Szocsi 2014

3D-s arcfelismerő rendszerrel a terroristák ellen

  • VNA

A legmodernebb technológiát is igénybe veszi a 2014-es téli olimpia szervezőbizottsága a játékok biztonságának megőrzése érdekében.

A megszokottnál is nagyobb hangsúlyt fektetnek az orosz szervezők a szocsi olimpia biztonságára, mióta csecsen terrorfenyegetést kapott a jövő februárban sorra kerülő ötkarikás esemény. Ennek jegyében zajlott le az a bejelentés is, amely szerint a világ legmodernebb, három dimenziós felvételek alapján működő arcfelismerő rendszerét alkalmazzák majd az orosz üdülőközpont repülőterén.

Az Artec cég által kifejlesztett, Broadway 3D névre hallgató rendszer kevesebb mint egy másodperc alatt készíti el az arc analízisét, egy személy arcán 40.000 (!) azonosítási pontot különböztet meg és villámgyorsan egy matematikai modell alapján veti össze a bűnözők, keresett személyek adatbázisában található adatokkal. A speciális kamerákkal működő (egy perc alatt akár hatvan személyt is azonosítani képes) rendszer járás közben is képes azonosítani az adatbázisában lévő személyeket, még akkor is, ha azok sapkát vagy éppen napszemüveget viselnek. A rendszer készítői azt állítják, hogy egypetéjű ikrek megkülönböztetésére is alkalmas az általuk kifejlesztett modern megoldás.