Légiósaink

Kovács a bajnoki cím közelébe, Németh bravúrgyőzelemhez segítette csapatát

Az összképet tekintve nem mondható igazán sikeresnek külföldön futballozó honfitársaink hétvégi szereplése, ugyanakkor történtek magyar szívet melengető események az elmúlt napokban a kontinens stadionjaiban. Kovács Péter újabb győztes gólja után a Strömsgodset egyre közelebb kerül a bajnoki címhez Norvégiában, Németh Krisztián találata pedig a PSV Eindhoven skalpjának begyűjtését jelentette a Roda számára. Az említett duó mellett Priskin Tamás duplázott, Lovrencsics Gergő is betalált, így akár el is felejthetjük az Angliából, Németországból vagy éppen Oroszországból érkező rossz híreket. Légiósmustra.

ANGLIA

A ködös Albionban nem sok babér termett a magyar labdarúgók számára a mögöttünk hagyott hétvégén. A Premier League kilencedik fordulójában megszakadt a West Bromwich Albion ötmérkőzéses veretlenségi sorozata, a sérülése után tovább sem bevethető Gera Zoltánt nélkülöző birminghamiek a Liverpool vendégeként szenvedtek 4-1-es vereséget.

A másodosztályban a részleges térdszalag-szakadása miatt hosszabb pihenőre kényszerült Bogdán Ádám csapata, a Bolton Wanderers a magyar kapus hiányában 1-1-es döntetlent ért el az Ipswich Town ellenében hazai pályán. Varga József együttese, a Middlesbrough erődemonstrációt tartott a Doncaster Roverst fogadva, ám a válogatott alapemberének számító középpályás csupán időhúzó csere volt, a 90. percben lépett pályára.

Szalai Ádámék elhasaltak az igazi erőpróbák során

NÉMETORSZÁG

Pocsék hetet zárt Szalai Ádám és a Schalke 04, amely hétközi Bajnokok Ligája-mérkőzését, valamint hétvégi bajnoki rangadóját is elvesztette hazai környezetben. A gelsenkicheniek otthonában kedden a Chelsea aratott könnyed győzelmet (0-3), szombaton pedig az ősi rivális Borussia Dortmund rabolt pontokat (1-3). Honfitársunk az angolok ellen a 71. percben csereként állt be, a fekete-sárgák elleni derbit viszont végigjátszotta.

Tovább tart az immár öt találkozó óta nyeretlen Hannover vesszőfutása, Huszti Szabolcsék ezúttal saját stadionjukban, a meccset kilenc emberrel befejezve "égtek meg" a Hoffenheimmel szemben (1-4). A magyar szélső az első félidőben sárga lapot kapott, majd a szünetben lecserélték.

Írhatnánk, hogy a másodosztályban jobb a helyzet légiósaink szereplését illetően, de sajnos ez nem így van. A bajnokságot parádésan kezdő Greuther Fürth megtorpant, zsinórban harmadik vereségét szenvedte el, ezúttal hazai pályán az Ingolstadt ellen (0-1). Némi vigaszt jelent, hogy a haziaknál Korcsmár Zsolt és Stieber Zoltán is végig pályán volt, a vendégeknél viszont Hajnal Tamás csak a kispadot koptatta. Sváb Dániel munkaadója, az Energie Cottbus Drezdában bukott el (0-1), a volt ferencvárosi bekk a cserepadon ült, az 1860 München pedig Király Gáborral a gólvonalon maradt pont nélkül Karlsruhéban (2-1).

A 3. Ligában a Nagy Dánielt foglalkoztató Osnabrück otthon szenvedett 1-0-ás vereséget az Elversberggel szemben, honfitársunk végig pályán volt, a Borussia Dortmund tartalékcsapata viszont 3-1-re legyőzte a Wacker Burghausent. A dortmundiaknál Bajner Bálint a 65. percben csereként lépett pályára.

OLASZORSZÁG

Itáliából sem számolhatunk be igazán lélekmelengető hírekről. A Serie B tizenegyedik körében a Padova 1-0-ra kikapott a Virtus Lanciano otthonában, Laczkó Zsolt végigjátszotta a mérkőzést, Feczesin Róbert ugyanakkor továbbra is sérült. A Carpi együttese Kovácsik Ádámmal a kapuban 1-1-re végzett a Latina Calcio ellen hazai pályán.

FRANCIAORSZÁG, BELGIUM, SVÁJC

A közvetlen rivális Nimes otthonában szenvedett 3-1-es vereséget a kiesőjelölt Chateauroux a francia másodosztály tizenkettedik játéknapján, Filkor Attila végig pályán volt.

Immár tizennégy találkozó óta őrzi veretlenségét Belgiumban a Genk, külön öröm számunkra, hogy mindezt az idei összes tétmérkőzésen lehetőséghez jutó Köteles Lászlóval a kapuban teszi. A 29 esztendős hálóőr csapata csütörtökön otthon végzett 1-1-re a bécsi Rapid elleni Európa Liga-csoportmeccsen, vasárnap pedig 2-0-ra nyert a Club Brugge vendégeként. A kékek már másodikok a bajnoki tabellán.

