VB 2014

Piturca sok mindent nem ért, nekünk és a hollandoknak üzenget

A magyar válogatott kedden 5-1-re legyőzte Észtországot, ráadásul a játéknap rangadójának eredménye is kedvezően alakult számára, Törökország romániai győzelme miatt visszakerült a vb-selejtezők D csoportjának második helyére. Az észtek, a törökök és a románok meccs utáni nyilatkozataiból szemezgettünk.

Az észtek a földön végezték

A súlyos vereség után Észtország válogatottja még csak haza sem tudott utazni kedden este, mivel az őket szállítani hivatott chartergép meghibásodott. Így aztán volt idejük magukban elmélkedni a teljesítményükön. Az öngólt szerző Ragnar Klavan az újságírókkal is megosztotta véleményét: "A válogatott mérkőzéseken nem játszhatunk így. Ha nem szakadunk meg, akkor nincs mit tenni. Hollandia ellen volt esélyünk, de nem volt elég szerencsénk, hogy végigcsináljuk. Most is voltak jó pillanataink, a 3-2 benne volt a levegőben, de utána meg nem zártunk vissza, és kaptunk még kettőt. Ha nem adunk bele száz százalékot a nemzeti csapatért, akkor öt gólt kapunk. Nem játszottunk válogatotthoz méltón."

Tarmo Rüütli szövetségi kapitány nagyjából ugyanazt látta, amit játékosa, de igyekezett egy kis pozitívumot is keresni a kedd esti meccsben: "Természetesen csalódást keltő az eredmény. Sok volt a gondunk, eltiltások, sérülések. Hátul sokat kellett variálnunk. Egyes időszakokban jól játszottunk, talán lehetett volna 3-2, de ez nem jött össze. Ha pozitívumot akarok mondani, kiemelhetem, hogy jól járattuk a labdát."

Ha minden igaz, legkésőbb ma délig minden észt játékos el tud, el tudott indulni hazafelé vagy épp klubjához.

Fatih Terim büszke játékosaira - Fotó: AFP

Az érzelmes Terim csodát tesz?

Az utóbbi bő évtized vb- és Eb-bronzai ellenére Törökország nem stabil résztvevője a nagy tornáknak, de amikor sikerült kijutniuk, azt általában jó selejtezőbeli hajrájuknak köszönhették, mivel a kvalifikációs sorozatok első felét rendre elszúrták. Ez történhet velük most is, ha lesz egy kis szerencséjük, amiben az ideiglenesen újra kapitánykodó Fatih Terimnek természetesen óriási szerepe van.

"Gratulálnom kell a játékosoknak. Sokan újak még a nemzeti tizenegyben ezek közül a gyerekek közül, de jó csapatot alkotnak" - kezdte értékelését a Románia elleni 2-0-s siker után a szakember. "Tudták, hogy az országnak nagy szüksége van erre a győzelemre. A románokat pedig gólkülönbségünkkel már meg is előztük."

"Amikor látjuk a zászlót és felhangzik a himnusz, tudjuk, hogy elkezdődött a mérkőzés, és nincs kifogás a válogatott mezében. Mindenki meghozza a maga áldozatát. Mindannyian hittünk a győzelemben" - mesélt Terim a csapat hangulatáról.

"Most tovább kell dolgoznunk, ezért a klubok is felelősek. Fel kell őket készítenünk. Románia Észtországgal és Andorrával játszik, van még esélyük kijutni, a sorsolás pedig nem minket segít. Szeretném megköszönni a törököknek, hogy bíznak bennünk, büszkék lehetnek ezekre a gyerekekre. Minden csapatnak megvan a maga közönsége, de a nemzeti csapat iránt érzett szeretet az mindig más" - pendítette meg végül az érzelmes húrokat a kapitány.

Victor Piturca az ellenfeleknek üzenget - Fotó: AFP

Piturca királyságát újra
felfüggesztették

A román válogatott szövetségi kapitánya hosszú ideje támadások kereszttüzében áll, a mieink elleni pénteki 3-0-s siker után azonban ideiglenesen megkönnyebbülhetett. A keddi, törökök elleni meccs alatt aztán már újra vele foglalkoztak a szurkolók, ismét a távozását követelték.

