NB I

Garami reméli, hogy leállt a játékosvándorlás, Moniz Vass Ádámra vár

Amint arról szombaton beszámoltunk, a Ferencváros 2-0-ra legyőzte az MTK-t az OTP Bank Liga 4. fordulójában. A két csapat edzői a mutatott játékról és a nyári átigazolási időszakról is beszéltek a mérkőzés után.

A vesztes csapatot dirigáló Garami József az m1-nek adott interjújában kiemelte, hogy bosszantotta a Ferencvárosnak megítélt tizenegyes, mivel Holman Dávid nem jelentett veszélyt a kapura, amikor Nagy Tibor buktatta.

"A körülményekhez képest a csapatunk megfelelően futballozott, hiányoztak azok a játékosok, akik befejezték volna az akciókat. De nem adtuk fel egy pillanatig sem, és azért okoztunk kellemetlen perceket a Ferencvárosnak" - mondta a 74 éves mester.

Holman volt a szombati örökrangadó legjobbja - Fotó: fradi.hu

Az MTK szakmai igazgatóját a játékosmozgásokról is faggatták, ő pedig elmondta, hogy bízik abban, hogy nem lesz már távozójuk: "Aki nagyobb jövedelemre számít, az szeretne olyan helyre kerülni, ahol ezt meg is kapja, de nincs most ilyenről szó. Úgy gondolom, hogy befejeződött a vándorlás."

Az átigazolások kérdése természetesen a rengeteg új játékost szerző Ferencvárosnál is szóba került. Ricardo Moniz az érkezőket és a fiatal Holman Dávidot dicsérhette a meccs után.

"Nagyon fontos, hogy a Videoton elleni meccs csalódása után sikerült valamit nyújtanunk a szurkolóinknak. Nehéz mérkőzés volt, az első félidőben a mezőnyben kék-fehérek többször is fölénk tudtak kerekedni. Ma is megmutatkozott, hogy mennyire hiányzik a csapatból Somalia, akinek a gyorsaságát kihasználva sokkal hatékonyabbak lehetünk a támadásoknál. Jenner viszonylag kevés labdához jutott, Valpoort beállásáig hiányoztak a mélységi beindulások, így főleg Bödében és Holmanban bízhattunk a helyzetek kialakításánál. Dávid ma ismét remek teljesítményt nyújtott, hiszen a büntetőt ő harcolta ki, a második gólja pedig mindent eldöntött. Fontos, hogy ez a fiatal reménység folyamatosan így futballozzon, és ne váljon belőle is 'örök tehetség'. Böde is hasznosan játszott, mert bár gólt nem szerzett, ám folyamatosan nyomás alá tudta helyezni a kék-fehérek hátvédsorát és kapuját. Folytatva a sort: Adams-et is ismét dicséret illeti, aki az egyre jobb állapotba lendülő Gersonnal szilárd alapja lehet a védelmünknek. Külön szeretném megköszönni a közönség támogatását. Örömteli, hogy a Videoton elleni vereség után is ilyen szép számmal kijöttek a stadionba" - mondta a fradi.hu-nak a holland szakember.

A két edző nyilatkozatai

A fentieken kívül pedig a csapatot kereső Vass Ádám neve is felmerült a meccset követő sajtótájékoztatón: "Vass Ádám kapott ajánlatot, neki kell dönteni, egy hete megtettük, most várunk, kicsit sokáig tart…" - idézte Ricardo Monizt az ulloi129.hu.

OTP Bank Liga
4. forduló
INFO Ferencváros-MTK 2-0 (1-0)    TIPP
Budapest, Puskás Ferenc Stadion, vezette: Farkas Ádám
Gólszerző: Józsi (24. - 11-esből), Holman (56.)
FTC: Jova - Jovanovic, Gyömbér, Besic, Adams - Holman (Ionescu, 87.), Csukics (Bönig, 46.), Józsi, Böde, Jenner - Tuijp (Valpoort, 55.).
MTK: Groppioni - Nagy T., Kánoki-Kis, Vukmir, Fejes - Poór, Pölöskei, Kanta - Ladányi, Vass (Pál, 62.), Bese.
[1480341] 2013-08-17 21:05:00 Ferencváros - MTKx;