Átigazolás

A Bale-utód Lamela már Londonban van, Ljajicsért és Naniért verseng a Roma

Sajtóhírek szerint Angliába utazott Erik Lamela, a Roma futballistája, hogy véglegesítse átigazolását a Tottenhamhez.

Bár némi visszalépés tapasztalható Gareth Bale, a Real Madrid és a Tottenham közös ügyében, a legtöbb jel még mindig arra mutat - például bojkottálja az edzést -, hogy a szélső a spanyol csapathoz igazol. Eközben a Spurs már az argentin Lamela megszerzésére koncentrál, és az olasz valamint az angol honlapok is arról cikkeznek, hogy a Roma szélsője Londonba utazott, ahol lezárják a tárgyalásokat és átesik a kötelező orvosi vizsgálatokon.

Lamela a jelek szerint már elköszönt Rómától, és utat nyithat Bale távozásának is - Fotó: Getty Images

A Farkasok közben nagy erőkkel igyekeznek megszerezni az utódját. Korábban a Manchester Unitedből elvágyódó Nanit emlegették biztos érkezőként, hétfőn azonban állítólag bejelentkezett érte a Juventus. Az olasz bajnokkal pedig valószínűleg nehezen versenyezhet bárki a Serie A-ban, így már úgy tűnik, hogy a Roma inkább Adem Ljajics felé fordul.

A szerb játékosért - akinek jövő nyáron lejár a szerződése - állítólag a Milan tett 8 millió eurós ajánlatot, azonban a Fiorentina önérzetes tulajdonosai bárkinek szívesebben eladnák a játékost, mint az őket BL-helyről kiszorító piros-feketéknek. Ugyan úgy tartja az olasz sajtó, hogy Ljajics apja már megegyezett a Milannal fia fizetéséről, de köztudott, hogy nagyon rossz anyagi helyzetben van a tavalyi bronzérmes, és a Roma rá is ígért az ő ajánlatukra: 12 millió eurót plusz egyéb bónuszokat fizetne a fővárosi gárda.

A Corriere dello Sport értesülései szerint alternatívaként az atléticós Adrián López vagy a bolgár Todor Nedelev - akit az Arsenal is akar - neve is felmerült, esetleg megpróbálják kölcsönvenni a Chelsea-től Juan Matát.