Nemzetközi foci

Carragher és Ferdinand is kevesebb külföldit akar Angliában

A Liverpool nyáron visszavonult hátvédje, Jamie Carragher és a Manchester United sztárja, Rio Ferdinand is a külföldi játékosoktól félti az angol futball jövőjét.

"Ez a rengeteg idegenlégiós tönkreteszi az angol válogatottat. Elég ránézni a Manchester City múltkori, Newcastle elleni mérkőzésére. Alig volt angol játékos a pályán. Három a 22 kezdőből. Ez szégyen. Szerintem mindenképpen kellene egy szabályzat, hogy mennyi angol legyen a csapatokban. Sok együttesben vannak válogatottjaink, akik nem is játszanak. Közben meg azt várják, hogy teljesítsünk jól a világbajnokságon" - rohant ki Ferdinand a Mail on Sundaynek adott interjújában, majd Törökországot állította példaként saját szövetsége elé: "Abban az országban egy klubnak maximum 10 külföldi játékosa lehet, a meccskeretbe pedig csak hatot lehet nevezni. Tudom, hogy az európai törvények nem nagyon fogják engedni egy kvóta bevezetését. Így ezt nem tehetjük meg. De ha meg akarjuk védeni az angol futball hagyományait és jövőjét, lépnünk kell."

A nagy ellenfél Liverpool korábbi játékosa, Ferdinand egykori válogatottbeli csapattársa, Jamie Carragher egy fokkal jobbnak látja a fiataloknak köszönhetően a helyzetet, de azért szerinte sem idilliek az állapotok.

Carragher lát reményt, de szabályváltozásokat vár

"Az U18-as csapatok legutóbbi összeállításaira pillantva örömteli dolgot láthatunk: az ifjúsági FA-kupában kétszer döntős Chelsea keretében vannak egzotikus nevek, mint Fankaty Dabo, Ola Aina, Mukhtar Ali vagy Jay Dasilva, de ők mind angolok" - írta a Daily Mailben vezetett rovatában a korábbi védő.

Annak azonban nem örül, hogy három év után az egy adott klub keretében nevelkedett külföldi fiatalokat is saját nevelésűnek kell tekinteni, így szabadon játszhatók.

"Játszottam Sami Hyypiavel, Xabi Alonsóval és Fernando Torressel, és nem hiszem, hogy Jack Wilshere nem lesz jobb attól, hogy Mesut Özillel és Santi Cazorlával játszik együtt. De túl sok a külföldi. Sok klubnak egyszerűbb venni egy viszonylag olcsó légióst, mint kockáztatni egy fiatal játékos bevetésével" - írta.

Az FA új elnöke, Greg Dyke elég komoly feladatot tűzött ki a fiatalok elé: szeretné, ha megnyernék a 2022-es világbajnokságot. Carragher szerint nem látszik, hogy képesek lennének erre a játékosok, de a dolog javítható. De ehhez "el kell söpörni a saját nevelésűekről szóló szabályt, és angol tehetségekkel kell megpakolni az utánpótláscsapatokat."

Az angol felnőttválogatott egyelőre tűrhetően áll a jövő évi világbajnokság selejtezősorozatában, eggyel kevesebb meccset játszva azonos pontszámmal áll a H csoport élén Montenegróval, és egy egységgel előzi meg Ukrajnát. Kedden viszont épp utóbbi csapat ellen kellene biztosítania az előnyét idegenben.

[1139011] 2013-09-10 20:45:00 Ukrajna - Angliax;