"Köszönöm a drukkereknek, hogy végig velünk voltak, lelkesen biztattak minket, és sajnálom őket. Talán normális, hogy a lemondásomat akarják néhányan, de nem tudom, hány ezerszer merült ez már fel" - reagált a bekiabálásokra Piturca.

A szakember több mindent nem értett a keddi történések közül. Sem a sajátjai vereségét, sem a mieink Észtország elleni győzelmét. Utóbbi kapcsán kevésbé szimpatikusan nyilatkozott.

"A törökök jobbak voltak nálunk. Lassabbak voltunk, mint a magyarok ellen. Valami történt, pedig ugyanazt a tüzet éreztem, mint a magyarok ellen. Balszerencsések is voltunk, az ellenfél pedig élesebb volt, jobban akart, mint mi. A többi csapatot viszont nem akarom megvádolni semmivel, de Önöknek nem furcsák az eredmények? Nagy különbség van a 3-0-s vereség és az 5-1-es győzelem között. Pláne egy olyan csapat ellen, amelyik majdnem legyőzte Hollandiát" - mondta.

Legvégül pedig kiemelte, hogy úgy gondolja, nem lesz egyszerű dolguk az Andorra és Észtország elleni utolsó mérkőzéseiken, de abban bízik, hogy a hollandok ellenünk és Törökország ellen is győzni tudnak majd.


Az európai vb-selejtező D csoportját a 22 pontos, ezzel már biztosan az élen záró és vb-résztvevő hollandok vezetik. Egervári Sándor szövetségi kapitány együttese a második helyen áll 14 ponttal, eggyel megelőzve a románokat és a törököket.

Az utolsó két fordulóban a magyarok Hollandiába utaznak, aztán a pont nélkül sereghajtó Andorrát fogadják, míg a románok előbb Andorrában lépnek pályára, majd az észteket látják vendégül. A törökök először idegenben az észtekkel, majd hazai környezetben a hollandokkal találkoznak.

Amennyiben két vagy több csapat azonos pontszámmal végezne a csoportban, előbb az összesített gólkülönbség, majd a több szerzett gól, az egymás ellen szerzett gólkülönbség, az egymás elleni gólkülönbség, az egymás ellen szerzett több gól, végül ha csak két csapat van versenyben, az egymás ellen idegenben szerzett gólok döntenének a helyezésekről.

Vb 2014 - selejtezők
Európai zóna, D-csoport
INFO Magyarország-Észtország 5-1 (3-0)
Puskás Ferenc Stadion, 10 ezer néző, vezette: Aliakszej Kulbakov (fehérorosz)
Gólszerzők: Klavan (11., öngól), Hajnal (21.), Böde (41.), Németh (69.),Dzsudzsák (85.), illetve Kink (48.)
Sárga lap: Laczkó (54.), Guzmics (60.), illetve Purje (24.), Jääger (62.), Vunk (69.), Kink (74.), Reintam (84.)
 
Magyarország: Bogdán – Vanczák, Guzmics, Kádár, Laczkó (Devecseri, 62.) – Koman, Elek Á. (Gyömbér, 75.), Hajnal, Dzsudzsák – Böde, Németh K. (Szakály, 85.)
Szövetségi kapitány: Egervári Sándor
 
Észtország: Pareiko - Jääger, Reintam, Klavan, Teniste - Purje (Ojamaa, 46.), Vunk, Mošnikov, Kink (Kams, 76.) - Ahjupera (Zenjov, 46.), Anier
Szövetségi kapitány: Tarmo Rüütli.
[1147884] 2013-09-10 20:30:00 Magyarország - Észtországx;[1147885] 2013-09-10 20:00:00 Románia - Törökországx;
A D csoport állása nyolc forduló után
    M GY D V RG KG P
1. Hollandia 8 7 1 0 24 4 22
2. Magyarország 8 4 2 2 18 12 14
3. Törökország 8 4 1 3 14 7 13
4. Románia 8 4 1 3 13 12 13
5. Észtország 8 2 1 5 6 16 7
6. Andorra 8 0 0 8 0 24 0