Kajak-kenu válogató

Duplázó győztesek, Kozák, Dombvári és két páros vb-induló

  • MTI

Mind a négy csütörtöki döntő annak az egységnek a győzelmét hozta a kajakosok és kenusok idei második, Szegeden zajló válogatóversenyén, amely a májusi első fordulóban nyert, így újabb négy számban eldőlt a világbajnoki induló kiléte.

Női kajak egyes 500 méteren ismét az olimpiai bajnok Kozák Danuta diadalmaskodott, de mögötte ezúttal más volt a sorrend, mint májusban: a júniusi Európa-bajnokságról lemaradt Zur-Fazekas Krisztina lett a második, Vad Ninetta pedig a harmadik. A háromszoros ötkarikás aranyérmes Douchev-Janics Natasa ezúttal negyedikként, a tavaly, Londonban aranyérmes négyes vezérevezőse, Szabó Gabriella ötödikként, a kvartettel friss Eb-aranyérmes Kárász Anna hatodikként, a szintén háromszoros olimpiai bajnok Kovács Katalin pedig nyolcadikként ért célba a döntőben.

Storcz Botond szövetségi kapitány a nőknél a két válogató egyes és páros teljesítményei alapján állítja majd össze a vb-n induló négyest (az Eb-n a Kárász, Kozák, Kovács és Douchev-Janics alkotta egység nyert).

Kozák után a férfi kajak kettesek 1000 méteres versenyében is egy londoni aranyérmes egység, Dombi Rudolf és Kökény Roland diadalmaskodott, míg K-1-ben Dombvári Bencéé lett az elsőség. A kenu kettesek egy kilométeres küzdelmét a májusi, szegedi Világkupa-viadalon arany-, a júniusi Eb-n pedig ezüstérmes Mike Róbert, Vasbányai Henrik duó nyerte.

Kozák, Dombvári és a két páros újabb sikerével bekerült a világbajnokságra utazó csapatba. Az év fő versenyére augusztus 29. és szeptember 1. között kerül sor a németországi Duisburgban.

Pénteken további kilenc, a szombati zárónapon pedig tíz döntőt rendeznek a Maty-éri válogatón.

A K-2 1000 méteren nyertes duó egyik tagjával, Kökény Rolanddal a felkészülés alatt beszélgetett a hatharom.com.