták a norvég sportolók olimpiai formaruháit, amelyben Szocsiban szerepelnek majd legjobbjaik. A dizájn nem aratott osztatlan elismerést a szurkolók körében, sokan az északiakra eddig oly jellemző piros színt hiányolják (keveslik) a kollekcióból:

- Egy német cég (CSL - Conceptum Sport Logistics) személyében új logisztikai partnere van a Nemzetközi Sí Szövetségnek (FIS). A megállapodás értelmében a frankfurti központú vállalkozás lesz a felelős a jövőben a FIS égisze alá tartozó szakágak (alpesi sí, északi sí, snowboard, síugrás és szabadstílusú sí) felszereléseinek szállításáért. Mindez már a februári szocsi olimpia vonatkozásában is így lesz, a FIS pedig emellett 150 tagországának is ajánlást fogalmazott meg, amely szerint saját utazásai intézéséhez szintén vegye igénybe a CSL segítségét.

- Sajnos egy szomorú hírről is számot kell adnunk, hiszen 48 éves korában elhunyt a francia biatlon sport egy korábbi kiválósága, Thierry Gerbier. A kiváló sportember az 1990-es világbajnokságon tagja volt az ezüstérmes francia váltónak. Halálának oka egyelőre ismeretlen. A franciák korábbi világbajnoka, Emanuelle Claret májusban alig 44 éves leukémiában hunyt el, így ez rövid időn belül a második szomorú gyászhír a sportágban.

Hogyan szerepelnek jövő februárban a magyar sportolók a szocsi olimpián?x;

- A nemzetközi korcsolyaszövetség (ISU) illetékes bizottsága felülvizsgálta a múlt hétvégi torinói rövidpályás világkupaversenyen, a férfi váltók elődöntőjében történteket – a magyar válogatottnak kedvezőtlen eredménnyel. Akkor a magyar csapatot sárga lappal kizárták (Liu Shaolin Sándor esett, és magával húzta olasz vetélytársát), a mieink óvtak, arra hivatkozva, hogy a magyar fiú nem szándékosan szabálytalankodott, hiszen a harmadik fél, a holland koris lökte őt. A magyarok óvásának helyet adtak, és visszavonták a sárga lapot, így a mieink maradtak a kvótát érő 8. helyen, és nem rangsorolták őket a mezőny végére (sárga lap után ez a „jutalom”). Ezt a döntést változtatta meg az ISU, a sárga lapot visszakaptuk, így tulajdonképpen biztossá vált, hogy a magyar férfiváltó sem lesz ott a szocsi olimpián. Az egyéni kvótákról döntő versenyt ezen a hétvégén az oroszországi Kolomnában rendezik meg.