NB I

Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk - I.rész

Szűk két hónap után ismét magyar foci avagy a hétvégén indul az OTP Bank Liga 2013/2014-es szezonja! Az idei talán az utóbbi évtized egyik legizgalmasabb szezonja lehet, hiszen a bajnoki címre 3-4, míg a dobogóért akár 6-7 csapat is versenyben lehet! Többrészes felvezetősorozatunk első felvonásában nyolc együttes nyári működését vettük górcső alá!

Kispesten fogadkoznak - idén is a dobogó a cél!?

Budapest Honvéd FC

A Honvédnál a szokás szerint nagy volt a jövés-menés, távozott a csapattól két gólzsák, Leandro Martinez és David Lanzafame, míg érkező oldalon az akadémiáról, illetve Olaszországból hoztak játékosokat a kispestiek. A vörös-feketéknek már június idusán el kellett kezdeniük a felkészülést, hiszen július első hetében már jelenésük volt az Európa Ligában. A gárda tesztmérkőzései felemásra sikeredtek, a montenegrói FK Cselik Nikszics gárdáját 13-1-es összesítéssel búcsúztatták a fővárosiak, ezzel szemben az FK Vojvodina már túl nagy falatnak bizonyul(t), így vélhetően a Honvédnak sem kell több vasat a tűzbe tartania az idén, ha csak a csütörtöki visszavágón nem tesz valami csodát. Az előző szezonban a harmadik helyre értek be a piros-feketék, idén azonban már ahhoz is vért kell izzadniuk, ha a legjobb öt közé be akarnak férni.

Nyári játékosmozgás a Budapest Honvéd FC-nél
Érkezett: Emanuele Testardi (Sampdoria), Raffaele Alcibiade (Juventus), Andrea Mancini (Rea Valladolid B), Emmanuel Mensah (United Soccer Trainin Academy), Nagy Krisztián (Kazincbarcika), Szemerédi Norbert, Botka Endre, Bobál Dávid, Kozma Richárd, (valamennyi a Honvéd utánpótlásából került az első csapathoz).
Távozott: Czár Richárd (Soproni VSE), Vólent Roland (Siófok FC), Nikola Pantovics (Békéscsaba), Leandro Martinez (Győri ETO FC), Mamadou Diakité (Crotone), Ivancsics Gellért (Lombard Pápa), Csillag Dárius (Kecskeméti TE), Henry Etiosa odia (Dacia Chisinau), Novák Alexisz (Siófok FC), David Lanzafame (Catania), Marshal Mfon Johson, Debreceni András, Hervé Tchami, Claudiu Pascariu.
A Budapest Honvéd FC mérkőzései a nyáron
Dátum Párosítás Eredmény Esemény
2013.06.22. Budapest Honvéd FC-Rimaszombat 3-0 Felkészülési mérkőzés
2013.06.26. Budapest Honvéd FC-Dunaszerdahelyi AC 1-2 Felkészülési mérkőzés
2013.06.29. Budapest Honvéd FC-FC Piast Gliwice 0-1 Felkészülési mérkőzés
2013.07.04. FK Cselik Nikszics-Budapest Honvéd FC 1-4 Európa Liga-selejtező
2013.07.11. Budapest Honvéd FC-FK Cselik Nikszics 9-0 Európa Liga-selejtező
2013.07.18. FK Vojvodina-Budapest Honvéd FC 2-0 Európa Liga-selejtező

Coulibaly távozása nagy érvágás lehet a Lokinak

Debreceni VSC

 A hajdúságiaktól két fontos játékos távozott Dajan Simac és Adamo Coulibaly személyében. Coulibaly az előző kiírásban egészen a gólkirályi címig jutott, így az ő elvesztése igen komoly érvágás a Loki számára. Érkező oldalon Zsidai László, Lázár Pál, Dalibor Volas és Igor Morozov jelenthet tényleges erősítést. A piros-fehérek felkészülése felemásra sikeredett, mint ahogy a Szuperkupa döntőjük is, ahol nagyon simán, három góllal kikaptak a győriektől. Ezek után csodaszámba ment, hogy a norvég Strömsgodset otthonában szinte továbbjutást érő 2-2-t harcolt ki a Loki. Ha nem botlik hazai pályán a többszörös magyar bajnok, akkor a következő körbe juthat, ahol a cseh Jablonec vár majd rá. A debreceniek idei játékoskerete alkalmas arra, hogy legalább egy dobogós helyezést elérjenek, de az biztos, hogy ez nem lesz egy könnyű próbatétel lesz Kondás Eleméréknek.

