Az előbbi találkozón ez pláne annyiban is ki fog domborodni, hogy a Barcelona bosszút akarhat állni a tavalyi negyeddöntő odavágóján elképesztő szerveszettséggel játszó vörös-feketéken.
Mint emlékezhetünk, a csoportkörben és tavasszal is a Milan teljes középpályáját a pálya közepére pakolta be, a Barcelona pedig nem tudott mit kezdeni ezzel, és az azóta távozó Boateng és Muntari góljaival mintaszerű vereséget szenvedett el.
Ugyan a visszavágón kijavította a hibáit a katalán gárda, s egy sima, 4-0-s győzelemmel továbbjutott, de Massimo Allegri sem felejtette el az első meccs tanulságait kiemelni: „Ez egy lebilincselő meccs lesz. Bátran és önfeláldozással kell majd játszanunk a világ legjobb csapata ellen, hogy megszerezzük a három pontot. A lehető legkevesebbet szabad csak hibáznunk; a Barcelonánál többet lesz a labda, ezért hasonlóan kell játszanunk, mint a tavalyi hazai meccsen.”
Ugyanakkor ennyi nem lesz elég, mert a Barcelona játékstílusa Gerardo Martino érkezésével – ha nem is sokat, de – megváltozott. A tavalyi, szélsőségesen a labdabirtoklásra játszó gárda az argentinnal továbbra is igyekszik játszani saját stílusát, de ahogy a Rayo elleni 4-0-ás siker utáni nyilatkozatából is kiderül, ő messze nem fektet erre akkora hangsúlyt, mint akár Pep Guardiola, akár Tito Villanova.
Erre már amiatt is sok esélye van: egyrészt Gerard Piqué kezd visszatérni régi formájához, s a világ egyik legjobban passzoló középhátvédjeként nincs lekorlátozva arra, hogy csak és kizárólag Busquetshez és Xavihoz passzolhasson, hanem akár a szélsőket is egyből megjátszhatja egy-egy 60-70 méteres keresztpasszal.
Erre nagy szüksége is lesz a Barcelonának, mert még ha náluk is lesz valószínűleg többet a labda, akkor is egyszerűbb lehet megverni egy hosszú indításból a széleken Alexis Sánchezzel és Neymarral a Milan fegyelmezetlenségekre hajlamos védelmét, mint kipasszolni a de Jonggal és Muntarival nem csak a pusztításban, de Montolivóval és Birsával még emberelőnyben is lévő Milan-középpályát.
Persze nemcsak egy csapat lesz a pályán; még ha az olaszok valószínűleg arra is fognak hajtani, hogy – egyrészt Allegri vérmérséklete, másrészt játékosaik tulajdonságai miatt – minél kevesebb gól legyen, de azért egy-egy kontratámadásból ők is veszélyeztetni fognak. Pláne az az Alessandro Matri lehet veszélyes, aki ha sok gólt nem is nagyon lő, de nagyszerűen fedezi a labdát, és a labdaszerzések után egyből rá felívelve a játékszert játékba hozhatja a körülötte lévőket. Akár Robinho, akár Balotelli játszik majd mellette, mindketten a Juventustól ellopott csatártól reménykedhetnek lekészítésekben. A hétvégén nagyszerű gólt szerző Birsa pedig bár elsősorban védőfeladatokat kaphat majd, de egy kontratámadás esetén nagy szerepe lesz majd abban, hogy lefussa Busqetset, és csatlakozva a két csatárhoz hárman vigyék majd rá a játékszert a gránátvörös-kékek ilyen esetben azért sebezhető védelmére.
A játéknap másik rangadóján a hétvégén könnyfakasztóan gyönyörű gólokat szerző Arsenal a Dortmunddal csap össze. Arséne Wenger csapata nemcsak hogy hatékonyan játszik – elvégre vezeti a bajnokságot –, hanem Mesut Özillel és Santi Cazorlával két elképesztően technikás spílert is magukénak tudhatnak; egy sorral hátrább Aaron Ramsey pedig élete játékát nyújtja: idénybeli tizenöt mérkőzésen a Norwich elleni szólógóllal már tizenegy (!) találtnál jár.
A Dortmund sem omlott össze azok után, hogy májusban az utolsó pillanatban egy Robben-góllal elvesztették a BL-döntőt. A bajoroktól a Götzéért kapott pénzből remekül gazdálkodtak, s ezen a szinten potomnak nevezhető pénzért két olyan spílert, Henrik Mahitarjant és Pierre-Emerick Aubameyangot vettek, akik még az eddigi sárga-feketéken is jókorát dobtak.
Az Arsenal menedzsere szerint az önbizalmon múlik majd minden: „A csapatunk legnagyobb erénye az, hogy örömmel focizunk, ezért kerüljük el a hullámvölgyeket és vagyunk egyre jobbak. Éhesnek kell lennünk ahhoz, hogy sikeresek legyünk, és azt hiszem, ebben a csapatban megvan ez az ambíció.
A német csapatok nem arról híresek, hogy elbújnának, és mi sem szoktuk ezt tenni, szerintem látványos meccsre számíthatunk. A Dortmundnak a hatékonysága a legfőbb erénye, hogy kihasználják a helyzeteiket.”
Jürgen Klopp már ennél egy fokkal konkrétabb volt, amikor az ellenfél erényeiről kérdezték: „Két-három hónappal ezelőtt mindenki azt akarta, hogy elköltsenek nyolvanmillió fontot, de Arséne egy ideig nem találta meg a megfelelő játékost. Ezért előbb leigazolták Flaminit, majd megvették Özilt. Ebből a csapatból egy ember hiányzott, és ez lehet, hogy Mesut Özil volt. Technikailag egyszerűen tökéletes, gyors, és most már a kapura is veszélyes.”
Ennek a mibenlétét már a Napoli elleni meccsből is láthattuk, amikor a német jobbszélre kimozgásaival teljesen összezavarta az olaszok védelmét, és két gólt is összegereblyéztek Mesto és Britos hibáit kihasználva. Erre most inkább az ellenkező irányban lehet számolni; egyrészt visszatért a pályára Cazorla, aki a szélről betörve érzi a legjobban magát, másrészt pedig Marcel Schmelzernél sokkal gyengébb pontja lehet a Lukas Piszczek sérülése miatt a kényszerből jobbhátvédet játszó Kevin Großkreutz. Ezért elsősorban a baloldalon lehet Arsenal-támadásokra számítani, pláne Gibbs felfutásai lehetnek veszélyesek – mindkét fél számára.
Mindkét félnek, mert a Dortmund jobbszélsője, a már említett Aubameyang elképesztő formában van, s nem csak Franciaországban, de a Bundesligában is hozza a meccsenkénti majdnem egyes gólátlagot. A gaboni legnagyobb erénye az elképesztő sebessége (egyes mérések szerint még Usain Boltnál is jobban gyorsul), és ennek jó hasznát veheti most is. Kieran Gibbs felfutásai ugyanis területet teremthetnek neki a befutásra, s ha a Dortmund középpályásai közül a legjobban védekező Bendernek sikerül megállítania Öziléket, akkor hatalmas veszélyt jelenthet a hazai kapura. A találkozó szerintem ezek miatt ezen a szélen dőlhet el; amelyik triónak (Gibbs, Cazorla és Özil az egyik, Großkreutz, Bender és Aubameyang a másik oldalon) sikerül megszereznie a kezdeményezést, az az eredményen is meg fog látszódni.