Atlétika

Usain Bolt visszavonul - miután Rióban még agyonveri a világot

Többé-kevésbé hivatalosan bejelentette Usain Bolt, a világ leggyorsabb embere, hogy 2016-ban befejezi a pályafutását.

Hatszoros olimpiai bajnok, nyolcszoros világbajnok, 100, 200 és 4x100 méteren is világcsúcstartó, de még úgy érzi, elfeledkezhetnek róla, ha visszavonul.

Bolt úgy érzi, vannak még feladatai - Fotó: AFP

"Ha jó formában leszek és meg tudom ott tenni, amit meg kell tennem, akkor azt hiszem, nyugodtan visszavonulhatok majd. Ha azt akarom, hogy Alival, Pelével és a többi naggyal emlegessenek együtt, dominálnom kell a visszavonulásomig" - nyilatkozta az idei utolsó futására, a brüsszeli Gyémánt Liga-versenyre készülő sprinter.

"Idén kicsit nehezen találtam meg a célt, ami továbbvisz, ezért leültem, és megbeszéltem magammal, hogy mit is akarok. Mit érhetek még el ebben a sportban? Próbálok minden szezonban jó lenni, de nem megsérülni, és dominálni, hogy a nagyok közé kerülhessek" - beszélt további vágyairól Bolt.

A 100 méteren a sporttörténelem három legjobb idejével büszkélkedő sztár 30. születésnapjának előestéjén szerezné tehát utolsó olimpiai bajnoki címét, a riói játékok 4x100 méteres váltójában. Ha sikerrel jár, biztosak lehetünk benne, hogy a záróünnepség félig-meddig az ő születésnapi partijaként fog funkcionálni.