Indiai Nagydíj

Vettel a pole-ból lehet világbajnok

  • PKJ

Ahogy azt a hétvége eddigi eseményei alapján várni lehetett, Vettel tükörsimán nyerte az indiai időmérőt, vasárnap a pole-ból lehet világbajnok.

A negyedik világbajnoki címére hajtó Sebastian Vettel eddigi végig uralta az Indiai Nagydíjat, a szabadedzéseken egyértelműen ő volt a leggyorsabb, és hosszabb etapokon sem igen ért a nyomába senki. Ennek megfelelően a pole pozíciót is magától értetődő természetességgel húzta be, ellenfele sem volt az időmérőn. Vasárnap pályafutása során negyvenharmadszor indulhat az élről, és már egy ötödik hely is elég neki ahhoz, hogy minden más eredménytől függetlenül bebiztosítsa zsinórban negyedik bajnoki címét.

Legnagyobb riválisa, a pontversenyben 90 egységnyi hátránnyal álló Alonso meglepően taktikázott az időmérőn: a Q3-ban csak az egy körön gyengébb közepes gumikkal futott, így mindössze nyolcadikként zárt. Ez elsőre nem hangzik biztatóan, de holnap előnyben lehet, mert a közepes gumik nagyon sokat bírnak, simán megoldhatja egy kiállásból a futamot.

A jó eredményre szüksége is van, ha ugyanis nem szerez pontot, minden esélye elszáll a világbajnoki címre. Így sincs sok, de a spanyolt ismerve, amíg egy leheletnyi is él, addig ő biztosan nem adja fel.

Vettel mögött a Mercedes két pilótája, Rosberg és Hamilton végzett a második-harmadik helyen, őket az Alonsóhoz hasonlóan közepes gumikon futó Webber követi. Räikkönen ötödik, Massa hatodik lett, de az utóbbi három futamon parádézó Hülkenberg is befért a legjobbak közé a hetedik helyen.

A szabadedzéseken remeklő, egy körön és hosszabb távon is nagyon gyors Romain Grosjean a Q1-ben hibázott, a csapata pedig elszámolta magát, így nem jutott tovább, csak a 17. helyen végzett.

A középmezőnyben a két McLaren volt a legjobb, őket Ricciardo, a két Force India, és a másik Toro Rossóval Vergne követte.

Az Indiai Nagydíjat vasárnap délelőtt, magyar idő szerint 10 órától rendezik. A futamról a hatharom.com élő, szöveges tudósításban számol be.

Indiai Nagydíj, Buddh Circuit
időmérő edzés, végeredmény
1. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1m24.119s
2. Nico Rosberg Mercedes 1m24.871s +0.752s
3. Lewis Hamilton Mercedes 1m24.941s +0.822s
4. Mark Webber Red Bull-Renault 1m25.047s +0.928s
5. Felipe Massa Ferrari 1m25.201s +1.082s
6. Kimi Raikkonen Lotus-Renault 1m25.248s +1.129s
7. Nico Hulkenberg Sauber-Ferrari 1m25.334s +1.215s
8. Fernando Alonso Ferrari 1m25.826s +1.707s
9. Sergio Perez McLaren-Mercedes 1m26.153s +2.034s
10. Jenson Button McLaren-Mercedes 1m26.487s +2.368s
11. Daniel Ricciardo Toro Rosso-Ferrari 1m25.519s +0.951s
12. Paul di Resta Force India-Mercedes 1m25.711s +1.143s
13. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1m25.740s +1.172s
14. Jean-Eric Vergne Toro Rosso-Ferrari 1m25.798s +1.230s
15. Valtteri Bottas Williams-Renault 1m26.134s +1.566s
16. Esteban Gutierrez Sauber-Ferrari 1m26.336s +1.768s
17. Romain Grosjean Lotus-Renault 1m26.577s +1.003s
18. Pastor Maldonado Williams-Renault 1m26.842s +1.268s
19. Jules Bianchi Marussia-Cosworth 1m26.970s +1.396s
20. Giedo van der Garde Caterham-Renault 1m27.105s +1.531s
21. Charles Pic Caterham-Renault 1m27.487s +1.913s
22. Max Chilton Marussia-Cosworth 1m28.138s +2.564s