Szingapúri Nagydíj

Vettel megint verhetetlen volt, újra pole-ban

  • PKJ

A háromszoros világbajnok egyelőre Szingapúrban is verhetetlen, két szabadedzés után az időmérőt is magától értetődő természetességgel húzta be.

Sebastian Vettel nyomát a villanyfényes Szingapúri Nagydíj időmérőn is bottal üthették riválisai: a háromszoros világbajnoki címvédő német magabiztosan húzta be szezonbeli ötödik pole pozícióját, és nagyon kedvező helyzetből várhatja a vasárnapi futamot.

A Red Bull versenyzőjének még az is belefért, hogy a mezőny nagy részével ellentétben csak egyetlen kört teljesítsen a Q3-ban, 1:42.841-es idejét így sem tudták megdönteni a riválisok. 

Megszorítani legalább sikerült, az utolsó pillanatokban egy-egy szektorban Romain Grosjean, Mark Webber és Nico Rosberg is gyorsabb tudott lenni nála, de végül maradt Vettel a leggyorsabb. A második helyre a honfitárs Rosberg jött be, kevesebb mint egy tizedes lemaradással, a harmadik a lotusos Romain Grosjean lett.

A negyedik helyet Webber szerezte meg, őt a mercedeses Lewis Hamilton követte. A Ferrari ezúttal is elszúrta az időmérőt, csak a hatodik-hetedik hely jutott a maranellóiaknak, Massa ráadásul újfent meg tudta verni a nagyon indiszponáltan vezető Alonsót.

A nap vesztese a hátfájdalmakkal küszködő Kimi Räikkönen lett, a finn csak tizenharmadikként zárt. Korábban az is felmerült, hogy fájdalmai miatt nem tudja vállalni a versenyzést, a tartalékpilóta Davide Valsecchit készültségbe is helyezték a Lotusnál.

A nyolcadik Ricciardót megelőzve Button lett, a legjobb tíz mezőnyét meglepetésre a mexikói Esteban Gutierrez egészítette ki. A mexikói a Q3-ban már nem futott mért kört, vasárnap így szabadon választhat taktikát.

Szingapúri Nagydíj
végeredmény, időmérő edzés
1. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1m42.841s
2. Nico Rosberg Mercedes 1m42.932s +0.091s
3. Romain Grosjean Lotus-Renault 1m43.058s +0.217s
4. Mark Webber Red Bull-Renault 1m43.152s +0.311s
5. Lewis Hamilton Mercedes 1m43.254s +0.413s
6. Felipe Massa Ferrari 1m43.890s +1.049s
7. Fernando Alonso Ferrari 1m43.938s +1.097s
8. Jenson Button McLaren-Mercedes 1m44.282s +1.441s
9. Daniel Ricciardo Toro Rosso-Ferrari 1m44.439s +1.598s
10. Esteban Gutierrez Sauber-Ferrari No time set
11. Nico Hulkenberg Sauber-Ferrari 1m44.555s +1.650s
12. Jean-Eric Vergne Toro Rosso-Ferrari 1m44.588s +1.683s
13. Kimi Raikkonen Lotus-Renault 1m44.658s +1.753s
14. Sergio Perez McLaren-Mercedes 1m44.752s +1.847s
15. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1m45.185s +2.280s
16. Valtteri Bottas Williams-Renault 1m45.388s +2.483s
17. Paul di Resta Force India-Mercedes 1m46.121s +1.925s
18. Pastor Maldonado Williams-Renault 1m46.619s +2.423s
19. Charles Pic Caterham-Renault 1m48.111s +3.915s
20. Giedo van der Garde Caterham-Renault 1m48.320s +4.124s
21. Jules Bianchi Marussia-Cosworth 1m48.830s +4.634s
22. Max Chilton Marussia-Cosworth 1m48.930s +4.734s

A Szingapúri Nagydíjról vasárnap 14:00-től élő szöveges tudósításban számolunk be.