Összeállítás

Tíz dolog, amit tudnod kell a budapesti birkózó vb-ről

  • Vásárhelyi Tamás

Hét napon keresztül Budapestre figyel a birkózó világ, hiszen a Papp László Sportaréna lesz a helyszíne a 2013-as felnőtt világbajnokságnak, ahol hétfőtől szerdáig a férfi szabadfogású birkózók, szerdától péntekig a hölgyek, péntektől vasárnapig pedig a férfi kötöttfogású birkózók súlycsoportjaiban avatnak majd világbajnokot.

Hétfőn délutántól Budapestre figyel a nemzetközi sportvilág, mivel 2005 után ismét fővárosunk lesz a házigazdája a birkózók világbajnokságának. A Papp László Sportarénában sorra kerülő eseménynek különös rangot ad a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nyolc nappal ezelőtti döntése, amely szerint a sportág a korábbi "fenyegetést" elkerülve mégis az olimpiai programban marad. A budapesti vb szervezőbizottságát vezető dr. Hegedűs Csaba reméli, hogy a szintén Buenos Airesben született döntés alapján megválasztott új NOB-elnök, a német Thomas Bach első látogatásai között útba ejti majd az év egyik legrangosabb magyarországi sporteseményét is. Az egész hetes birkózó versenysorozat előtt ismét tíz pontba szedve adunk át nektek egy "kisokost" a versenyekhez:

1. Az olimpiáról történő kiesés veszélye drasztikus változtatásokra sarkallta a Nemzetközi Birkózó Szövetség (FILA) vezérkarát, a frissen megválasztott Nenad Lalovics vezetésével ugyanis az akciódús birkózást előtérbe helyező szabályokat léptettek életbe, amelyek felnőtt világversenyen éppen itt nálunk debütálnak majd. Idéntől már nem egy, hanem két pont jár a mögé kerülésekért és a levitelekért (kivéve, ha azt kontrából indítva hajtják végre), ami egyértelműen a támadó birkózást erősíti. A FILA szerb elnöke a vasárnap este, már Budapesten tartott sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy az eddigi - fiatalabb korosztályok részvételével megrendezett - tesztversenyek során az új szabályokkal 71%-al több technikai pontot láthatott a közönség. Ha ez a növekedés Budapestre is megmarad, nem fogunk unatkozni.

2. A megváltozott szabályok közül ki kell emelni azt, hogy az eddigi háromszor két percet kétszer három perc birkózás váltotta fel, mostantól pedig már nem önmagában a menetek megnyerése a cél, hanem a pontok szerzése. A birkózók által menetenként szerzett pontok természetesen összeadódnak, viszont nincs külön győztes az egyes menetek végén. Eddig mindig legalább négy percig tartott egy-egy mérkőzés, mostantól azonban a cselgáncshoz hasonlóan akár nagyon hamar is véget érhet egy találkozó, hiszen a kétvállas tus mellett további három olyan helyzet is lehet, amely a mérkőzés azonnal végét eredményezi. A nagyívű dobás, melynél kétvállra érkezik az ellenfél, illetve a két darab hárompontos értékű dobás egyaránt azonnali győzelmet ér az azt végrehajtónak, de csak akkor, ha a dobó az akció lepontozása után vezet. Emellett akkor is lezárják a meccset, ha az egyik fél hétpontos előnyre tesz szert.

3. A magyar csapatból olimpiai ezüstérmesünk, Lőrincz Tamás tekinthető a legnagyobb esélyesnek, aki a kötöttfogásúak 66 kg-os súlycsoportjában idén Európa-bajnokságot is nyert. A ceglédi klasszisnak ugyanakkor elég sokáig várnia kell a szereplésre, hiszen csak a vb utolsó napján, vasárnap léphet szőnyegre. Így előbb szurkolhat még testvérének, a szintén éremesélyesnek mondott Viktornak (84 kg) is. Ott lesz a csapatban a négy éve világbajnoki címet szerző, később sajnálatos doppingügybe keveredő Kiss Balázs és a szabadfogásban Londonban olimpiai bronzérmes Hatos Gábor is. A hölgyeknél ismét Sastin Marianna számít első számú esélyesünknek, aki a sportág első összevont vb-jén (2005-Budapest) már szerzett egyszer ezüstérmet hazai szőnyegen. A magyar csapatban a múlt héten sajnos egy kényszerű változás is történt, miután a 63 kg-os Sleisz Gabriella kézközépcsont-törést szenvedett, helyette Sándor Klaudia lép majd szőnyegre csütörtökön.

