Japán Nagydíj

Majdnem elkaptuk a bikát - Grosjean

A világbajnoki címvédő Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája nyerte meg vasárnap a Forma-1-es Japán Nagydíjat, ezzel tovább növelte előnyét az összetettben, de még nem ünnepelheti sorozatban negyedik vb-diadalát. Vettel a kétkiállásos taktikának tudta be a győzelmet.

Vettel győzött, de még nem világbajnok - Fotó: AFP

A 26 éves versenyző idei 9., pályafutása 35. futamgyőzelmét aratta Szuzukában, mögötte csapattársa, az év végén a Forma-1-ből visszavonuló ausztrál Mark Webber végzett a második, Romain Grosjean, a Lotus francia pilótája pedig a harmadik helyen.

Vettel összetettbeli egyetlen riválisa, a spanyol Fernando Alonso a negyedik pozícióban ért célba a Ferrarival, így hátránya 90 pontra nőtt a német címvédővel szemben. A kétszeres világbajnok már hetekkel ezelőtt elmondta, már 2014-re készülnek a maranellói istállóval. Matematikai esélye ugyan még van, de ahhoz csodának kellene történnie, hogy őt koronázzák meg a szezon végén. nem véletlen, hogy a legtöbb fogadóirodánál 1.01-szeres Vettel szorzója.

"Nagyon szeretném megköszönni mindegyik szurkolóknak a tiszteletet és figyelmet, amit itt mindig megkapunk, mindegyik pilóta. Elképesztő az eredményem, nagyon rossz volt a rajtom, Romain és Lewis elmentek mellettem, szerintem durrdefektje volt Lewisnak, kicsit meg is sérült a hátsó szárnyam. Ezután nem volt hová menekülnöm. Utána türelmesek voltunk, vigyáztunk a gumira, a végén elképesztő tempónk volt, sikerült Romaint és Markot megelőznöm a különböző taktika miatt. Köszönöm a támogatást mindenkinek" - értékelt a dobogón Sebastian Vettel.

"Szerintem már az első etapnál meghoztuk a döntést, mert ott hosszabban kint maradtunk, figyelembe vettük, hogy a friss gumikon tovább kint maradhatunk, hogy később majd szorongatni tudjuk az elöl állókat. 2011-ben volt egy hasonló futamunk, ahol én majdnem az elsőként mentem ki a boxba és a végén hatalmas nyomást helyeztek rám, most fordítva csináltuk. Az autónak jó volt a tempója, vigyázni tudtunk a gumikra, uraltuk a futamot a végén. Nem voltunk benne biztosak, hogy jó lesz a két kiállás, de először hosszabban kint maradtunk, és bejött ez a taktika"- mondta a taktikáról a háromszoros világbajnok.

"Először szeretném a mai versenyt és az eredményt kiélvezni, imádom ezt a pályát, a szurkolók nagyon különlegessé teszik ezt az eseményt. Szeretném ezt megfelelően megünnepelni. Nyilván nem rossz, ha az ember futamokat nyer, mert úgy az összetettben is könnyebb győzni. A világbajnoki cím? Kényelmes az előnyünk, de továbbra is keményen dolgozunk. Az utóbbi pár hétben bebizonyítottuk, hogy soha nem adjuk fel. Csak akkor dőlhetünk hátra, ha matematikailag bebiztosítottuk a bajnokságot" - fűzte hozzá a német pilóta.

Vettel az idei 15 nagydíjból kilencet megnyert, Belgium (augusztus) óta zsinórban ötödször.

"Hihetetlen ez a pálya, azt mondhatom, hogy a mai verseny elég jó volt, nyilván szerettem volna eggyel feljebb állni a dobogón, de különböző taktikán voltunk Sebbel. Ő tovább kint maradt az első etapban, és ez a végén jobban jött ki. Összességében elégedett vagyok a második hellyel, persze mindig egy kicsit többre vágyik az ember. Mégis, a lehető legjobbat kihoztuk a versenyből. Borzasztó volt mindkettőnk rajtja, eleve hátrányból indultunk mindketten, onnantól próbáltuk belőni a megfelelő tempót, megőrizni a gumit, végül három kiállással csináltam meg a versenyt és sikerült bejönnöm másodiknak" - nyilatkozta az idény végén visszavonuló Mark Webber.

