Bundesliga

Hajnal korábbi edzője lett az új szezon első "áldozata"

megosztom

A VfB Stuttgart már a Bundesliga 3. fordulója után úgy döntött, megválik vezetőedzőjétől, Bruno Labbadiától.

A klub hivatalos honlapján jelentette be, hogy hétfőn reggel megegyeztek a trénerrel és segítőjével, Michael Bauerrel az elválásról.

Labbadiát három forduló után elküldték - Fotó: AFP

Ahogyan a tavalyi szezon során, úgy idén is összemérheted tudásodat az Eurosport kommentátoraival, illetve a hatharom.com szerkesztőivel népszerű totójátékunkban! Ha próbára szeretnéd tenni képességeidet, akkor mindenképpen érdemes indulnod az értékes nyereményekért! A részletekértkattints ide!

A szezon eddigi részében a Svábok csak egyetlen győzelmet arattak, az ötödosztályú Berliner Dynamo ellen a kupában. Két döntetlennel, idegenben szerzett góllal jutottak túl a bolgár Botev Plovdivon az Európa Liga selejtezőjének előző körében, de a playoff első meccsén 2-1-re kikaptak a horvát Rijeka vendégeként. A Bundesligában ekötben a Mainz, a Leverkusen és vasárnap este az Augsburg ellen sem szereztek pontot, csak jobb gólkülönbséggel előzik az újonc Braunschweiget, azaz egyáltalán nem meglepő az edzőváltás.

Labbadia 2010 decemberében érkezett az akkor is rosszul álló Stuttgarthoz, és szépen összekapta - többek között Hajnal Tamás megszerzésének is köszönhetően a csapatot -, amellyel 12. lett a szezon végén. Egy évvel később már az Európa Ligát érő 6. helyen végeztek, legutóbb azonban megint a 12. pozícióban, ami ekkor már érthetően kudarcnak számított. Ugyanakkor a Német Kupában döntőbe jutottak, ott pedig a bajnok Bayerntől kaptak ki, így újra indulhattak az EL selejtezőjében. Valószínűleg ez mentette meg a trénert a kirúgástól, de már tudjuk, hogy csak haladékot kapott.

A stuttgartiak hétfőn délután sajtótájékoztatót tartanak, és akár be is jelenthetik, hogy ki lesz az új vezetőedző, de Németországban nem szeretnek kapkodni, így inkább csak arra számítunk, hogy egy ideiglenes megoldást jelentő szakembert mutatnak be. Neki kell megpróbálnia fordítani a Rijeka ellen csütörtökön - nem lehetetlen a feladat, mert 2-1-re kapott ki idegenben a csapat, azaz lőtt gólt -, és akár hétvégén a Hoffenheim elleni találkozó is rá várhat. A csapat sorsolása egyébként viszonylag kedvezőnek tűnik, hiszen a következő körökben az újonc Hertha, majd a Frankfurt lesznek az ellenfelei, azaz talán lesz lehetőség építkezni és javítani a teljesítményen.

[1547489] 2013-08-29 18:00:00 VfB Stuttgart - Rijekax;[1479020] 2013-09-01 15:30:00 VfB Stuttgart - Hoffenheimx;[1479034] 2013-09-13 20:30:00 Hertha Berlin - VfB Stuttgartx;[1479037] 2013-09-21 15:30:00 VfB Stuttgart - Eintracht Frankfurtx;
megosztom