Vizes vb

Kazahsztánt kipipálták férfi pólósaink, jöhetnek a görögök

  • MTI

A magyar férfi vízilabda-válogatott ijesztő kezdés után végül magabiztosan, kilenc góllal legyőzte Kazahsztán legjobbjait, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé a barcelonai vizes világbajnokságon.

Madaras Norbert (balra) és társai a görögök ellen készülhetnek - Fotó: AFP

 A csoportkört az ausztrálok elleni döntetlennel, ám ezzel együtt is a második helyen záró magyar csapat nagyon visszafogottan kezdte a meccset. Ugyan 1-0-nál és 2-1-nél is Benedek Tibor együttesénél volt az előny, ám ezt követően rengeteg hiba jellemezte a magyarok játékát elöl és hátul is. Ennek következményeként a támadások rendre elhaltak, míg védekezésben sorra jöttek a kazah gólok, így 4-2-es hátrányban úsztak pihenőre Madarasék.

A váratlanul rossz kezdés után a szünetben rendezte sorait a csapat, s a folytatásban a szebbik arcát mutatta. A ráúszás után sorra jöttek a magyar gólok, így néhány perc elteltével a hátrányból előny lett, amit ráadásul folyamatosan növeltek Varga Dánielék (9-5). A második nyolc percet 7-1-re nyerte a csapat, mely azonban nem állt le, s a fordulás után ott folytatta, ahol abbahagyta. Ebben a szakaszban is már szinte nyomasztó volt a magyarok fölénye, melyet jól érzékeltet, hogy a csapatban mindenki, aki vízbe szállt, kivette a részét a gólgyártásból.

Az öt góllal megnyert szakasz, s az így kiharcolt kilencgólos vezetés tudatában a negyedik negyedben már egy kicsit visszavett a tempóból a magyar együttes, amely végül 16-7-es győzelemmel lépett a negyeddöntőbe. Az elődöntőért Görögország csapatával mérkőzik majd meg Benedek Tibor válogatottja, amely a vb honlapja szerint kedden az első negyeddöntőt játssza 15.30-tól.

Vizes világbajnokság - Barcelona
férfi vízilabda, nyolcaddöntők
Magyarország-Kazahsztán 16:7 (2:4, 7:1, 6:1, 1:1)
A mieink gólszerzői: Madaras, Bátori, Hosnyánszky, Szivós, Varga Dániel 2-2, Gór-Nagy, Vámos, Decker, Varga Dénes, Bedő, Hárai 1-1.
 
Korábban:
Szerbia-Románia 13-5 (2-1, 5-1, 3-1, 3-2)
Görögország - Dél-afrikai Köztársaság 13-5 (3-2, 3-2, 4-0, 3-1)
Montenegró-Kanada 12-4 (2-1, 3-0, 3-3, 4-0)
Horvátország - Új-Zéland 21-4 (6-1, 4-2, 8-0, 3-1)
Spanyolország-Egyesült Államok 10-6 (4-2, 1-2, 2-1, 3-1)
 
Később:
20:10: Olaszország-Kína
21:30: Németország-Ausztrália