Bajnokok Ligája

Kulcsemberek nélkül a Galatasaray

Roberto Mancini együttese rendkívül fontos mérkőzésre készül a dán Koppenhága otthonában, de az olasz mester több alapemberére sem számíthat a keddi BL-csatán.

Sneijder kidőlt a sorból

A labdarúgó Bajnokok Ligája B-csoportjában három fordulót követően a Real Madrid 100 százalékos teljesítménnyel, kilenc ponttal áll az élen, így Carlo Ancelotti együttese gyakorlatilag már ott van a legjobb 16 csapat között. A második helyért azonban még öldöklő harc várható a másik három szereplő között.

Jelen állás szerint a második helyen a török Galatasaray áll 4 pontjával, őt a Juventus követi kettő egységgel, majd a Koppenhága következik egy remivel. A dán bajnok az egyetlen pontját hazai pályán az olaszok ellen szerezte, ami jelzi, hogy saját tábora előtt egyetlen csapat ellen sem (teljesen) esélytelen.

Kedden este az északiak a Galatasaray ellen tartanák életben nem túl vérmes továbbjutási reményeiket, de mindenképpen növeli az esélyeiket, hogy az isztambuli sztárcsapatban jó páran sérüléssel bajlódnak.

Várható kezdőcsapatok / hatharom.com

Roberto Mancini fiai közül az uruguayi válogatott portás, Fernando Muslera, a török válogatott védő Hakan Balta, a fiatal hátvéd Gökhan Zan, és a holland irányító,  Wesley Sneijder mellett a régóta sérült Hamit Altintip sem tudja vállalni a játékot. A vendégek mestere ettől még erős összeállításban küldheti pályára övéit, de az amúgy sem túl acélos védelme mindenképpen gyengébb lesz a szokottnál.

A Koppenhága legutóbbi öt hazai tétmérkőzésén egyaránt győzelmet könyvelhetett el, ezeken a meccseken összesen 15 találatot szerzett, míg a Galatasaray utoljára szeptember 22-én úszta meg kapott gól nélkül. Ugyanakkor a törökök Mancini érkezése óta négyből négy meccset nyertek meg, ha pedig ezt a sorozatot kedden is folytatni tudják, egy komoly lépést tehetnek az egyenes kieséses szakasz felé.

A Bajnokok Ligája keddi játéknapjáról élő szöveges tudósításban számolunk be a hatharom.com-on!

Bajnokok Ligája
B-csoport
1. Real Madrid 3 3 0 0 12 2 9
2. Galatasaray 3 1 1 1 6 9 4
3. Juventus 3 0 2 1 4 5 2
4. FC Koppenhága 3 0 1 2 2 8 1
[1573696] 2013-11-05 20:45:00 FC Koppenhága - Galatasarayx;