A magyar válogatott világbajnoki selejtezőkre készülő keretébe biztonsági tartalékként bekerült támadó az NBI első öt fordulójában hét gólt szerzett, állítólag ezzel hívta fel magára a Vitesse figyelmét. Az arnhemi klub tavaly nemzetközi kupaszereplést érő helyen végzett a holland bajnokságban, ám Európa-Liga-kalandjuk nem sikerült hosszúra, a román Petrolul Ploieşti ugyanis már a selejtezőben megálljt parancsolt a sárga-feketéknek.
A bajnokságot két győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel kezdte a Vitesse, ami nem számít rossznak, pláne úgy, hogy a gárda legjobbja, az elefántcsontparti Wilfiried Bony nyáron a Swansea-hoz igazolt. Az előző évad gólkirályáért csaknem 14 millió eurót kapott a klub, ennek töredéke is elég lenne a Fehérváron élő szerződéssel rendelkező Nikolics elcsábításához.
A Szerbiában született, anyai ágon magyar származású Vidi-csatár tavaly télen csak egy karnyújtásnyira volt attól, hogy az olasz Sienához igazoljon, de végül nem jött létre az üzlet. A toszkán csapat akkor sajtóhírek szerint 800 ezer eurót ajánlott Nikolicsért, nagyjából most is hasonló magasságban mozoghat a támadó vételára.
Az átigazolás lehetőségét holland internetes oldalak vetették fel, de Peter Bosz, a Vitesse edzője egyelőre cáfolta a híreszteléseket. Elmondása szerint csapata hivatalosan nem kereste meg a Videotont Nikolics ügyében, de azt nem tagadta, még legalább egy csatárt mindenképp szeretne szerződtetni az átigazolási időszak szeptember 2-i lejárta előtt.
A Vitesse keretében jelenleg két vérbeli támadó található: a japán Mike Havenaar és a korábban a PSV-t is megjárt Jonathan Reis. A Vitesse a hétvégén az AZ Alkmaar otthonába látogat az Eredivisie ötödik fordulójában.