Nyári játékosmozgás a Debreceni VSC-nél
Érkezett: Zsidai László (MTK Budapest), Lázár Pál (Pécsi MFC), Dalibor Volas (Mordovia Szaranszk), Alekszandar Trninics (Csukaricski), Igor Morozov (Polonia Varsó), Stevo Nikolics (Szpartak Trnava), Huszák Tamás (FC Tatabánya), Horváth Zoltán (Egri FC), Joel Damahou (Maccabi Haifa), Cristian Bud (FC Bihor), Dusan Brkovics (Hapolel Haifa), Króner Martin.
Távozott: Albert István (Békéscsaba), Lucas Marcolini (Békéscsaba), Szilágyi Péter (Nyíregyháza), Eugene Salami (Teplice), Szűcs István (Békéscsaba), Luis Ramos (FC Chateauroux), Gál Mátyás (Vasas), Huszák Tamás (Nyíregyháza), Engel Alex (vasas), Adamo Coulibaly, Bényei Balázs, Mamadou Wagué, Vinicius Galvao, Dajan Simac.
A Debreceni VSC mérkőzései a nyáron
Dátum Párosítás Eredmény Esemény
2013.06.29. Debreceni VSC-FC Tatran Presov 5-0 Felkészülési mérkőzés
2013.06.29. Debreceni VSC-Diósgyőri VTK 2-1 Felkészülési mérkőzés
2013.07.06. MFK Kosice-Debreceni VSC 4-1 Felkészülési mérkőzés
2013.07.06. MFK Kosice-Debreceni VSC 1-0 Felkészülési mérkőzés
2013.07.07. Debreceni VSC-Kecskeméti TE 1-3 Felkészülési mérkőzés
2013.07.10. Debreceni VSC-Gaz Metan Media 2-0 Felkészülési mérkőzés
2013.07.13. Győri ETO FC-Debreceni VSC 3-0 Szuperkupa Döntő
2013.07.14. Debreceni VSC-Balmazújváros 6-0 Felkészülési mérkőzés
2013.07.18. Strömsgodset-Debreceni VSC 2-2 Európa Liga-selejtező
2013.07.20. Debreceni VSC-Szigetszentmiklós 1-2 Felkészülési mérkőzés
2013.07.25. Debreceni VSC-Strömsgodset xy-xy Európa Liga-selejtező

Tomiszlav Szivicstől sokat várnak Miskolcon, de a vajdasági szakemberen aligha múlik bármi is

Diósgyőri VTK

Kétségtelen tény, hogy a diósgyőri vezetők Tomiszlav Szivics leigazolásával hatalmasat húztak a nyári szünetben. A szerb-magyar kettős állampolgárságú edző remek tulajdonságokkal bír, és ő képes lehet arra, hogy a miskolci csapatot a dobogóra vezesse. Távozott a csapattól José Luque és Fernando Miguel Fernández – ők ketten befejezték a pályafutásukat -, míg érkező oldalon a rengeteg külföldi játékos mellett, Nikházi Márk és Barczi Dávid neve is fellelhető. A piros-fehérek felkészülése nehezen indult, de a végére úgy néz ki, hogy összeállt a Szivics-csapat. A válogatott játékosokkal teletűzdelt Diósgyőr hazai pályán mindenkire veszélyes lehet, sőt idén talán már idegenben is. Azt kell mondjuk, hogy a DVTK megérett arra, hogy felálljon az NB I dobogójára, de természetesen ez nem lesz egy sétamenet…

Nyári játékosmozgás a Diósgyőri VTK-nál
Érkezett: Nenad Rajics (FK Leotar Trebinje), William Rocha Alves (Tombense), Zoran Kosztics (Zsetiszu), Ivan Rados (Kapaz Ganja), Barczi Dávid (Újpest FC), Bogáti Péter (Kazincbarcika), Senad Husic (NK Zvijezda Gradacac), Hornyák Marcell (Kazincbarcika), Nikházi Márk (MTK Budapest).
Távozott: Tajti Norbert (Siófok FC), Ribánszki László (Podbeskidzie Bielsko-Biala), José Luque és Fernando Miguel Fernández befejezte a pályafutását, Ambrusics Róbert, Nagy Tamás, Michal Hanek, Gohér Gergő, Youssef Sekour.
A Diósgyőri VTK mérkőzései a nyáron
Dátum Párosítás Eredmény Esemény
2013.06.29. Debreceni VSC-Diósgyőri VTK 2-1 Felkészülési mérkőzés
2013.07.03. Diósgyőri VTK-Gaz Metan Media 0-3 Felkészülési mérkőzés
2013.07.06. Diósgyőri VTK-Mezőkövesd 1-0 Felkészülési mérkőzés
2013.07.09. Sageata Navodari-Diósgyőri VTK 0-0 Felkészülési mérkőzés
2013.07.12. Paksi FC-Diósgyőri VTK 0-2 Felkészülési mérkőzés
2013.07.12. Haladás-Diósgyőri VTK 2-1 Felkészülési mérkőzés
2013.07.17. Hapoel Ramat Gan-Diósgyőri VTK 1-1 Felkészülési mérkőzés
2013.07.19. Balmazújváros-Diósgyőri VTK 1-3 Felkészülési mérkőzés

