Serie A

A csúnya siker íze is édes, avagy a Fiorentinának hiányoznak Gomezék

Rossz játékkal, ellenben nagy szerencsével győzött az Inter a Fiorentina ellen a Serie A 5. fordulójának zárómeccsén.

A szeptember 15-én megsérült Mario Gomez-Juan Cuadrado kettős játéka egyértelműen jól jött volna a firenzeieknek a csütörtöki rangadón, középen lett volna egy bármikor gólokra képes tornyuk, a szélen pedig egy kreatív és gyors játékosuk, de így is nagyon kulturált és szép futballt mutattak be. Persze ezt hagyták a milánóiak is, az első félidőben több mint 60 százalékban volt a vendégeknél a játékszer, és bár sokszor csak a hátsó régiókban járatták azt, nagyon pontos játékot mutattak be, és a jobb oldalon rendre megkavarták a hazai védelmet.

Rossz játékkal nyert fontos meccset az Inter - Fotó: AFP

A súlyos térdsérülései után remek formában visszatért Giuseppe Rossi ugyan ezen a találkozón - az említett játékosok hiánya miatt is - többször is eltűnt Ranocchiáék között, de egy-egy alkalommal Joaquínnal így is zavart okoztak. Ráadásul elképesztő volt a nyugalom, ami a Violák játékosairól sugárzott. Ez tökéletes tükörképe volt Vincenzo Montella állandó arckifejezésének, akiről tartjuk: a következő évek egyik legjobb olasz edzője lehet.

Ha "gyilkosabbá" tudja tenni csapatát, amely kis szerencsével - Juan Jesus butaságának köszönhetően -, de teljesen megérdemelten szerzett vezetést. Aztán viszont jött a balszerencse is, a fiatal kapus, Neto megmutatta, hogy miért gondolják sokan, hogy Montellának igazolnia kellett volna valakit a helyére. Katasztrofális kifutással segítette egyenlítéshez az Intert.

A kék-feketéken egyébként szintén nagyon jól látszik edzőjük, Walter Mazzarri keze nyoma, de az is, hogy a precíz szakembernek időre van még szüksége. Nem meglepő tőle, hogy a védekezést tette először rendbe a tavasszal katasztrofálisan teljesítő kék-feketéknél, de ebből a támadásba való átmenet még nem működik tökéletesen. Ricky Álvarez már villogtatja a foga fehérjét, Guarín viszont sokadszor is csak azt tudta megmutatni, hogy akkor játszik jól, amikor van kedve és amikor hagyják. Az pedig kifejezetten antipatikus volt, ahogy lecserélésekor hergelte saját csapata szurkolóit. Neki olyan sokat nem jósolunk az Internél, helyette inkább a fiatal középpályások, Kovacic és Taider nőhetnek majd fel a helyére.

Egyelőre azonban a még nagyobb szerencse is elég volt a hazai pályán nagyrészt kőkeményen bekkelő milánóiaknak, hiszen ahelyett, hogy egy nagy Ilicic-lövéssel a Violák kerültek volna előnybe, addig szórakoztak hátul, míg a jobbhátvéd Jonathannal is rúgattak egy gólt. Pedig róla már Mazzarri is lemondott, valószínűleg már korábban eldöntötte, hogy lecseréli, amit a találata után meg is tett.

Összességében tehát leginkább az bizonyították a hazaiak, hogy hátul már eléggé rendben vannak, de erős ellenfél térfelén még Fortuna háttértámogatására is szükségük van, a vendégek pedig megmutatták, hogy szépen játszanak, de befejezni nem feltétlen tudják a meccseiket. Lehet, hogy ők lesznek az új Roma?

Serie A
5. forduló
INFO Inter-Fiorentina 2-1 (0-0)
[1536562] 2013-09-26 20:45:00 Inter - Fiorentinax;