Bolton

Új kapus érkezett a sérült Bogdán pótlására

Rövidtávú szerződést kötött Arran Lee-Barrettel az angol másodosztályú Bolton Wanderers, miután két kapusuk, köztük a magyar válogatott Bogdán Ádám is megsérült.

Amint arról a hatharom.com-on is olvashattatok, Bogdán Ádám részleges térdszalag-szakadást szenvedett, így hat-tíz hétig biztosan nem játszhat csapatában, ráadásul a Bolton harmadik számú kapusa, Jay Lynch is megsérült. Így egyetlen bevethető hálóőr maradt a Wanderersnél, szükségük volt még egy emberre.

"Az egész szerdai napot azzal töltöttem, hogy keressek valakit a padra, aki később akár pályára is léphet. Arrant tudtuk megszerezni, akivel januárig kötöttünk szerződést, akkor pedig már látni fogjuk, hogy hogyan tovább" - mondta Dougie Freedman, a csapat menedzsere.

A 29 éves Lee-Barrett korábban az Ipswichben töltött hosszabb időt, ott második számú kapus volt. Legutóbb a Millwallnál harmadik számú kapusként foglalkoztatták, bajnokin mindössze egyszer ülhetett le a cserepadra.

A Bolton 12 forduló után az épp bennmaradást jelentő 21. helyen áll a Championshipben, miután csak egyszer tudott nyerni, hatszor döntetlent játszott, ötször pedig kikapott. Szombaton délután az Ipswich lesz a csapat ellenfele, amint lenti scoreboardunkban láthatjátok, a fogadóirodák komolyan nem favorizálják egyik együttest sem, talán a hazai pálya miatt tekintik valamivel esélyesebbnek Bogdán gárdáját.

[1475399] 2013-10-26 16:00:00 Bolton - Ipswichx;