Atlétikai vb

Eső, ellenszél, 9,77-es győzelem Usain Bolttól

A papírformát nem borította fel az eső sem a férfi 100 méteres síkfutás döntőjében, Usain Bolt nagyszerű futással lett újra világbajnok.

Megint nem volt ellenfele Usain Boltnak - Fotó: AFP

A világcsúcstartót talán nyomasztotta, hogy két éve, Teguban kiugrott és kizárták a döntőben, talán nem, könnyű dolga mindenesetre most sem volt a rajttal, az indítóbíró ugyanis hosszan kivárt, mielőtt meghúzta volna a ravaszt.

Jobban is indult az amerikai Justin Gatlin, mint Bolt, utóbbi azonban szokásához híven ellenfél nélkül maradt, amint teljesen felegyenesedett. Nagy küzdelemben, de egyértelmű fölénnyel utasította maga mögé Gatlint, és 9,77 másodperces idővel ért célba, ami az esős körülményeket és a 0,3 m/s-os ellenszelet figyelembe véve nagyszerű teljesítmény.

Második helyen az amerikai érkezett be, mögöttük pedig a másik három jamaicai versenyző dobta be magát, közülük Nesta Carter érkezett elsőként, így az övé a bronzérem.

Korábban Helebrandt Máté a 41. helyen ért célba a férfiak 20 km-es gyaloglóversenyében. A viadal hivatalos honlapjának beszámolója szerint a magyar versenyző 1:28:49 óra alatt teljesítette a távot.

Atlétikai világbajnokság
férfi 100 m, döntő
1. Usain Bolt (jamaicai) 9,77 mp
2. Justin Gatlin (amerikai) 9,85
3. Nesta Carter (jamaicai) 9,95
4. Kemar Bailey-Cole (jamaicai) 9,98
5. Nickel Ashmeade (jamaicai) 9,98
6. Mike Rodgers (amerikai) 10,04
7. Christophe Lemaitre (francia) 10,06
8. James Dasaoulu (brit) 10,21