Négy Nemzet Torna

Vereség az ukránoktól, harmadik a magyar hokiválogatott

  • MTI

A harmadik helyen végzett a magyar jégkorong-válogatott a káposztásmegyeri Jégpalotában rendezett MME Négy Nemzet Tornán, miután a vasárnapi zárómérkőzésen 1-0-ra kikapott az ukrán csapattól. A magyarokat ezt megelőzően utoljára 39 mérkőzéssel ezelőtt, 2010. december 16-án "nullázták le", akkor a szlovénok ellen nem sikerült betalálni.

Sevela Péter védi az ukrán Roman Blagoj lövését. MTI Fotó: Kovács Tamás

Mivel a lengyelek a nap folyamán legyőzték a románokat, így csak akkor nyerhették volna meg a magyarok a tornát, ha diadalmaskodnak az ukránok felett. Visszatért a csapathoz Rich Chernomaz szövetségi kapitány, aki az első két összecsapást kihagyta, ugyanis az U20-as válogatottat irányította Szlovéniában.

A válogatottban most mutatkozott be a honosítás előtt álló dunaújvárosi kapusa, Peter Sevela, és eleinte emberhátrányban akadt dolga. Később Sofron, majd Metcalfe kétszer is veszélyeztetett, de nem esett gól.

Nem úgy a második harmad elején, amikor is Varlamov lövésénél zavarták a kilátásban Sevelát, és a megpattanó korong a kapuba került. Lendületbe jöttek a vendégek, és csak a kapusnak volt köszönhető, hogy nem nőtt a különbség, például a 36. percben büntetőt hárított, úgy hogy a rávezetés közben elhagyta a botját.

A záró felvonásban fokozta az iramot a magyar csapat, és sorra pörögtek a támadások, de a gól nem akart megszületni, Szeliversztov remekül védett. A rivális ellentámadásokra rendezkedett be, ilyenekkel okozott olykor veszélyt. A hajrában újabb emberelőny következett, majd Sevela helyett is mezőnyjátékos jött a jégre, ám az egyenlítés elmaradt.

Eredmények:
3. forduló:
Ukrajna-Magyarország 1-0 (0-0, 1-0, 0-0)
gól: Varlamov (23.)
Korábban:
Lengyelország-Románia 6-0 (3-0, 2-0, 1-0)
gól: Strzyzowski (10., 42.), Dziubinski (12.), Lopuski (13.), Baginski (32.), Dutka (36.)
 
Pénteken játszották:
Magyarország-Lengyelország 2-1, büntetőkkel
Ukrajna-Románia 6-1
Szombaton játszották:
Magyarország-Románia 5-0
Lengyelország-Ukrajna 5-2
 
A végeredmény: 1. Lengyelország 7 pont, 3. Ukrajna 6, 3. Magyarország 5, 2. 4. Románia 0