Abu-Dzabi Nagydíj

Csoda a naplementében, Webber megverte Vettelt az időmérőn

  • PKJ

A Red Bull uralma nem, Vettelé viszont megtört Abu-Dzabiban, a németet Webber verte az első rajtkockáért. Rosberg a harmadik.

Idei második, pályafutása 13. pole pozícióját szerezte meg Abu-Dzabiban Mark Webber. A Red Bull szezon végén távozó ausztrál pilótája a Q3-ban nagy csatában, alig több, mint egy tizedmásodperccel előzte meg csapattársát, a múlt héten Indiában zsinórban negyedik vb-címét ünneplő Sebastian Vettelt.

A konstruktőri bajnoki címét már szintén bebiztosító Red Bull annak ellenére ismét verhetetlen volt, hogy a kvalifikáció elején még a Mercedes diktálta a tempót: a Q1-ben Hamilton, a Q2-ben Rosberg volt a leggyorsabb.

Webber már első futására 1:40,091-ig jutott a Q3-ban, ezzel verte mindkét mercedesest. Másodikra még ezen az időn is javítani tudott, a mezőnyből egyedüliként jutott 1:40 alá, és mivel Vettel belehibázott mindent eldöntő körébe, végül pole pozíciót ünnepelhetett. Az ausztrál legutóbb Japánban indulhatott az első rajtkockából, akkor csapattársa KERS-problémái is közrejátszottak sikerében.

A két Red Bull mögött Rosberg megverte az Abu-Dzabiban hagyományosan kiváló Hamiltont, az angol ráadásul utolsó körében ki is csúszott, így kis híján mások is megelőzték. A Lotusszal vitázó, az utóbbi futamokon sokszor kicsit motiválatlannak is tűnő Räikkönen ötödik lett, meglepetésre verte a szabadedzéseken és az előző három versenyen is remeklő Grosjean-t.

A Saubernek ezúttal is nagyon ment, Hülkenberg Massát és Grosjeant is előzve lett hatodik. A legjobb tízbe a Buttont oktató Pérez és a kis híján már a Q1-ből kipottyanó Daniel Ricciardo jutott még be.

A nap csalódását Fernando Alonso okozta, a spanyol nem tudott továbbmenni a Q2-ből, csak a 11. helyről indulhat vasárnap. Szintén betlizett Jenson Button, akit csapattársán és Alonsón kívül Paul di Resta is megvert a kvalifikáció második részében, a 13. hellyel nyilván nem lehet elégedett.

Az Abu-Dzabi Nagydíjat vasárnap magyar idő szerint 14:00-tól rendezik, a hatharom.com élő, szöveges tudósítással jelentkezik a futamról.

Abu-Dzabi Nagydíj
Az időmérő edzés végeredménye
1. Mark Webber Red Bull Racing-Renault 1:39.957
2. Sebastian Vettel Red Bull Racing-Renault 1:40.075
3. Nico Rosberg Mercedes 1:40.419
4. Lewis Hamilton Mercedes 1:40.501
5. Kimi Räikkönen Lotus-Renault 1:40.542
6. Nico Hulkenberg Sauber-Ferrari 1:40.576
7. Romain Grosjean Lotus-Renault 1:40.997
8. Felipe Massa Ferrari 1:41.015
9. Sergio Perez McLaren-Mercedes 1:41.068
10. Daniel Ricciardo STR-Ferrari 1:41.111
11. Fernando Alonso Ferrari 1:41.093
12. Paul di Resta Force India-Mercedes 1:41.133
13. Jenson Button McLaren-Mercedes 1:41.200
14. Jean-Eric Vergne STR-Ferrari 1:41.279
15. Pastor Maldonado Williams-Renault 1:41.395
16. Valtteri Bottas Williams-Renault 1:41.447
17. Esteban Gutierrez Sauber-Ferrari 1:41.999
18. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1:42.051
19. Giedo van der Garde Caterham-Renault 1:43.252
20. Jules Bianchi Marussia-Cosworth 1:43.398
21. Charles Pic Caterham-Renault 1:43.528
22. Max Chilton Marussia-Cosworth 1:44.198
A világbajnoki pontverseny állása 16 futam után (még 3 van hátra):
Pilóták
1. Sebastian Vettel - már világbajnok Red Bull Racing-Renault 322 p
2. Fernando Alonso Ferrari 207
3. Kimi Räikkönen Lotus-Renault 183
4. Lewis Hamilton Mercedes 169
5. Mark Webber Red Bull Racing-Renault 148
6. Nico Rosberg Mercedes 144
7. Romain Grosjean Lotus-Renault 102
8. Felipe Massa Ferrari 102
9. Jenson Button McLaren-Mercedes 60
10. Paul di Resta Force India-Mercedes 40
11. Nico Hülkenberg Sauber-Ferrari 39
12. Sergio Pérez McLaren-Mercedes 33
13. Adrian Sutil Force India-Mercedes 28
14. Daniel Ricciardo STR-Ferrari 19
15. Jean-Eric Vergne STR-Ferrari 13
16. Esteban Gutiérrez Sauber-Ferrari 6
17. Pastor Maldonado Williams-Renault 1
18. Valtteri Bottas Williams-Renault 0
19. Jules Bianchi Marussia-Cosworth 0
20. Charles Pic Caterham-Renault 0
21. Giedo van der Garde Caterham-Renault 0
22. Max Chilton Marussia-Cosworth 0
Konstruktőrök
1. Red Bull Racing-Renault - már világbajnok 470
2. Mercedes 313
3. Ferrari 309
4. Lotus-Renault 285
5. McLaren-Mercedes 93
6. Force India-Mercedes 68
7. Sauber-Ferrari 45
8. STR-Ferrari 32
9. Williams-Renault 1
10. Marussia-Cosworth 0
11. Caterham-Renault 0