Romain Grosjean idén negyedszer végzett "érmes" pozícióban. "Tavaly nem voltam ennyit a dobogón és a múltban nem voltak nagyon jó élményeim innen, de a mai verseny remek volt. Jól rajtoltam, a közepes gumin elhúztunk, sikerült némi előnyt kiépítenem, de aztán a Red Bull felért hozzánk, összességében sikerült megcsinálni azt munkát, amit elterveztünk. Mondtam is a mérnökömnek, hogy majdnem elkaptuk a bikát, neki ajánlom a versenyt. Mindig nagyon jó idejönni, jó látni a szurkolókat" - fogalmazott a Lotus francia vezetője.

A világbajnoki sorozat két hét múlva, az Indiai Nagydíjjal folytatódik.

Japán Nagydíj, végeredmény:
1. Sebastian Vettel német Red Bull Racing-Renault 53   25 p
2. Mark Webber ausztrál Red Bull Racing-Renault 53 +7.1 sec 18
3. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 53 +9.9 sec 15
4. Fernando Alonso spanyol Ferrari 53 +45.6 sec 12
5. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 53 +47.3 sec 10
6. Nico Hülkenberg német Sauber-Ferrari 53 +51.6 sec 8
7. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 53 +71.6 sec 6
8. Nico Rosberg német Mercedes 53 +72.0 sec 4
9. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 53 +80.8 sec 2
10. Felipe Massa brazil Ferrari 53 +89.2 sec 1
11. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 53 +98.5 sec  
12. Jean-Eric Vergne francia STR-Ferrari 52 +1 kör  
13. Daniel Ricciardo ausztrál STR-Ferrari 52 +1 kör  
14.. Adrian Sutil német Force India-Mercedes 52 +1 kör  
15. Sergio Pérez mexikói McLaren-Mercedes 52 +1 kör  
16. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 52 +1  kör  
17. Valtteri Bottas finn Williams-Renault 52 +1 kör  
18. Charles Pic francia Caterham-Renault 52 +1 kör  
19. Max Chilton brit Marussia-Cosworth 52 +1 kör  
  Lewis Hamilton brit Mercedes 7 kiesett  
  Giedo van der Garde holland Caterham-Renault 0 kiesett  
  Jules Bianchi francia Marussia-Cosworth 0 kiesett  
A világbajnoki pontversenyek állása 15 futam után (még 4 van hátra):
Pilóták:
1. Sebastian Vettel német Red Bull Racing-Renault 297
2. Fernando Alonso spanyol Ferrari 207
3. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 177
4. Lewis Hamilton brit Mercedes 161
5. Mark Webber ausztrál Red Bull Racing-Renault 148
6. Nico Rosberg német Mercedes 126
7. Felipe Massa brazil Ferrari 90
8. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 87
9. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 60
10. Nico Hülkenberg német Sauber-Ferrari 39
11. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 36
12. Adrian Sutil német Force India-Mercedes 26
13. Sergio Pérez mexikói McLaren-Mercedes 23
14. Daniel Ricciardo ausztrál STR-Ferrari 18
15. Jean-Eric Vergne francia STR-Ferrari 13
16. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 6
17. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1
18. Valtteri Bottas finn Williams-Renault 0
19. Jules Bianchi francia Marussia-Cosworth 0
20. Charles Pic francia Caterham-Renault 0
21. Giedo van der Garde holland Caterham-Renault 0
22. Max Chilton brit Marussia-Cosworth 0
Csapatok:
1. Red Bull Racing-Renault 445 p    
2. Ferrari 297    
3. Mercedes 287    
4. Lotus-Renault 264    
5. McLaren-Mercedes 83    
6. Force India-Mercedes 62    
7. Sauber-Ferrari 45    
8. STR-Ferrari 31    
9. Williams-Renault 1    
10. Marussia-Cosworth 0    
11. Caterham-Renault 0