Európa Liga

Szégyellnivaló játékkal, kettős vereséggel esett ki a Honvéd

A Budapest Honvéd kétgólos hátrányból próbálta kiharcolni a továbbjutást az Európa Liga selejtezőjének második fordulójából, de nem igen volt esélye a szervezettebb Vojvodina ellen.

Azt tudhattuk, hogy nem lesz egyszerű dolga a Honvédnak, amely idegenben 70 percnyi emberelőnyben sem tudott nyerni, de még gólt szerezni sem. A Vojvodina jobban is kezdte a visszavágót, de az első tíz perc után a mieink voltak némi fölényben. Veszélyes helyzetük azonban nem volt, Délczeg egyszer került az ellenfél kapuja elé, de nem tudott lőni, mert Delac remekül lépett ki elé.

Könnyedén búcsúztatta a Honvédot a Vojvodina - Fotó: MTI

Cserébe a 27. percben a szerbek kihasználták az első hazai hibát: Kemenes röviden ütött el egy beadást, Kozma nem tudta kihúzni a labdát a tizenhatoson belülről, így Bilbija egyből meg is kerülte, és a bal oldalról a hosszú alsóba lőtt. (0-1)

Már az első félidőben vége volt a párharcnak, hiszen a 41. percben Skuletics lépett ki a leshatárról középen, egyedül mehetett a kapura, Kemenes kiment elé, ő önzetlenül Alivodicshoz, utóbbi a kapuba passzolt. (0-2)

Diarra ugyan a szünet előtt egy bombagóllal még villant (1-2), de mindössze ennyit tudott felmutatni a magyar csapat. A fordulás után hiába birtokolták a mieink időről időre többet a labdát, az ellenfél térfelén néha két pontos passzt sem tudtak bemutatni. A Vojvodina ellenben rendre veszélyes kontrákat vezetett.

A hajrában ugyan a szerbek behúzódtak a kapujuk elé, így a Honvéd beívelésekkel, távoli lövésekkel veszélyeztetett, de igazából csak Testardi törte össze magát az újabb gólért, ő is hiába. A másik oldalon viszont összejött még egy találat. A 64. percben méterekről nézték a hazai védők, ahogy a tizenhatosnál fejelgettek a vendégek, Vranjes elé került a labda, ő a földre lőtte, onnan pattant a hálóba. (1-3)

Ez után nem változott az eredmény, kettős vereséggel esett ki az Európa Liga selejtezőjének második fordulójából a Budapest Honvéd.

Európa Liga-selejtező
2. forduló, visszavágó
INFO Budapest Honvéd-Vojvodina (szerb) 1-3 (1-2)
Bozsik Stadion, 3000 néző, v.: Studer (svájci)
Továbbjutott: a Vojvodina, kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel.
gólszerzők: Diarra (44.), illetve Bilbija (27.), Alivodic (41.), Vranjes (74.)
sárga lap: Ikenne (23.)
 
Budapest Honvéd: Kemenes - Ikenne, Lovrics, Ignjatovics (Alcibiade, a szünetben), Baráth - Diarra, Zsivanovics, Hidi - Kozma (Testardi, a szünetben), Délczeg, Diaby (Vernes, 66.)
 
Vojvodina: Delac - Vujicsevics, Djurics, Trajkovics, Baric - Poletanovics, Radoja, Vranjes (Mitosevics, 88.) - Alivodics, Skuletics (Ilics, 85.), Bilbija (Koszovics, 79.)
[1483649] 2013-07-25 20:30:00 Honvéd - Vojvodinax;
Élő közvetítés: Budapest Honvéd-Vojvodinax