Bajnokok Ligája

Sousa már a nézőszám felett örömködhet és a Baselről elmélkedhet

Az izraeli Maccabi Tel-Aviv kettős győzelemmel jutott túl a Győri ETO-n a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában. Paulo Sousa, a Videoton korábbi, a Maccabi jelenlegi edzője érthetően boldogan értékelt csapata honlapjának, és már a következő körről is beszélhetett.

Paulo Sousa új csapata legyőzte a magyar bajnokot - Fotó: maccabi-tlv.co.il

"Elégedett vagyok ezzel a győzelemmel. Elégedett vagyok azzal, amit a két mérkőzésen mutattunk. A játékosaim keményen dolgoztak, megérdemlik a sikert, és néhány dologgal különösen elégedett voltam. Vannak már játékosaink, akik 90 percen át a legjobbjukat tudják nyújtani és mások, akiknek még időt kell adnunk, hogy elérjék ezt a szintet. Mert mindenkire szükségünk van. Előnnyel mentünk a visszavágóra, és fontos volt, hogy jól kezeljük a helyzetet. A kezdéstől a győzelemért hajtottunk, sok helyzetünk volt az első félidőben, és fontos volt, hogy jól menedzseljük a mérkőzést. Sikerült" - értékelte Paulo Sousa boldogan a kedd esti visszavágót.

Első hazai találkozója kapcsán a portugál edző a szurkolóknak is köszönetet mondott: "Hálás vagyok a fogadtatásért, és a támogatásért, amit az egész meccsen kaptunk. Ha jól tudom, már 10500 bérletet eladtunk, ami új klubrekord, és 1000 még van. Remélem, továbbra is hisznek bennünk és támogatnak minket, mert szükségünk van rájuk."

Amint az a múlt heti sorsoláson már kiderült, a párharc győztesének, így a Maccabinak a svájci Basel lesz az ellenfele a következő fordulóban. Sousa szerint nagy párharcot vívnak majd: "Nem hiszem, hogy bárkinek be kell mutatnom a Baselt. De abban is biztos vagyok, hogy ők sem örülnek, hogy a Maccabi Tel-Avivot kapták ellenfélnek."

[1481854] 2013-07-23 20:30:00 Maccabi Tel-Aviv - Győrx;