A 2013-as budapesti birkózó világbajnokság menetrendje:
Hétfő - 09.16.  
13.00-18.00 Selejtezők és vigaszági mérkőzések – szabadfogás 55 kg (Kardos Róbert), 66 kg (Wöller Gergő), 96 kg (Szmik Attila)
18.00-19.00 Megnyitó Ünnepség
19.00-21.00 Döntők - szabadfogás 55-66-96 kg, ünnepélyes eredményhirdetés
Kedd - 09.17.  
13.00-18.00 Selejtezők és vigaszági mérkőzések – szabadfogás 60 kg (Molnár József), 84 kg (Veréb István), 120 kg (Ligeti Dániel)
19.00-21.00 Döntők - szabadfogás 60-84-120 kg, ünnepélyes eredményhirdetés
Szerda - 09.18.  
13.00-18.00 Selejtezők és vigaszági mérkőzések – szabadfogás 74 kg (Hatos Gábor), női birkózás 48 kg (Dénes Mercédesz), 51 kg (Kőrösi Kitti)
19.00-21.00 Döntők - szabadfogás 74 kg, női birkózás 48-51 kg, ünnepélyes eredményhirdetés
Csütörtök - 09.19.  
13.00-18.00 Selejtezők és vigaszági mérkőzések – Női birkózás 55 kg (Barka Emese), 59 kg (Sastin Marianna), 63 kg (Sándor Klaudia)
19.00-21.00 Döntők – Női birkózás 55-59-63 kg, ünnepélyes eredményhirdetés
Péntek - 09.20.  
13.00-18.00 Selejtezők és vigaszági mérkőzések – Női birkózás 67 kg (Godó Kitti), 72 kg (Németh Zsanett), kötöttfogás 55 kg (Módos Péter)
19.00-21.00 Döntők – Női birkózás 67-72 kg, kötöttfogás 55 kg, ünnepélyes eredményhirdetés
Szombat - 09.21.  
13.00-18.00 Selejtezők és vigaszági mérkőzések – kötöttfogás 60 kg (Kozák István), 84 kg (Lőrincz Viktor), 96 kg (Kiss Balázs)
19.00-21.00 Döntők – kötöttfogás 60-84-96 kg, ünnepélyes eredményhirdetés
Vasárnap - 09.22.  
13.00-18.00 Selejtezők és vigaszági mérkőzések - kötöttfogás 66 kg (Lőrincz Tamás), 74 kg (Korpási Bálint),  120 kg (Deák Bárdos Mihály)
19.00-21.00 Döntők – kötöttfogás 66-74-120 kg, ünnepélyes eredményhirdetés

4. A világbajnokság pontos indulói létszámát egyelőre még nem lehet tudni, mert a végleges név szerinti nevezéseket sokan nem adták le. Az ugyanakkor biztos, hogy a női birkózás két legnagyobb alakja, a háromszoros olimpiai és tízszeres (!) világbajnok bajnok japán Josida Szaori és honfitársnője, a szintén három olimpiát és hét vb-t nyerő Icso Kaori egyaránt szőnyegre lép a versenyeken, ahol összesen hét világbajnoki címvédő szerepel majd a 21 súlycsoportban.

Kötöttfogásban csak derék felett lehet megfogni az ellenfelet és gáncsolni sem szabad. Szabadfogásban az egész testen lehet fogást végrehajtani és a láb cselekvő használata, azaz a lábkulcs, vagy a gáncs megengedett.

5. A világbajnokság ideje alatt, egészen pontosan szeptember 20-án pénteken veszik fel a sportág Hírességek Csarnokába Kocsis Ferencet, az 1980-as moszkvai olimpia bajnokát és Gáspár Tamás világbajnokot, a magyar szövetség igazgatóját.

