Persze majdnem ugyanolyan fontos a formáció, illetve a játékstílus is, mint az, hogy kik játszanak benne. Sajnos azonban Egervári Sándorról nem derült ki az, hogy hatalmas stratéga vagy rendszerépítő lenne, nem alakultak ki kapitánysága alatt olyan párosok, akiknek közös játéka pozitívan befolyásolná a csapatot, sem pedig átfogó játékrendszert nem lehet észrevenni a nemzeti csapatban, amit ellenféltől független minden esetben alkalmazna. Ezért (bár nem vagyok a formáció híve), de a 4-4-2 mellett tenném le a voksot.
Egyrészt azért, mert az észtek is nagy valószínűséggel ezt fogják játszani, így nem kerülünk majd a középpályán létszámhátrányba, nem úgy, mit a románok ellen. Másrészt pedig a keretben bevethető játékosok túlnyomó többsége ebben nevelkedett, és ha már csapatot nem is sikerül építeni, legalább az egyéni képességek ebben jöhetnek ki a legjobban.
A kapuban megkérdőjelezhetetlen Bogdán Ádám helye. A Bolton Wanderers hálóőrét a három kapott gól ellenére sem szidta senki sem a szakemberek, sem a szurkolók közül, nagyon helyesen. Ádámot az első és a harmadik gólnál teljesen kiszolgáltatott helyzetbe hozta a védelem - Guzmics eladott labdájával Marica, Lipták megkerülésével pedig Tanase vihette egyes-egyedül kapura a labdát -, Pintilii pedig a másodiknál annyira eltalálta a labdát, hogy azt még egy Buffonba oltott Neuer sem tudta volna megfogni. Az Angliában légióskodó kapus ennek ellenére is az egyetlen volt a magyar csapatban, aki feltűnően jó teljesítményt nyújtott; már alapból Stancu és Popa ziccerének kivédéséért megérdemelte a meccs embere címet.
A védelemben már annál többet cserélnénk. A kapott gólokat leginkább ennek a csapatrésznek a számlájára lehet írni, főleg a Guzmics hibájából bekövetkező elsőt, ami végül eldöntötte a találkozót.
Szerintem Vanczák marad a jobb oldalon, mivel tudjuk róla, hogy a védekezés mellett a támadásokhoz is fel tud érni - ha a románok ellen a beadások nem is jöttek be neki. A legutóbbi felkészülési meccseken (Kuvait, Csehország) ráadásul az ellenfél kapujára legveszélyesebb játékosunk volt, valahogy minden szabadrúgásra és szögletre ő érkezett a legjobban, s gólt is szerzett. Előtte, a jobbszélen tulajdonképpen két választásunk van: Koman és Lovrencsics. Közülük én egyértelműen a Lengyelországban légióskodó szélsőt választanám lendülete miatt; plusz ő legalább játékban van, ami vele szemben az Oroszországban semmi lehetőséget nem kapó középpályásról aligha mondható el.
Középen a Lipták - Guzmics duó tragikusan működött. Mint ahogy fentebb is jeleztük, mindkettejüknek legalább egy-egy gólt köszönhetnek a keleti szomszédok, de ezen felül is profi futballistához nem méltóan helyezkedtek, és nem túlzunk nagyot, hogy nem rajtuk múlott, hogy nem kaptunk két-három góllal többet. Utóbbi helyét az a Kádár Tamás foglalhatja el, aki alapember volt az utóbbi időkben a bal oldalon; egy ilyen meccsen azonban, amit muszáj megnyerni, túl defenzív felfogású, túl keveset segíti a támadásokat ahhoz, hogy elfoglalja balbekk pozícióját. Ha őszinte akarok lenni, akkor Liptáknak is csak a kispadon jutna hely, de Juhász és Mészáros sérülésével, illetve Korcsmár sárga lapjai miatt nincs alternatíva ide, és egy ilyen éles meccsen döntő fontosságú lehet Lipták rutinja Guzmiccsal szemben. Pláne, ha azt nézzük, hogy a rohamozó románokkal szemben az észtek támadói statikusabbak, ami jobban feküdhet a győri hátvédnek.
Bal oldalt én visszaadnám a helyet Laczkó Zsoltnak, aki a magyar védők közül egyedül képes arra, hogy ne csak saját kapuja előtt rostokoljon, hanem előrelépjen az ellenfél térfelére. Ez jó hatással lehet az előtte kezdő Dzsudzsák Balázsra is, akinek így nem kéne a szélsőjátékkal törődnie, hanem teheti azt, amitől az észtek is rettegnek: betörni az ellenfél középpályája és a védelme közötti résbe, és kapura durrogtatni a labdákat.
A középpálya közepén én a kezdő sípszótól fogva szerepeltetném Hajnal Tamást; az észtországi találkozóból kiindulva ráadásul nem klasszikus irányítóként, hanem inkább visszavont szervezőként. Már az odavágón is kiderült, hogy gyengébb ellenfél ellen jobban fekszik neki ez a szerepkör: több helye van, így sokkal jobban részt tud venni a csapat játékában, mint a csatár mögött, ahol semmi másra nem jó, csak arra, hogy szidja a szurkolók nagy többsége. Természetesen egy ütköző középpályás azért így is elkél, ha másért nem, legalább azért, hogy legyen, aki megvédje az Ingolstadt törékeny fedezetét. Sajnos (vagy nem sajnos - így legalább nem kell gondolkozni rajta, kit vessünk be) Varga és Korcsmár kiválásával a keretben csak Elek Ákos található, aki már játszott volna itt.
A csatársorban ugyanolyan helye van Szalai Ádámnak, mint a kapuban Bogdán Ádámnak; a támadóink közül nem csak ő van a legjobb formában a klubcsapatában nyújtott teljesítményét tekintve, de fizikai paraméterei is alkalmassá teszik arra, hogy legelöl legyen. Mögötte-mellette már fogasabb a kérdés, hogy kit vessünk be; Böde, Németh és Szabics mind másban jók, nem lehet közöttük egyértelműen különbséget tenni.
Elsőként azért kezdenék inkább a Roda légiósával a csapatban, mert benne megvan az a sebesség, ami Szalaiból hiányzik. Ráadásul Hollandiában jó előkészítő is lett, aki a támadások felépítésében is részt tud venni, nem csak a befejezésben, így folyamatosabb lehetne a játékunk, mint a technikával csak szűkmarkúan megáldott Bödével. A Ferencváros centerének is lenne azonban szerepe: mivel az észtek valószínűleg át fogják adni nekünk a területet, ezért ha meg nem szerezzük korán a vezetést, előbb-utóbb annyira be fogják vackolni magukat a saját tizenhatosuk elé, hogy Németh sebessége nem sokat fog érni - nem lesz hova beindulni. Ekkor jöhet jól Böde ereje és agresszivitása; ilyen helyzetben a fáradó északi védőknek külön kihívást jelenthet a 20-30 perccel a vége előtt frissen beálló Bödét megállítani.
Remélhetőleg ezzel a tizeneggyel több szerencséje lesz a csapatnak, mint péntek este. Fortuna segítségére duplán rászorulunk, mert hiába a győzelem, ha a román-török mérkőzésen nem alakul nekünk megfelelően az eredmény...
A 20:30-kor kezdődő mérkőzésről a hatharom.com helyszíni élő szöveges közvetítésben számol be.