Vizes vb

Franklyn csúcsa, Szun Jang harmadik aranya

  • MTI

Nyolc úszódöntővel zárult vasárnap a barcelonai vizes világbajnokság, melynek utolsó napján Hosszú Katinka révén magyar aranyérem is született.

A vb-t két arany- és egy bronzéremmel záró Hosszú 400 vegyesen utasította maga mögé az egész mezőnyt.

A 4x100-as férfi vegyes váltó a hetedik helyen végzett. A Cseh László, Gyurta Dániel, Pulai Bence, Takács Krisztián összeállítású csapat délelőtti idején javított, ám 3:34.09 perccel a nyolcadik helyen csapott célba. A futamot nagy fölénnyel megnyerő amerikai együttest végül rossz váltás miatt kizárták, így a magyarok egy hellyel előrébb léptek. Az aranyérem a kizárás után a francia kvartetté lett, mely 13 századdal győzte le az ausztrálokat.

Verrasztó Dávid a hatodik lett 400 méter vegyese. A délelőtti előfutamból az ötödik idővel fináléba jutott magyar úszó a táv első felében leszakadt vetélytársaitól, s a hát után a nyolcadik helyen fordult. A harmadik százon, mellúszásban megközelítette riválisait, gyorson ugyanakkor már nem tudott tovább zárkózni, s végül 4:13.68 perces idővel a hatodik helyen ért célba.

"Jobbat mentem, mint reggel, nem lehet okom a panaszra - mondta az MTI-nek Verrasztó. - Nagyon erős volt a mezőny, amelyben legjobb európaiként lettem hatodik, akárcsak két éve, a sanghaji vb-n, de ott sokkal gyengébb idővel végeztem ugyanígy. Szóval nem rossz ez." A számot a japán Szeto Daja nyerte meg 4:08.69 perccel.

Az amerikai női vegyesváltó öröme - Fotó: AFP

Az amerikai Missy Franklin a győztes amerikai női vegyesváltó tagja volt, így hatodik sikerét szerezte meg Barcelonában, s ezzel egyedüli csúcstartó lett, ugyanis korábban egyetlen női úszó sem tudott egy világbajnokságon ötnél többször győzni.

A kínai Szun Jang a 400 és a 800 gyors után a férfiak 1500-as gyorsúszó számát is megnyerte, így három arannyal utazhat haza Barcelonából.

Vasárnapi eredmények:
Férfiak:
1500 m gyors
1. Szun Jang (Kína) 14:41.15 perc
2. Ryan Cochrane (Kanada) 14:42.48
3. Gregorio Paltrinieri (Olaszország) 14:45.37
 
50 m hát
1. Camille Lacourt (Franciaország) 24.42 másodperc
2. Jeremy Stravius (Franciaország) és
Matt Grevers (Egyesült Államok) 24.54-24.54
 
400 m vegyes
1. Szeto Daja (Japán) 4:08.69 perc
2. Chase Kalisz (Egyesült Államok) 4:09.22
3. Thiago Perreira (Brazília) 4:09.48
...6. VERRASZTÓ DÁVID 4:13.68
 
4x100 m vegyes
1. Franciaország (Camille Lacourt, Giacomo Perez Dortona, Jeremy Stravius, Fabien Gilot) 3:31.51 perc
2. Ausztrália (Ashley Delaney, Christian Sprenger, Tommaso D'Orsogna, James Magnussen) 3:31.64
3. Japán (Iri Rijoszuke, kitadzsima Koszuke, Fudzsi Takuro, Siura Sinri) 3:32.26
...7. MAGYARORSZÁG (CSEH LÁSZLÓ, GYURTA DÁNIEL, PULAI BENCE, TAKÁCS KRISZTIÁN) 3:34.09
 
Nők:
50 m gyors
1. Ranomi Kromowidjojo (Hollandia) 24.05 másodperc
2. Cate Campbell (Ausztrália) 24.14
3. Francesca Halsall (Nagy-Britannia) 24.30
 
50 m mell
1. Julija Jefimova (Oroszország) 29.52 másodperc
2. Ruta Meilutyte (Litvánia) 29.59
3. Jessica Hardy (Egyesült Államok) 29.80
 
400 m vegyes
1. HOSSZÚ KATINKA 4:30.41 perc
2. Mireia Belmonte Garcia (Spanyolország) 4:31.21
3. Elizabeth Beisel (Egyesült Államok) 4:31.69
...6. JAKABOS ZSUZSANNA 4:34.50
 
4x100 m vegyesváltó
1. Egyesült Államok (Missy Franklin, Jessica Hardy, Dana Vollmer, Megan Romano) 3:53.23 perc
2. Ausztrália (Emily Seebohm, Sally Foster, Alicia Coutts, Cate Campbell) 3:55.22
3. Oroszország (Darja Jusztyinova, Julija Jefimova, Szvetlana Cimrova, Veronika Popova) 3:56.47