Forma-1

Pérez a McLarennél tervezi jövőjét

Továbbra is bizonytalan Sergio Pérez jövője, de a McLaren mexikói pilótája biztos benne, jövőre is a wokingiak versenyzője lesz.

Pérez nem aggódik - Fotó: AFP

Hivatalosan még nem erősítette meg jövő évi pilótapárosát a McLaren, de gyakorlatilag száz százalék, hogy Jenson Button marad, már csak alá kell írni a feleknek a szerződést. Sergio Pérezzel kapcsolatban hezitál Martin Whitmarsh csapatfőnök, a mexikói az idén halovány istállóhoz képest is gyengén teljesít.

"Nem gondolom, hogy szükséges lenne más csapatoknál tapogatóznom. Továbbra is arra számítok, hogy itt folytatom a karrierem, hiszek benne, hogy jövőre a világbajnoki címért küzdhetünk" - nyilatkozta Pérez a mostani versenyhétvégén.

"Nehéz évünk van, sok hibát magunknak köszönhetünk, mert az autó nem volt elég gyors, főleg a szezon első felében. A srácok remek munkát végeztek, elégedettek vagyunk velük. Martin már többször kijelentette, az a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy ezzel a párossal vágunk neki 2014-nek" - mondta Sam Michael sportigazgató, de inkább csak általánosságban beszélt, kikerülve  akonkrét kérdést, hogy mi lesz Pérez sorsa.

A 23 éves pilóta félig-meddig fizetős versenyzőként került a McLarenhez. Az idei szezonban 23 pontot gyűjtött (Button 60-at), a vb-pontverseny 13. helyén áll.

Az Indiai Nagydíjon világbajnokot avathatnak, a hatharom.com élőben közvetíti a futamot!