Moniz és a Fradi - a szurkolók bajnoki címet várnak

Ferencvárosi TC

 A Fradi felkészülése parádésan sikerült, hiszen a lengyel FC Piast Gliwice elleni döntetlent leszámítva valamennyi találkozóját megnyerte a fővárosi együttes. Pedig többek közt a marokkói Raja Casablancával és a Leeds Uniteddel is találkoztak a zöld-fehérek. Ezen kívül az átigazolási piacon is ügyesen sáfárkodtak a IX. kerületben, hiszen a csapat meghatározó játékosait sikerült megtartani, sőt fontos labdarúgókat sikerült a fővárosba csábítania az FTC-nek. Ha Böde Dániel az edzőmeccsek után az NB I-ben is kettesével rugdossa a gólokat, továbbá a csapat is ilyen eredményesen szerepel majd, akkor a Fradi minimum egy bronzéremre jó lehet. De nem lennénk meglepve, ha 2004 után Ricardo Moniz irányításával aranyérmet szerezne a Ferencváros, bár ehhez a Videotonnak és a Győrnek bizonyosan lesz egy-két szava...

Nyári játékosmozgás a Ferencvárosi TC-nél
Érkezett: Hidvégi Sándor (MTK Budapest), Arsenio Valpoort (Heerenveen), Kurucz Péter (Siófok FC), Jack Tuijp (Volendam), Busai Attila (Szolnoki MÁV FC), Birtalan János, Nehéz Máté, Popgeorgiev Pantelis (valamennyi a Ferencváros utánpótlásából került az első csapathoz).
Távozott: Batik Bence (MTK Budapest), Orosz Márk (Lombard Pápa), Marko Ranilovic (Kaposvár), Milan Perics (Videoton), Quenten Martinus (Emmen), Zsivóczky Norbert (Szigetszentmiklós), Máté János, Sváb Dániel, Stanley Aborah, Martin Klein, Júnior Fell, Juha Hakola.
A Ferencvárosi TC mérkőzései a nyáron
Dátum Párosítás Eredmény Esemény
2013.05.29. Ferencávrosi TC-Szekszárd 4-1 Felkészülési mérkőzés
2013.07.03. Ferencvárosi TC-Vasas 4-1 Felkészülési mérkőzés
2013.07.06. Ferencvárosi TC-Raja Casablanca 3-2 Felkészülési mérkőzés
2013.07.10. Ferencvárosi TC-FC Piast Gliwice 1-1 Felkészülési mérkőzés
2013.07.13. Ferencvárosi TC-Kozármisleny 3-2 Felkészülési mérkőzés
2013.07.16. Ferencvárosi TC-Leeds United 1-0 Felkészülési mérkőzés
2013.07.21. Ferencvárosi TC-FK Vozdovac 3-0 Felkészülési mérkőzés

Az ETO-t idehaza idén is nehéz lesz megfogni

Győri ETO FC

 A győriek felkészülése nagyon jól sikerült, hiszen Pintér Attila együttese veretlen maradt a nyári találkozók alkalmával. Így nem volt meglepő, hogy a Rába-partiak a Puskás Ferenc Stadionban könnyedén két vállra fektették a Debrecen csapatát, vagyis a zöld-fehérek a bajnokság után a Szuperkupát is megnyerték. Azonban ezt követően jött a feketeleves, hiszen az izraeli bajnok Maccabi Tel-Aviv ellen nagyon gyenge produkciót nyújtott a Győr, hiszen mélyen tudása alatt játszott. Ennek az eredménye egy nagyon megalázó, kétgólos hazai vereség lett, vagyis a kiesés szélére került a magyar bajnok a Bajnokok Ligájában. Természetesen egy csoda még segíthet a Rába-partiakon, de vélhetően idén is minden idegszálával a honi pontvadászatra koncentrálhatnak a győriek. Arra, amelyet tavaly megnyertek és az idei szezonban is minden esélyük megvan a címvédésre. A zöld-fehérek játékoskerete egyben maradt, sőt Patrick Mevoungunak és Leandro Martíneznek köszönhetően erősödött.

