Arsenal

Mondtam, hogy dolgozunk az átigazolásokon - Wenger

Az Arsenal Mesut Özil megvásárlásával nagy nevet igazolt a Real Madridtól, Arséne Wenger, a csapat menedzsere pedig különösen büszke erre a transzferre.

"Elképesztően elégedettek vagyunk Mesut Özil leigazolásával. Nagyszerű játékos, aki klub- és válogatott szinten is bizonyította már a képességeit. Egy ideje már figyeltük és csodáltuk, minden tulajdonsága megvan, amit én egy Arsenal-játékosban keresek. Mondtam a nyár folyamán, hogy keményen dolgozunk minőségi játékosok megszerzésén. Sok ember foglalkozott ezzel a klubnál, és mindig mondtam, hogy az Arsenal teljes támogatását élvezem a futballszakmai döntések meghozatalánál" - nyilatkozta elégedetten klubja honlapjának a francia szakember, akit hosszú évek óta, így ezen a nyáron is folyamatosan támadtak, amiért nem költött elég pénzt a megfelelő játékosokra.

Wenger nagy nevet szerzett, de vajon hasznos játékost is? - Fotó: AFP

Néhány hete már ki is kelt a kritikusai ellen, most viszont láthatóan jobban érzi magát a Premier League leghosszabb ideje hivatalban lévő menedzsere. Azt azonban majd az idő dönti el, hogy valóban akkora hasznot hozhat-e a német válogatott középpályás, amekkorát remélnek tőle. Nem véletlenül akarta Wenger hosszú időn keresztül Luis Suárezt, ugyanis befejező csatárra lett volna szüksége, végül azonban nem sikerült igazolnia erre a posztra.

Helyette Özil, Rosicky, Cazorla, Arteta, Oxlade-Chamberlain és a most sérült Podolski személyében tele van az Arsenal kerete a támadásokat remekül segítő, de a befejezésben nem mindig jeleskedő játékosokkal. Ők nyilván nem lehetnek mind egyszerre a pályán - hiszen védekezésben többnyire nem túl hasznosak -, így néhányan szépen sínylődnek majd a kispadon. Rosickynak a folyamatos sérülései miatt eddig is ez volt a legfőbb "szerepe", de Andrej Arsavin sem véletlenül maradt meg örök ígéretnek az Ágyúsoknál.

A Milanból visszatért Mathieu Flamini személyében a középpálya hátsóbb részét is erősíteni tudta Wenger, de róla is tudjuk, hogy ugyan jó játékos, a klasszis szintet nem ugrotta meg az elmúlt években. A védelemben szintén elférne még egy karakteres focista, mert bár Per Mertesackert annyira nem tartjuk rossz játékosnak, mint Jamie Carragher, azért néhány kulcsmeccsen úgy tűnt, mintha nem passzolnának tökéletesen Laurent Koscielnyvel. De a legnagyobb baj a csatárposzthoz hasonlóan itt is az, hogy nincs mélysége a csapatnak. Ha valaki kidől, nincs meg a megfelelő utánpótlás, ebből pedig egyenesen következhet az Arsenaltól már oly sokszor látott gyenge februári, márciusi, áprilisi időszak.

Persze az még messze van, a Tottenhamet pedig sikerült legyőzni a hétvégén, így a Sunderland ellen nyugodtan készülhet...nének, ha nem menne el mindenki a válogatottjába. Ezzel persze nincs egyedül a klub arrafelé.

[1474183] 2013-09-14 16:00:00 Sunderland - Arsenalx;