Női kézilabda BL

Triscsuknak kisebb retinaleválása van, de kiengedték a kórházból

megosztom

Triscsuk Krisztinát hazaengedték a kórházból, az Érd orvosi stábja kezeli, miután arccsontja két helyen is megrepedt. A Ferencváros elleni Bajnokok Ligája-selejtezőn súlyos sérülést szenvedett válogatott játékos állapotáról Tekauer Norbert klubelnök számolt be a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában, jelezve: Tomori Zsuzsa már nem először okoz ilyen sérülést, bár szándékossággal nem vádolják.

Triscsuk arcát Tomori lövés után továbblendülő keze találta telibe - Fotó: telesport.hu

"Triscsuk Krisztinát tegnap kiengedték a kórházból, a körülményekhez képest jól van, lát, ami nagy szó" - fogalmazott az érdiek elnöke a Reggeli Startban. "Innentől saját orvosi stábunk kezeli, sajnos nem egy sérülése van: az arccsontja két helyen elrepedt, felül erősebben, a szemén is van egy kisebb retinaleválása. A gyógyulási idejét még nem látjuk, most egy hét teljes pihenőt írtak elő számára. Remélem, a novemberi KEK-meccseken már pályára léphet, nemkülönben a válogatottban a decemberi vébén"

Szabó Edina vezetőedző a vasárnapi mérkőzés után úgy fogalmazott, Triscsuk kiválása fordulópontot jelentett a 31-24-es zöld-fehér sikerrel zárul összecsapáson, ám Tekauer szerint ezzel már felesleges foglalkozni.

"Fikció, hogy nyertünk volna-e Triscsukkal a sorainkban, az viszont tény, hogy kiválásakor még két góllal vezettünk és ő volt a legjobbunk. Az is tény, hogy a sérülését okozó játékos, Tomori már nem először csinált ilyet, bár nem állítom, hogy szándékosan. Még nem volt időm teljesen kielemezni a felvételeket, de Elek Gábornak mondtam a meccs után: ha ez szándékos volt, akkor meglesznek a jogi következményei. Persze akkor indulatosabbak voltunk az átlagosnál az ügy hatása alatt. Szabó Edina vezetőedzőnk él-hal a játékosaiért, érthető, hogy őt is elragadták az érzelmei."

Szabó Edina nem fogadta Nerea Pena üdvözlését? - FotÓ: lendvaifoto.com

A képek tanulsága és helyszíni beszámolók szerint a tréner nem fogadta Nerea Pena gratulációját, Elek Gábort pedig sértő szavakkal illette. Tekauer azt is kifogasolta az esettel kapcsolatban, hogy Triscsuknak közel félórát kellett várnia egy mentőautóra.

"Az előírások szerint egy mentőnek kell kötelezően rendelkezésre állnia egy ilyen meccsen, az a kocsi azonban nem hagyhatja el a helyszínt, a nézők esetleges ellátására van ott" - mondta a sportvezető. "Triscsuk sérülése után ezért kellett hívni egy másik kocsit, ami félóra múlva ért csak oda. Mi éppen ezért a nyári ifjúsági vb-rendezésünkkor eleve két kocsit rendeltünk a helyszínre az esetleges játékossérülések gyors ellátására, ami persze pluszköltség. A Népligetben nem rendezői hiba történt, inkább kicsit rutinosabban készülhettek volna az eshetőségre, mert ilyen az élet."

Női kézilabda Bajnokok Ligája
selejtező
döntő:
FTC-Rail Cargo Hungaria - ÉTV-Érd 31-24 (13-16)
bronzmérkőzés:
Lokomotiva Zagreb (horvát)-Zug (svájci) 35-24 (18-10)
 
A torna végeredménye: 1. FTC, 2. Érd, 3. Zagreb, 4. Zug
megosztom