Nyári játékosmozgás a Győri ETO FC-nél
Érkezett: Patrick Mevoungu (Admira Wacker), Rafa Wolfe (MTK Budapest), Nacsa Péter (Lombard Pápa), Simon András (Haladás), Leandro Martínez (Budapest Honvéd), Kiss Máté (Siófok FC), Windecker József (Siófok FC)
Távozott: Zámbó Bence (Kaposvár), Rati Alekszidze (Dila Gori) Molnár Péter (Paksi FC), Jarmo Ahjuper (Újpest FC), Marián Had, Giorgi Kvilitaia.
A Győri ETO FC mérkőzései a nyáron
Dátum Párosítás Eredmény Esemény
2013.06.26. Nagymegyer-Győri ETO FC 0-6 Felkészülési mérkőzés
2013.06.28. Tekenyei SC-Győri ETO FC 0-21 Felkészülési mérkőzés
2013.06.29. Győri ETO FC-Parndorf 3-2 Felkészülési mérkőzés
2013.07.03. Győri ETO FC-FC Slovácko 1-1 Felkészülési mérkőzés
2013.07.03. Győri ETO FC-FC Slovácko 4-0 Felkészülési mérkőzés
2013.07.06. Abda SC-Győri ETO FC 0-10 Felkészülési mérkőzés
2013.07.10. Győri ETO FC-C.S. Pandurii Lignitul 2-1 Felkészülési mérkőzés
2013.07.13. Győri ETO FC-Debreceni VSC 3-0 Szuperkupa Döntő
2013.07.17. Győri ETO FC-Maccabi Tel-Aviv 0-2 Bajnokok Ligája selejtező
2013.07.20. Gyirmót FC Győr-Győri ETO FC 1-3 Felkészülési mérkőzés
2013.07.23. Maccabi Tel-Aviv-Győri ETO FC ??-?? Bajnokok Ligája selejtező

Haladás

A Haladás gyengült a nyáron, hiszen több fiatal tehetséges játékos mellett, az elnyűhetetlen Kenesei Krisztián is távozott Szombathelyről. Érkező oldalon mindössze a magyar útlevéllel is rendelkező Bosnjak Predragot találhatjuk. A csapat felkészülése ennek megfelelően gyengén indult, majd később belejöttek a zöld-fehérek, hiszen a Király Kupát megnyerték. Artner Tamásék főpróbája viszont nem sikerült, hiszen a nagy rivális Zalaegerszeg ellen mindössze csak egy döntetlenre voltak képesek. Kiesési gondjai biztosan nem lesznek a szombathelyieknek, azonban arra sincs reális esélyük, hogy az első hat hely valamelyikét megszerezzék. Véleményünk szerint a Haladás ismét a középmezőnyben végezhet majd.

Nyári játékosmozgások a Haladásnál
Érkezett: Bosnjak Predrag (Veszprém).
Távozott: Simon András (Győri ETO FC), Simon Ádám (Palermo), Kenesei Krisztián (Lombard Pápa), Búrány Zoltán (Mezőkövesd), Farkas Márk (Gyirmót FC Győr), Gőcze Gergő (Pécsi MFC), Hanzl Máté (FC Ajka), Jagodics Márk (FC Ajka), Czafit Richárd.
A Haladás mérkőzései a nyáron
Dátum Párosítás Eredmény Esemény
2013.06.28. Wiener Neustadt-Haladás 2-0 Felkészülési mérkőzés
2013.07.02. Haladás-RNK Split 1-2 Felkészülési mérkőzés
2013.07.05. Mattersburg-Haladás 0-1 Felkészülési mérkőzés
2013.07.09. Haladás-Admira Wacker II 6-1 Felkészülési mérkőzés
2013.07.12. Haladás-Slavija Szarajevó 3-1 Felkészülési mérkőzés
2013.07.12. Haladás-Diósgyőri VTK 2-1 Felkészülési mérkőzés
2013.07.17. Haladás-FC Ajka 1-1 Felkészülési mérkőzés
2013.07.20. Haladás-Zalaegerszegi TE 1-1 Felkészülési mérkőzés

Kaposvár

Prukner László együttesétől a nyári szünetben szokás szerint egy sor légiós távozott, míg egy másik sor érkezett. A kaposváriak gyakorlatilag felvásárolták az FC Bihor együttesét, hiszen hárman is érkeztek a román csapattól. A felkészülési mérkőzéseken mindössze egy győzelmet szereztek zöld-fehérek, azonban azt mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a Rákóczi csak és kizárólag külföldi csapatokkal játszott, s nem is akárkikkel. Véleményünk szerint Prukneréknek nem lesznek kiesési gondjai, de, ha már a 10. helyen vagy előrébb tudnának végezni a kaposváriak, az már bravúrnak számítana Somogyban.

