Fogadóelőny

Csodás ikrek írtak történelmet - Murray időzavarban

Csendesen csordogálnak az európai tenisztornák a héten, így extra hírekért ezúttal a pályán kívülre kellett néznünk.

Bár idén már nincs hátra egyetlen Grand Slam-torna sem a tenisz versenynaptárban, esemény és fogadási lehetőség így is akad bőven a pattogó filclabda világában. Tippekkel és előzetesekkel ugyan rendszeresen jelentkezünk a tenisz világából, ám nem árt néha a száraz hírekkel, érdekességekkel is tisztában lenni, hátha ez adhat ihletet nektek egy-egy újabb sikeres fogadáshoz. A közelmúltban útjára indult rovatunkban a teniszvilág aktualitásait igyekszünk rendszeresen összefoglalni nektek:

- A linzi tenisztornán győztes Karolina és Kristyna Pliskova duó lett a hölgyeknél az első ikerpár, amely WTA-tornát tudott nyerni. A cseh lányok ezzel az amerikai Bryan-testvérek (Bob és Mike) nyomába léptek, akik eddigi karrierjük során 92 ATP-tornát nyertek meg. "Egészen különleges az, ha az ikertestvéreddel játszol, sokkal jobb, mintha bárki más lenne a párod a pályán" - nyilatkozta boldogan a győzelem után Kristyna.

A női teniszezők profi sorozatában korábban nyolc testvérpárral fordult elő, hogy közösen tudtak tornát nyerni, de közülük senki sem volt ikerpár. Íme az eddigi győztesek kronológiája a WTA honlapjának összesítése alapján:

A WTA sorozat eddigi testvérgyőzelmei párosban:
Testvérpár Megnyert döntők Közös győzelmek
Chris Evert - Jeanne Evert 1 1973 - Szentpétervár
Katerina Maleeva - Manuela Maleeva-Fragnière 1 1985 - Indianapolis
Cammy MacGregor - Cynthia MacGregor 1 1987 - Tajvan
Serena Williams - Venus Williams 21 1998 - Oklahoma City, 1998 - Zürich, 1999 - Hannover, 1999 - Roland Garros, 1999 - US Open, 2000 - Wimbledon, 2000 - olimpia, 2001 - Australian Open, 2002 - Wimbledon, 2003 - Australian Open, 2008 - Wimbledon, 2008 - olimpia, 2009 - Australian Open, 2009 - Wimbledon, 2009 - Stanford, 2009 - US Open, 2010 - Australian Open, 2010 - Madrid, 2010 -  Roland Garros, 2012 - Wimbledon, 2012 - olimpia
Adriana Serra Zanetti - Antonella Serra Zanetti 1 2004 - Taskent
Agnieszka Radwanska - Urszula Radwanska 1 2007 - Isztambul
Alona Bondarenko - Kateryna Bondarenko 3 2008 - Australian Open, 2008 - Párizs, 2009 - Prága
Chan Hao-Ching - Chan Yung-Jan 1 2013 - Shenzhen
Karolina Pliskova - Kristyna Pliskova 1 2013 - Linz

- A háromszoros wimbledoni győztes Boris Becker is beszállt a "Ki a jobb, Nadal vagy Federer?" című, régóta húzódó vitába. A németek korábbi klasszisa szerint a jelenleg 13 Grand Slam-győzelemmel álló spanyolnak reális esélye van beelőzni a svájci klasszist, és megdönteni Federer 17 GS-győzelmes rekordját. "Ha pár évvel ezelőtt kérdezik tőlem ugyanezt, akkor biztosan nemmel válaszolok. Idén viszont Rafa olyan formában tért vissza sérülése után, hogy reális cél lehet Federer utolérése. Még csak 27 éves, minden esélye megvan a csúcsdöntésre" - foglalt állást az AFP-nek nyilatkozva a 45 esztendős Becker.

- Két, a közelmúltban visszavonult amerikai játékos is csatlakozik az évek óta nagy sikerrel zajló veterán tenisz versenyekhez. A 2014-es évtől kezdve James Blake és Andy Roddick is beáll a sorba, így a jövőre az Egyesült Államok 12 nagyvárosában zajló sorozaton olyan klasszisok mellett ragad ütőt, mint Pete Sampras, Andre Agassi, John McEnroe és Jimmy Connors.

- Újfent megpróbálkozik a visszatéréssel Jelena Dokics. Az immáron harminc esztendős, egykoron a világranglista negyedik helyéig is eljutó ausztrál játékos tavaly április óta nem játszott mérkőzést, most azonban újra komolyabb céljai vannak a sportágban. Az edzéseket Melbourne-ben újrakezdő Dokics elmondta, hogy szeretne a szervezőktől szabadkártyát kérni a januári Australian Openre, amely tökéletes terep lehetne számára a visszatérésre, hiszen 2009-ben negyeddöntős volt ezen a tornán. Djokics motivációja továbbra is megvan, amiről az alábbi (angol nyelvű) interjúban is őszintén beszél:

- Régóta szerepel napirenden a Roland Garros helyszínének felújítása. A salakpályás francia nyílt bajnokság rendezői már évek óta szeretnék befedni az egyik stadionjukat (hogy eső esetén is mehessen a játék), a tervekre pedig úgy tűnik, hogy sikerült végleg forrásokat és elfogadottságot szerezni. Erre utal a francia szövetség csütörtöki bejelentése, amely szerint a létesítmény megfelelő szintre hozása mellett 2017-re elkészülhet a centerpálya feletti elhúzható tetőszerkezet is. A felújítás ötletét márciusban egy helyi népszavazás állította meg, amelyet most sikerült "kikerülnie" a franciáknak.

- Szakított edzőjével a britek egyik legígéretesebb női játékosa, Laura Robson. A fiatal tehetség alig négy hónapos közös munka után fejezte be a munkát Andy Murray korábbi edzőjével, Miles MacLagannel. A számára gyengén sikerült salakpályás szezon után Robson Zeljko Krajan munkáját is megköszönte, az új edzővel pedig egy ideig szárnyalt. A wimbledoni negyedik fordulós meneteléssel feljött egészen a világranglista 27. helyére, azóta azonban nem tud hasonló szinten játszani. Robson még mindig csak 19 esztendős, így bőven van ideje eljutni a TOP10-be, főleg úgy, hogy a hírek szerint most nem keres újabb edzőt magának, hanem egy ideig a híres-neves Nick Bollettieri floridai akadémiáján készül majd a 2014-es évre.

- És még egy kis bulvárhír a végére... Egy váratlan doppingellenőrzés miatt majdnem lekéste saját kitüntetését a Buckingham-palotában Andy Murray. A skót teniszező személyében idén 77 év után ismét hazai férfi győztest avattak a wimbledoni teniszbajnokságon. A tavaly ugyanott olimpiai bajnok skót játékos a Brit Birodalom Rendjének tiszti fokozatát (OBE) kapta meg Vilmos hercegtől. „Éppen doppingteszten vagyok, hahaha, el fogok késni” - írta a Twitter csevegőoldalon Murray néhány órával a ceremónia előtt, amelyen végül időben jelent meg barátnőjével és szüleivel. Az ünnepség során a teniszező röviden elbeszélgetett a herceggel, ezt utóbb így összegezte: „Kérdezte, hogyan sikerült a hátműtétem, én pedig elmondtam neki, hogy négy hét múlva állok újra edzésbe.” Kérdés, hogy ez mire lesz elég a novemberi vb-t mindenképpen kihagyó Murray-nek, akiért lassan már a januári Australian Open vonatkozásában is aggódnunk kell.