Öttusa

Magasan van a léc, de nem elérhetetlen Kovács Saroltának

megosztom

Az Európa-bajnokságot legnagyobb bánatára csak a tévében nézte, de már gőzerővel készül a világbajnokságra, és hisz abban, hogy a mieink által magasra tett lécet újból át lehet ugrani. Kovács Sarolta sérülése és térdműtéte után már egyáltalán nem érez fájdalmat, ami felszabadító érzés az öttusázó számára.

Kovács gőzerővel készül a világbajnokságra - Fotó: MTI/archív

„Már minden számban edzek, ezerrel készülök a világbajnokságra. Az úszással eddig sem volt gond, a vívásra és a futásra viszont nehezebben álltam vissza, de most már az is megy, nem is érzem, hogy valaha gond volt a térdemmel. Csak az emlékeztet rá, hogy hetente egyszer azért még járok gyógytornára, mert beláttam, hogy erősíteni sohasem árt. Egy hónap van a világbajnokságig, most még egy hétig Fehérváron készülünk, utána pedig három hetet Tatán töltünk a vébé előtt. Az első héten a vívókkal - az nem is baj, mert vívásban még kell fejlődnöm -, utána pedig csak magunk között leszünk" - idézi a sportolót a Felix Promotion sportmenedzser-iroda hírlevele.

Kovács Sarolta itthonról szurkolt a mieinknek a kedden véget ért Európa-bajnokságon, mert számára még túl korai lett volna versenyezni. Az egyik szeme sírt, a másik viszont nevetett, hiszen a magyarok feladták a leckét a világnak. A négy fő számból háromban - a női és férfi egyéniben és a férfi csapatban - elhozták az aranyat, ami több mint biztató a világbajnokság előtt.

„Nem tudom, mikor volt utoljára ilyen sikeres Európa-bajnokságunk, s mi lett volna, ha még váltóban is indulunk?! Na de majd a világbajnokságon. A fiúk és a lányok is magasra tették a lécet, de hiszek benne, hogy újból át lehet ugrani" - bizakodott a fiatal öttusázó.

A vébét augusztus15-21. között rendezik a tajvani Kaohsziungban.

megosztom