Nyári játékosmozgások a Kaposvárnál
Érkezett: Marko Ranilovic (Ferencváros), Adrian Markus (FC Bihor), Albert Ádám (Egri FC), Stjepan Babic (NK Rudes), Iulian Petrache (FC Bihor), Andrei Coroian (FC Bihor).
Távozott: Lubos Hajdúch (Puskás Akadémia FC), Pedro Petrazzi (Levadiakosz), Nikola Safaric (Zavrc), Hegedűs Dávid (Mezőkövesd).
A Kaposvár mérkőzései a nyáron
Dátum Párosítás Eredmény Esemény
2013.06.28. Kuban Krasznodar-Kaposvár 5-1 Felkészülési mérkőzés
2013.07.02. NK Zadar-Kaposvár 1-3 Felkészülési mérkőzés
2013.07.03. FK Zeljenizcar-Kaposvár 1-1 Felkészülési mérkőzés
2013.07.05. C.S. Pandurii Lignitul-Kaposvár 2-0 Felkészülési mérkőzés
2013.07.07. NK Osijek-Kaposvár 2-1 Felkészülési mérkőzés
2013.07.12. Sageata Navodari-Kaposvár 1-1 Felkészülési mérkőzés
2013.07.18. Hapoel Ramat Gan-Kaposvár 4-0 Felkészülési mérkőzés
2013.07.20. Antalyaspor-Kaposvár 1-1 Felkészülési mérkőzés

Kecskemétről Paksra - Horváth Ferenc az atomvárosban is alkothat

Kecskeméti TE

 Kecskeméten nyáron minden volt, ami egy holtszezonhoz kell: edzőváltás, játékoskeringő, bundagyanú, edzőmeccsek. Horváth Ferenc helyét Bekő Balázs vette át a kispadon, vagyis a korábbi Videoton játékossal kell kiharcolnia a lila-fehéreknek a bennmaradást. Most sokan hüledezhetnek ezen, de hat kezdőjátékos is távozott Kecskemétről, míg úgy érezzük, hogy a pótlásuk nem igazán sikerült. Sőt, a felkészülési mérkőzéseken is nagyon gyengén muzsikáltak a hírösvárosiak, ráadásul három edzőmeccsük az ausztriai edzőtáborban elmaradt. Ezen kívül az sem tett jót a csapatnak, hogy Borszéki Csabának a játékjogát például felfüggesztette az MLSZ és az egyik edzés előtt a rendőrök vitték el. Ezek után egy nagyon kemény szezon elé néznek a kecskemétiek.

Nyári játékosmozgások a Kecskemét TE-nél
Érkezett: Németh Viktor (Budaörs), Borisz Bulajics (Cselik Nikszics), Eilomar Correira (Partizan Belgrád), Dejan Karan (FK Vojvodina), Farkas András (Bajai LSE), Gyagya Attila (Szolnoki MÁV FC), Csillag Dárius (Budapest Honvéd FC).
Távozott: Vaskó Tamás (Videoton), Bertus Lajos (Puskás Akadémia FC), Eugene Salami (Teplice), Mohl Dávid (Pécsi MFC), Yannick Mbengono (Chainat), Rafael Burgos (Alianza FC), Kovács Ádám (Nyíregyháza), Hullám Attila (Paksi FC), Givi Joszeliani (Szioni Bolniszi), Edgardo Diaz, Sós Márkó, Milan Csokics, Farkas István.
A Kecskeméti TE mérkőzései a nyáron
Dátum Párosítás Eredmény Esemény
2013.06.29. Bölcske-Kecskeméti TE 2-14 Felkészülési mérkőzés
2013.07.01. Sparta Praha-Kecskeméti TE 3-1 Felkészülési mérkőzés
2013.07.07. Debreceni VSC-Kecskeméti TE 1-3 Felkészülési mérkőzés
2013.07.10. Kecskeméti TE-Kozármisleny 1-2 Felkészülési mérkőzés
2013.07.13. Kecskeméti TE-Szpartak Zlatibor 0-2 Felkészülési mérkőzés
2013.07.17. Kecskeméti TE-Cegléd 3-1 Felkészülési mérkőzés
2013.07.20. Kecskeméti TE-Békéscsaba 2-0 Felkészülési mérkőzés