6. A magyar csapat rangidős birkózója a veterán Deák Bárdos Mihály lesz, akinek ugyan az Universiade-bronzérmes Lám Bálint személyében komoly kihívója akadt idén, ám a 38 éves csupaszív 120 kg-os birkózó megőrizte helyét a csapatban és öt (!) világbajnoki ezüstérem után hazai közönség előtt újra nagyot akar alkotni. "Lehet, hogy ez lesz az utolsó világversenyem, de nem biztos. Azt nem kell külön ecsetelnem, hogy lassan el kell kezdenem a civil életemet is. Most a szabályváltozások új kapukat nyitottak ki előttem, ugyanis a fizikai állóképesség a háromperces menetekkel újra előtérbe került, és ez nekem jó." - nyilatkozta a vb-honlapjának az olimpiai bajnok Repka Attila által edzett diósgyőri sportoló.

7. A magyar birkózók eddig összesen 25 világbajnoki címet szereztek, közülük az utolsó Kiss Balázs nevéhez fűződik, aki 2009-ben a dániai Herningben lett a világ legjobbja, úgy, hogy ezzel 12 (!) elveszített vb-finálé után tudott végre aranyérmet szerezni a mieinknek. A hölgyeknél (akik a szabadfogás szabályai szerint versenyeznek) nincs még világbajnokunk és szabadfogásban is csupán egyszer (1979 - Kovács István, 82 kg) volt vb-aranyérmes magyar birkózó. A kötöttfogásúak közül a legtöbb vb-címet Polyák Imre (1955,1958, 1962), Kozma István (1962, 1966, 1967) és Komáromi Tibor (1986, 1987, 1989) szerezték. Bár a birkózás a vb-ket és olimpiákat tekintve is sikersportágunknak számít, azt a mostani esélyek latolgatásánál meg kell jegyezni, hogy az utóbbi húsz évben "csak" egy olimpiai (2004-Majoros István) és egy vb-címet (2009-Kiss Balázs) szállítottak a magyar karfiolfülűek.

A birkózó versenyek egyenes kieséses rendszerben zajlanak. A selejtezők során az ideális 4, 8, 16, 32 táblát kell kialakítani, ezután indul a direkt kieséses rendszer. Egy súlycsoport mérkőzései egy nap alatt véget érnek, mérlegelniük előző nap kell.A birkózás vastag, ütés-elnyelő szőnyegen zajlik a sportolók biztonsága érdekében. A birkózásra kijelölt terület átmérője kilenc méter.

8. A budapesti világbajnokságra öt éves kor alatt a belépés díjtalan, a Papp László Sportaréna felső tribünjeire 1000, alsó tribünjére pedig 2500 forintért lehet napijegyet váltani, a hét napra érvényes bérlet 5000 illetve 12500 forintért válható. A jegyeket az alábbi linken lehet előzetesen on-line megváltani.

9. A birkózás olimpiai programban maradásának alapvető feltétele volt a NOB részéről a jelenlegi súlycsoport rendszer átalakítása. A nők "egyenjogúsítása" azzal járt, hogy az eddigi négy súlycsoportjuk helyett hamarosan már hat súlycsoportban versenyezhetnek majd olimpiai érmekért, a fiúktól pedig fogásnemenként egy-egy súlycsoportot "csent el" a FILA, hogy az ötkarikás programban a birkózásnak fenntartott 18 aranyéremnyi helyre még így is "beleférjen" a sportág.

10.  Ahogy a hatharom.com televíziós sportműsor programjából is láthatjátok, a budapesti birkózó világbajnokságról a napi sportműsorok mellett az m2 minden este 20.45 és 21.45 óra között jelentkezik a Papp László Sportarénából, az m1 pedig késő este napi összefoglalókat ad. A vb televíziós kommentátora Mohay Bence, a szakkommentátor pedig - a vb-ről sajnálatos vállsérülése miatt hiányzó - Bácsi Péter Európa-bajnok birkózó lesz. A Kossuth Rádióban hétköznap 21.05 és 21.30 óra között, hétvégén pedig 20.35 és 21.00 óra között lesznek hallhatók a közvetítések, tudósítások, riportok. Az esemény rádiós kommentátora Novotny Zoltán lesz.

+1. Vasárnap estére a mérlegelés után elkészült a világbajnokság első napjának sorsolása is. A magyarok közül Kardos Róbert (55 kg) a litván Sarunas Jurcys, Wöller Gergő (66 kg) a venezuelai Cesar Robertty, Szmik Attila (96 kg) pedig a japán Takesi Jamagucsi ellen kezdi meg a reményeink szerint hosszú, estébe nyúló szereplését a Papp László Sportarénában.