Olasz Nagydíj

Vettel nem ismert tréfát, megszorítani sem tudták az időmérőn

  • PKJ

Nem volt véletlen Vettel pénteki szárnyalása, a német simán nyerte az időmérőt Monzában. Alonso csak 5. lett, Hamilton és Räikkönen már a Q3-ba sem jutott be.

Összes komoly riválisát meggyőzően legyőzve, komoly fölénnyel szerezte meg az első rajtkockát Sebastian Vettel a monzai Olasz Nagydíj időmérő edzésén. A háromszoros világbajnoki címvédő német mögött csapattársa, a szezon végén visszavonuló Mark Webber végzett másodikként, a harmadik bombameglepetésre a Sauber pilótája, Nico Hülkenberg lett.

A pénteken még nagyon fogadkozó, titkon a világbajnoki cím megszerzésében is bizakodó Ferrari a várakozásokhoz képest gyengén szerepelt, csak a negyedik-ötödik rajtkockát tudta megszerezni hazai futamán. A jobbik versenyző Massa lett, a brazil egy századdal Alonsót is megverte, a spanyol így kiszorult az első két sorból.

Pedig az olaszok mindent bevetettek, már a délelőtti harmadik szabadedzésen is próbálták a szélárnyékozást (értelemszerűen Massa segített Alonsónak), de hiába tettek meg mindent, Vettel ellen nem volt ellenszerük. A német örömét fokozhatja, hogy másik két bajnoki riválisa, Kimi Räikkönen és Lewis Hamilton a legjobb tíz közé sem tudott bejutni, csak a 11.-12. helyet szerezték meg a kvalifikáción.

Hamiltont a Q2 végén ugyan Sutil mintha kissé feltartotta volna, de az angol ezzel együtt sem tűnt erősnek. Igaz, Vettelt senki nem tudta megszorítani, a legközelebb hozzá a csapattárs Webber volt, de az ausztrál is kapott 2 tizedet a végelszámolásnál.

Räikkönen mellett a másik Lotus sem váltotta be a pénteki eredmények alapján hozzá fűzött reményt, Romain Grosjean csak a 13. helyről vághat neki a vasárnapi futamnak. 

A nap kellemes meglepetését Hülkenberg mellett a két Toro Rosso okozta, a kis Red Bull mindkét pilóta bejutott a Q3-ba. A szezon végén Webbert váltó Ricciardo volt közülük a jobb, az ausztrál a hetedik helyről indulhat a versenyen.

Olasz Nagydíj, Monza
végeredmény, időmérő edzés
1. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1m23.755s
2. Mark Webber Red Bull-Renault 1m23.968s +0.213s
3. Nico Hulkenberg Sauber-Ferrari 1m24.065s +0.310s
4. Felipe Massa Ferrari 1m24.132s +0.377s
5. Fernando Alonso Ferrari 1m24.142s +0.387s
6. Nico Rosberg Mercedes 1m24.192s +0.437s
7. Daniel Ricciardo Toro Rosso-Ferrari 1m24.209s +0.454s
8. Sergio Perez McLaren-Mercedes 1m24.502s +0.747s
9. Jenson Button McLaren-Mercedes 1m24.515s +0.760s
10. Jean-Eric Vergne Toro Rosso-Ferrari 1m28.050s +4.295s
11. Kimi Raikkonen Lotus-Renault 1m24.610s +0.633s
12. Lewis Hamilton Mercedes 1m24.803s +0.826s
13. Romain Grosjean Lotus-Renault 1m24.848s +0.871s
14. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1m24.932s +0.955s
15. Pastor Maldonado Williams-Renault 1m25.011s +1.034s
16. Paul di Resta Force India-Mercedes 1m25.077s +1.100s
17. Esteban Gutierrez Sauber-Ferrari 1m25.226s +0.907s
18. Valtteri Bottas Williams-Renault 1m25.291s +0.972s
19. Giedo van der Garde Caterham-Renault 1m26.406s +2.087s
20. Charles Pic Caterham-Renault 1m26.563s +2.244s
21. Jules Bianchi Marussia-Cosworth 1m27.085s +2.766s
22. Max Chilton Marussia-Cosworth 1m27.480s +3.161s