A svájci pontvadászatban az FC Sion hazai pályán aratott bravúrgyőzelmet a bajnoki címért harcoló Grasshoppers ellen (2-0), a sikernek Vanczák Vilmos is részese volt, aki végigjátszotta az összecsapást.

HOLLANDIA

Meglepetést okozott a Roda csapata is, méghozzá az Eredivisie tizenegyedik fordulójában. A sárga-feketék a megfiatalított, ám az aranyéremre is esélyesnek tartott PSV Eindhovent győzték le hátrányból fordítva, saját közönségük előtt 2-1-re, a mindent eldöntő találatot pedig Németh Krisztián szerezte a 85. percben. A hatodik bajnoki találatát jegyző támadót négy perccel később lecserélték. A hajrában súlyos fejsérülést szenvedett a vendégek lengyel kapusa, Przemyslaw Tyton.

Meglepetéssel szolgált szurkolóinak a Heerenveen is, igaz, a kiesés elől menekülő NEC Nijmegen otthonában elszenvedett 2-1-es vereségtől aligha voltak vidámak a drukkerek. A vendégeknél Otigba Kenneth végig pályán volt. Az Adorján Krisztiánt foglalkoztató Groningen 2-2-es döntetlent ért el a Vitesse vendégeként, a fiatal középpályás kezdőként 54 percet töltött a pályán, az őt váltó Richairo Zivkovic gólt szerzett. Az NAC Breda magabiztos győzelmet ünnepelhetett az újonc Go Ahead Eagles ellen (5-0), Bodor Boldizsár végigjátszotta a találkozót, Babos Gábor pedig a kispadon ült a nyertes hazaiaknál.

OROSZORSZÁG

A Premjer Liga tizennegyedik játéknapján a Dinamo Moszkva a mérkőzést végigjátszó Dzsudzsák Balázzsal a soraiban szenvedett 2-1-es vereséget az Amkar Perm vendégeként. A fővárosiak három győztes bajnoki után maradtak pont nélkül. A kiesőjelölt Ural Jekatyeringburg légiósa, Koman Vladimir kezdőként 87 percet játszott a szentpétervári Zenit ellen, melyen az újonc 2-1-re kikapott hazai pályán. Felépült sérüléséből, de egyelőre csak a Tom Tomszk kispadjára ülhetett le Pintér Ádám, akinek csapata gól nélküli döntetlenre végzett a Tyerek Groznyijt fogadva.

A feljutásra pályázó Alanyija Vlagyikavkaz ugyanakkor honfitársunk, Priskin Tamás duplájának köszönhetően győzött a Neftehimik ellen (2-1), a magyar támadót két gólja után, a 78. percben lecserélték.

GÖRÖGORSZÁG, CIPRUS

A görög Olimpiakosz Pireusz sikeres hetet zárt, miután a Bajnokok Ligájában értékes pontot szerzett Lisszabonban, a Benfica ellen (1-1), a bajnokságban pedig átgázolt a krétai OFI-n (5-1). Megyeri Balázs mindkétszer a kispadról figyelhette az eseményeket.

Nem aprózta el a dolgot a ciprusi Omonia Nicosia sem, amely 6-0-ra verte a Doxa gárdáját idegenben. Leandro de Almeida nem volt tagja a zöld-fehérek keretének.

Kovács Péteréknek idén sikerülhet, ami tavaly nem jött össze: a Godset bajnok lehet

NORVÉGIA, DÁNIA

Amint azzal a hatharom.com már részletesen foglalkozott, Norvégiában óriási harc dúl a bajnoki címért. Két körrel a pontvadászat zárása előtt a Strömsgodset óriási lépést tett az aranyérem felé, miután a szünetben csereként beállt Kovács Péter fejesével 1-0-ra nyert a Start ellen hazai pályán. A veterán csatár egy hete az Aalesund otthonában szerzett győztes találatot. Mivel a rivális Rosenborg botlott a címvédő Molde vendégeként, a Godset hárompontos előnnyel vezeti a bajnokságot. Kovácsnak a mostani volt a hatodik gólja az Eliteserien idei kiírásában.

Dániában a Vadócz Krisztiánt foglalkoztató Odense gól nélküli döntetlent ért el a Bröndby ellen, a magyar középpályás a kispadon ült.

AUSZTRIA, LENGYELORSZÁG

Tovább duzzasztotta győzelmi szériáját a Red Bull Salzburg, amely csütörtökön 2-1-re verte a belga Standard Liege-t az Európa Ligában, majd könnyedén gyűjtötte be a három pontot a Grödig elleni idegenbeli bajnokin (0-3). Ujjsérülése után Gulácsi Péter visszatért a kapuba, mindkét mérkőzésen honfitársunk állt a gólvonalon. A Wacker Innsbruck otthon szenvedett 2-1-es vereséget a Wolfsbergertől, a hazaiak kapusa, Sáfár Szabolcs eltiltását töltötte múlt heti kiállítása után.

Lengyelországban megtalálta góllövőcipőjét Lovrencsics Gergő, aki egy héttel ezelőtti első bajnoki gólja után ismét betalált a Lech Poznan mezében. A válogatott szélső találata ráadásul most különösen értékesnek minősíthető, hiszen a kék-fehérek ennek köszönhetően tartottak otthon egy pontot az éllovas varsói Legiával szemben (1-1).