Kosárlabda

Indul az Euroligában a tragédián átesett Győr

  • MTI

A nemzetközi és a magyar kosárlabda-szövetség is segít a szombaton súlyos közúti balesetet szenvedett HAT-AGRO UNI Győr női csapatának, amelyből Tapodi Péter klubigazgató és Fűzy Ákos vezetőedző is életét vesztette a Kapuvárnál bekövetkezett szerencsétlenségben.

Fűzy András klubelnök a Digi Sport hétfői Reggeli Start című műsorában közölte, vasárnap két műtétet hajtottak végre, az egyiket a csapat gyúróján, Burdi Szabolcson, akinek az állapota kritikus, és mélyaltatásban van, a másikat pedig Kovács Krisztinán, aki várhatóan fel fog épülni.

Fotó: MTI

Fűzy - aki a vezetőedző személyében unokatestvérét gyászolja - szerint a tavaly bajnok, idén pedig ezüstérmes klub segítséget kap a nemzetközi szövetségtől, és kölcsönjátékosokat fog igazolni, a hazai szövetség (MKOSZ) pedig arról tájékoztatta az MTI-t, hogy minden segítséget meg kíván adni a győrieknek ahhoz, hogy eredményesen szerepelhessenek a 2013/2014-es idényben. Annyi bizonyos, hogy a csapat elindul az Euroligában, amely november 7-én rajtol el.

A szombati balesetben egy személyautó ütközött össze a győrieket szállító busszal, Tapodi Péter a helyszínen belehalt sérüléseibe, Fűzy Ákos pedig a győri kórházban hunyt el. Natasa Kovacevicnek, a csapat szerb játékosának a lábát amputálni kellett.

Fűzy Ákos évekig Pécsen dolgozott, előbb Rátgéber László segítője volt, majd már vezetőedzőként 2010-ben bajnokságot nyert a Pécs 2010-zel. Az aranyérem megszerzése után szerződött Győrbe, ahol 2012-ben ért a csúcsra, miután a Magyar Kupát és az NB I-et is megnyerte csapatával. A legutóbbi szezonban mindkét sorozatban ezüstérmes lett irányításával a klub. Rátgéber Lászlót a válogatott másodedzőjeként is segítette.

Tapodi Péter korábban trénerként a Szolnokot bajnoki és Európa Kupa-ezüstéremre, továbbá Magyar Kupa-győzelemre vezette, majd Diósgyőrben a bajnokságban harmadik, a kupában második lett együttesével. Győrbe 2008-ban került, és eleinte edzőként, majd az utóbbi két évben klubigazgatóként dolgozott. A női válogatottnál Rátgéber László korábbi szövetségi kapitány mellett másodedző volt.